Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy ország megdöbbenéssel fogadta, hogy a népszerű tévés és politikus Vágó István ma reggelre elhunyt. Utolsó interjúját a DK TV-nek adta, alig 6 napja került fel az internetre. Vágó a lakásába is beengedte a stábot.

Vágó István utolsó életútinterjújából kiderül, hogy eredetileg vegyészmérnök, aki sok nyelvet beszélt. Első televíziós megjelenése 1975-ben volt, amikor részt vett a Magyar Televízió Riporter kerestetik vetélkedőjében. A verseny döntőjét követően Vitray Tamás a Van benne valami című barkochbajáték vezetését ajánlotta fel neki. Vágó karrierjét meghatározta a műsor, mert később is sok műveltségi vetélkedővel vagy kvízműsorral forrt össze a neve.

A közszolgálati televíziózás mellett Vágó a kereskedelmi televíziózásban is kipróbálta magát. A TV2-n a Mindent vagy semmit műsort vezette 1997-től, majd 2000-től már az RTL Klubon a Legyen ön is milliomos! házigazdája volt, kisebb megszakítással nyolc éven át. Ezután újra a TV2-höz szerződött, ahol a rövid ideig műsoron lévő Párbajt vezette.

A vetélkedők mellett Vágó ikonikus műsora volt az Álljunk meg egy szóra!, amit Grétsy Lászlóval vezetett 1987 és 1997 között. Ez a műsor a nyelvműveléssel foglalkozott.

Vágó a tudomány és a racionalitás mellett is harcosan kiállt, mint a Tényeket Tisztelők Társaságának alelnöke, majd a Szkeptikus Társaság tagja.

A 2000-es évektől Vágó politikai szerepvállalása is egyre erősebb lett. Gyurcsány Ferenc támogatójaként tűnt fel, majd egyre aktívabb politikussá vált. 2014-ben az önkormányzati választásokon a DK, az MSZP, az Együtt-PM és az Európai Föderalisták közös jelöltjeként indult Budapest XII. kerületében. Vágó 2015 elején csatlakozott a DK-hoz, majd a párt médiamunkacsoportját vezette. 2016-tól a XII. kerület önkormányzati képviselője lett.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: