Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Simicska Lajos átnyergelt a lótenyésztésre – írta meg a minap a 24.hu, és ha már újra szóba került a nyugalmazott oligarcha, a Blikk ellátogatott Hárskútra, ahol Simicskának vendégháza van, és ahol egyetlen megmaradt cége, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. működik. A lap azt is kiderítette, hogy Simicska még mindig harcol a rendszer ellen: csak MSZP-s kenyeret hajlandó venni.

Simicskával ugyan nem találkoztak, de a cikkből kiderül: kétszáz hektárnyi földön gazdálkodik,  minden reggel elmegy a vendégházba,vett egy tavat, amit szépen megcsináltak, és szomszédjának mindig köszön.

A Blikk azt is megtudta, hogy Simicska a maga módján még mindig harcol a rendszer ellen. „Szokott menni a helyi közértbe pékáruért, ahol mindig ajkai kenyeret vesz és nem zircit” – írja a lap, a boltban pedig azt mondták: „Ezt azzal magyarázta, hogy Ajka MSZP-s város, míg Zirc fideszes.”

Orbán és Simicska a 2014-es választások idején veszett össze, és csatájuk 2015 januárjában torkollott nyílt háborúba. Ezután cégei nem kaptak több állami megbízást, médiabirodalmát pedig a Fidesz ellen fordította. Simicska a Fidesz 2018-as totális győzelme után kapitulált, egy agrárcégen kívül eladta minden érdekeltségét Nyerges Zsoltnak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here