A kereszténydemokrata politikus felháborító hasonlatot használt a baloldalra, közben azt is elárulta, hogy mitől retteg a Fidesz.

A KDNP elnöke a Fidesz mai kongresszusán nagyot ment. Először is elárulta mitől retteg a Fidesz a 2018-as választásokon. Persze ebből logikusan következhet is a stratégiájuk.

Semjén szerint a nagy tanulság, amit szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül kétharmados mandátumtöbbsége. Azaz, ha “mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk.”-írja az inforadio.hu

Magyarul elmondta azt, amit sokan tudunk. A Fidesznek elemi érdeke, hogy véletlenül se legyen baloldali egység a 2018-as választásokra. Sőt, ha tetszik, Semjén ma elkottyantotta  a Fidesz stratégiáját. Ennek tudatában teljesen más fénybe kerülnek azok az ellenzéki pártok, akik valamilyen oknál fogva az istenért sem akarnak baloldali egységet.

Racionálisan pontosan tudjuk, hogy Ők a Fidesznek kedvező stratégiában működnek közre, de vajon Semjén beszéde után ez pusztán naiv véletlen-e? Ezt a kérdést mindenki saját maga válaszolja meg.

De akinek ez még nem lett volna elég, Semjén még fejelt egyet a téten és vérig sértette a nemzet felét a következő hasonlatával: a Fidesz és a KDNP egy nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell: emberi minőség. Ez náluk megvan, míg a baloldal olyan mint egy tál skorpió.

Szóval hazaáruló, panelproli, nyugger, nemzetietlen után megérkeztünk: te magad egy skorpió vagy egy tálban, ha épp nem csaholsz a Fidesznek. Széplelkű, keresztény ember ez a Zsolt!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS