Olyan helyről érte kritika Orbán politikáját, mely meglepő és szokatlan. Egy rangos természettudományos lap közölt szerkesztőségi cikket Orbán lépéseiről.

Azt hiszem kiküldte Orbán a nemzetközi tudományos életben ismét a biztosítékot. Úgyanis szerkesztőségi cikk jelent meg a Nature tudományos folyóiratban amiben – szokatlan módon – közvetlen üzenetet fogalmaznak meg a magyar kormány tudománnyal kapcsolatos politikáját illetően. Gyakorlatilag felszólítják a Fideszt: felejtse el az MTA “államosítását”.- szúrta ki a Népszava

A Nature egy 1869-es alapítású brit természettudományos szakfolyóirat-család. A lap szinte soha nem foglalkozik politikával, leginkább biológia, kémia és orvostudománnyal foglalkozó cikkek jelenek meg a hasábjain. A lap alapvető célközönségét a kutatók jelentik. Ezért is meglepő, hogy egy ilyen újság is már úgy érezte nem mehet el szó nélkül Orbán országlása mellet.

A lapban megjelent cikk többek között kontrasztok országának nevezi Magyarországot. Majd a Nature Sorra veszi a most elfogadott 7. alaptörvény-módosítás visszásságait:  míg az Orbán-kormány által indított antidemokratikus folyamatok vígan terjednek, a tudományos élet mégis képes volt nemzetközileg elfogadott műhelyekkel virágozni.

A lap úgy véli ez azért lehetett így, mert – mostanáig – a tudományos élet irányítását szakértők végezhették. Majd elismerően szólnak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendszerváltás óta végzett, csaknem két évtizedes független munkájáról, amivel még azt is elérték, hogy külföldről térjenek haza Magyarországra kutatók.

A Nature szerint áprilisi újabb kétharmados Fidesz-győzelemmel viszont sötét fellegek kezdtek gyűlni a magyar tudományos élet egén.  Szerintük, Orbánt mindig is gondot okozott a tudományok világa – mutatja ezt például a CEU zaklatása. Aztán jött a kormányzati döntés: az MTA pénzeit a továbbiakban a a kormányzathoz közeli háttérintézmény osztja el.

Ami a legjobban kiverte a tudósoknál a biztosítékot, hogy kutatási pénzeket nem a tudományos szempontok és az elért eredmény alapján kerülnek majd kiosztásra. Hanem a minisztérium a gazdasági érdekeket szolgáló kutatásokat rendelhet majd meg, vagy a kormány világképének visszhangzására kényszeríthetik az Akadémiát.

A cikk végül egészen kemény üzenetet fogalmaz meg a magyar kormánynak: garantálja, hogy a pénzügyi források elosztása a jövőben is valós érdemek szerint történhet. És biztosítsa egy erős tudományos közösség fennmaradását, hogy valóban megvalósulhassanak az – amúgy dicséretes – állami törekvések az innováció terén. A cikk így zárul: “még van ideje a kormánynak irányt változtatni. Ezt kéne tennie”. Magyarul felszólították a kormányt el a kezekkel a magyar tudományos élettől.

Egykoron a nemzetközi tudományos élet a csodás magyar találmányoktól és gondolatoktól volt hangos, most meg a primitív öncélú barbár kormányunk ámokfutásától.

Nem szeretem az ilyen hasonlatokat de a román diktátor Nicolae Ceaușescu is építettet egy baszott nagy foci stadiont a falujában Nicolae Ceaușescu is szétbarmolta a tudományos életet és feleségét Elena Ceaușescu ültette az akadémia élére. 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS