Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ATV valószínűleg egy speciális időhurokba szorult, erre más magyarázat nincsen. Az ősszel mennie kellet Gajdos Tamás híradósnak, mert elkésett. Mosta a csatorna másik hírolvasósója nem húzta ki az év végéig késés nélkül- számolt be az esetről a Média1

A Média1 számolt be róla, hogy Rónai Egonnak kellett megmentenie ismét az ATV Híradót, ugyanis Tóth Géza, az ATV legújabb híradósa nem jelent meg adáskezdésre és egy nehezen értelmezhető másfél órát késett a munkahelyéről.

A Média1 is megjegyzi, hogy  alig egy hónapja távozott a híradós műsorvezetői székből Gajdos Tamás, aki november 12-én már sokadik alkalommal késte le az általa vezetett Híradót. Tóth Géza esetében ilyesmi nem fordult még elő, a csatorna ugyanakkor fegyelmi eljárást indít vele szemben is.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Media1 érdeklődésére péntek este telefonon megerősítette a történteket és azt, hogy fegyelmi eljárást indítanak:

„Sajnos Tóth Gézával is megismétlődött az, ami korábban többször Gajdos Tamással, ezért nem a beosztása szerinti műsorvezető vezette az ATV Híradót. Mindent megteszünk azért, hogy a számunkra fontos szakmai szempontokat érvényesítsük a televízióban, ezért nem tudjuk tolerálni az ilyesfajta fegyelmezetlenségeket egy híradós műsorvezetőtől és fegyelmi eljárást indítunk.

Olyan kollégáról van szó, akivel ilyesmi nem fordult még elő, Tóth Géza hozzáállása eddig példamutató volt, de nem hagyhatjuk következmények nélkül a történteket. Már csak azért sem, mert ahogy péntek délelőtt bejelentettük, januárban épp bővíteni fogjuk a híradóink számát és jövő hét keddtől, mintegy másfél év után újraindul a déli Híradó, ami a szerkesztőségtől még több fegyelmet fog igényelni.”

Németh S. Szilárd kérdésünkre elárulta, hogy azt várhatóan január közepén jelentik majd be, hogy ki lesz a késései miatt novemberben a hírműsorokból azonnali hatállyal távozó Gajdos Tamás utódja az ATV Híradónál. Széleskörű műsorvezetői castingot tartottak a csatornánál, így találták meg a leendő új férfi híradós műsorvezetőt.

A korábbi esetek alapján már ismert: az ATV etikai kódexe szerint a Híradó műsorvezetőinek legkésőbb az adás kezdete előtt egy órával már az épületben kell tartózkodniuk.

Az, hogy az ATV rendszeresen ilyen helyzetbe kerül, nem lehet más magyarázat, csak az, hogy a csatorna speciális időhurokba került. De most őszintén, ha egy órával az adáskezdés előtt ott kell lennie egy híradósnak, akkor nincs a csatornánál egy ember aki felhívja Te Gézukám éppen merre jársz? S az a Gézuka meg hol a nyavalyába járkálhatott, hogy másfél órát késett?

Olyan jó lenne, ha ezt valaki nekünk el tudná magyarázni… nincs más lehetőség az ATV felett egy speciális időhurok alakult ki.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: