Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem a kocsik vázszerkezeténél, hanem a vázat burkoló lemeznél észlelhető rozsdásodás – közölte a BKV Zrt. pénteken az mfor.hu oldalon megjelent cikkre reagálva, azt több ponton pontosítva.

Kiemelték: BKV Zrt. igazgatósága december 10-én meghallgatta, és egy tag kivételével elfogadta a menedzsment szakértői véleményeit az M3-as metró járműállományának műszaki állapotáról. Ezek alapján megállapították, hogy a felmerült problémák kezelése szakszerű, ezért nincs szükség külső fél bevonására.

A BKV Zrt. már 2017 májusában látta azt, hogy a felújítási és korszerűsítési technológián módosítani kell, hogy a szerelvények a tervezett harmincéves élettartam egészében üzemeltethetők legyenek. Ezt a társaság azonnal jelezte az orosz félnek, és ezután a járművek a módosított technológiának megfelelően készültek.

Hangsúlyozták: a BKV Zrt. a metróállomány üzemeltetését a megszokott magas színvonalon végzi, és az előzmények miatt kiemelt figyelmet fordítanak a technológiai módosítás előtt felújított járművekre.

Ennek eredménye, hogy az első prototípus szerelvényt kivonták a forgalomból garanciális felülvizsgálat és javítás miatt. A javítást az orosz fél saját költségére végzi el.

A BKV Zrt szerint semmilyen műszaki, többlet hozzáadott értékkel nem bírna a külső szakértő bevonása, mivel a társaság szakembergárdája maximálisan felkészült a probléma rendezésére.

Az mfor.hu oldal pénteken írta meg, hogy kivonták a forgalomból az M3-as metró vonalán közlekedő felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját a padlólemezek rozsdásodása miatt.

Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti közleményében azt írta, hogy a 222 kocsiból hatot kellett kivonni a forgalomból. Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de szerinte mindez azt mutatja, hogy sok gond van a felújított orosz kocsikkal.

Ezért a főpolgármester az egész korábbi metróbeszerzés minden körülményét érintő, átfogó vizsgálatot rendelt el, amire a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérte fel. Hozzátette: két hónap elég a teljeskörű tisztázásra, amit a nyilvánosság bevonása követ majd.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here