Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem volt könnyű, de sikerült a Fidesznek kivernie a Szakszervezeteknél a biztosítotok, elég keményen beszóltak Orbánnak.

Ilyen kemény nyilatkozatot rég kapott szakszervezettől magyar kormány, mint amit most kaptak Orbánék. Valószínűleg ennek azaz oka, hogy a Fidesz még a választási kampány után is azzal hülyítette a nagyérdeműt, hogy itt olyan hosszútávú bérfelzárkóztató program lesz, hogy hipsz-hopsz utol fogjuk érni az Eu-s béreket.
Nos a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint a bérek visszafogásának költségvetését nyújtotta be a pénzügyminiszter és nem a félzárkózásét. A MASZSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, a kormány a jövő évi költségvetési tervezetben átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számol.
 

Az érdekképviselet szerint a jövő évi költségvetés tervezete még a visegrádi országok bérszintjéhez való felzárkóztatás feltételeit sem teremti meg, mert ehhez jövőre is a jövedelmek 10 százalékot meghaladó emelésére lenne szükség.

A MASZSZ szerint az állam rossz gazdának bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek jövőre.

Az is aggályosnak tartják a szakszervezetek, hogy a közfoglalkoztatásra szánt összeg jelentősen, 225 milliárdról 188 milliárdra csökkenne. Azt már mi tesszük hozzá, hogy jövőre nem is lesz parlamenti választás.

Abból a tényből, hogy a kormány a munkanélküliek ellátására – a 3 hónapig fizetendő álláskeresési támogatásra – 55 milliárd helyett 75 milliárdot irányoz elő, a szakszervezet azt a következtetést vonja le, hogy az állam maga is felkészül a munkanélküliség növekedésére.

 

Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetés tervezetét szerdán adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Parlamentben. A jövő évi költségvetés középpontjában a biztonságos növekedés áll – mondta a pénzügyminiszter, aki a büdzsé 4 fő célterületének az ország biztonságának megőrzését, a gazdasági növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatottság elérését jelölte meg.

Szóval a propaganda duma már megint meg van, csak győzd elhinni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

(MTI)


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here