Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A nyugat.hu számolt be arról, hogy tuja bokrokkal és székekkel kordonozták el magukat a városházán a Fidesz-képviselői, miután világos lett számukra, hogy elvesztették a város képviselő testületében többségüket.

Teljesen kimenet a talaj a Fidesz alól mára a Vas megyei megyeszékhelyen, ugyanis kiderült, hogy a város vezetésében elveszették a többségüket, a bukott Fidesz- politikusok elkordonozták magukat.

A városban az összes ellenzéki párt összefogott, és Éljen Szombathely! néven alakítottak csoportot, közösen készülve az önkormányzati választásra. Mivel sikerült mostanra magukhoz csábítaniuk Molnár Miklós alpolgármestert, az ellenzékiek többségbe kerültek a közgyűlésben. Molnár a Fidesz támogatásával egy civil szervezet jelöltjeként lett képviselő, de mostanra szakított a kormánypárttal.

Először fordult elő ezen a csütörtökön, hogy a Fidesz nem tudta érvényesíteni az akaratát a közgyűlési szavazásokkor. Az új helyzetben Puskás Tivadar polgármester szünetet rendelt el, és a nyomaték kedvéért lezárták az üléstermet is: bukott Fidesz-képviselők tujákkal és székkel kordonozták el magukat a városháza tanácskozó termében

Állítólag Hende Csabát, a város fideszes országgyűlési képviselőjét várják a fideszesek. A termet délután egykor kinyitották, és a fideszesek árulózni kezdték Molnár alpolgármestert.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here