Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke közleményében három erős kérdést intézett Pintér Sándor, belügyminiszterhez

Egy rendelettervezet szerint a kormány jelentős béremelést adna a minisztériumi dolgozóknak. A legkevesebbet kereső kormánytanácsosnak is 750 ezer forintra nőhet a fizetése, de egy főosztályvezető az eddigi másfélmillió helyett akár havi 2 millió forintot is kereshet.

Az MSZP régóta szeretné elérni, hogy a pedagógusok, valamint az egyéb állami szektorokban dolgozók bérét rendezzék, ám úgy néz ki, erre most sem kerül sor.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Pintér Sándor belügyminiszterhez intézett írásbeli kérdést, hogy kiderüljön, a minisztériumi vezetőkhöz képest mekkora fizetésemelésre számíthatnak az oktatásban dolgozók.

Az oktatásban dolgozók esetében ugyanis adós maradt a kormányzat annak az ígéretének a teljesítésével, mely szerint a pedagógusbérek vetítési alapját hozzárendelik a mindenkori minimálbérhez.

Ez önmagában is jelentős jövedelemnövekedést eredményezne. Helyette a pedagógus alapilletmény vetítési alapja továbbra is a 2014. évi 101 500 forintos minimálbér. A kormány többször is megerősített, hivatalosnak tekinthető álláspontja szerint a tanárok béremelésének megvalósítása az európai uniós források megérkezésének függvénye.

Minderre tekintettel nyújtotta be a következő kérdéseket Kunhalmi Ágnes Pintér Sándornak címezve:

Kíván-e élni azzal a kormányrendelet módosítása adta lehetőséggel, hogy akár 33-66 százalékos béremelést is biztosíthat a tárcánál dolgozó tanácsosok, főtanácsosok, osztályvezetők és főosztályvezetők részére?

Szükséges-e a minisztériumi vezető munkavállalók tervezett fizetésemelésének megvalósításához annak az európai uniós forrásnak a megérkezése, amihez a tanárok béremelését kötötték?

Mekkora fizetésemelésre számíthatnak a minisztériumi vezetőkhöz képest az oktatásban dolgozók?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: