Tévedés, tévedés hátán. Kb. így írhatnánk le az ellenzék elmúlt 4 éves teljesítményét. Azonban, 2022-re muszáj, hogy legyen ellenzékünk. No de ebből, hogyan lesz bármi is?

2018-as választások csúfos buktával zárultak az ellenzéki pártoknak. Tévedés tévedés hátán. A totális őrület ami ezen az oldalon van falhoz csapot mindenkit. S nem először.

Gyakorlatilag a 2014-es önkormányzati választásokon is sikerült bemutatni a jóképeségű új pártoknak, hogy mekkora baromság ez a koordinált indulás. S láss csodát, hiába irkáltuk itt rommá magunkat, hogy a külön listák Fidesz kétharmadot eredményeznek fontosabb volt a pártérdek.

Pártérdek. Mert igen az LMP nevű szarbagázsnak már a harmadik ellenzéki buktához van igen komoly szerepe. S a Gyurcsány nevű, egyre kisebb hatalmához görcsösen ragaszkodó politikai szélhámosnak a harmadik Fidesz kétharmad köszönhető, ha csak egy picit nagyobb a részvétel a DK úgy zuhan ki a parlamentből, mint az anyja kínja. Nem egy DK-s körzetben az “esélyes” (haha- a szerk) baloldali jelölt 5 százalékot kapott. Gyurcsánnyal megcsináljuk! Meg. A harmadik Fidesz kétharmadot. Szép volt Feri! Ja és az is szép, hogy Ti meg akik nem DK-sok vagytok folyton Gyurcsányoztok.

S az idióta totális súlytalan, totális realitásérzéket vesztett liberális elitünk is felfoghatná végre, hogy 8 éve az okoskodásuk egy baromság. Jobbik. Ugyan már.  Ha a baloldaliakat egy jobboldali pártra akarod leszavaztatni, akkor miért a Jobbikot választanák a Fidesz helyett? Nem is történt más. Simicska gecizős bosszúpolitikája pedig pont azt érte el, hogy a Jobbik csúnyábbat bukott mint a szocik.

Az utóbbi legalább könyvelhet el sikereket, mert az MSZP-ről senki nem gondolta hogy nyerhet, de mégis csak a szocik hozták a kötelezőt, ők nyerték a legtöbb egyénit. Hiába rabolt rá a jó körzetekre a kis nemlétező médiapártok úgy bukták el azokat. De tényleg, ha fingotok sincs, hogy hogyan kell egy körzetet megnyerni akkor mi a francért kapálóztok? Tényleg azt hiszitek az csak annyi, hogy kiteszik a csinos kis pofikátokat egy plakátra? Lószart mama.

Jobbik egy körzetet nyert? Vicc. Hányban írta a szaros taktikai szavazásos kamuoldalak, hogy huha ott már aztán 40 százalékon van a Jobbik?

Együtt. Momentum. XD Juhász és Szigetvári, aki a körzetében 1 százalékot kapott. Hányszor mondták el ezek a barmok, hogy ők a valódi ellenzék. Baranyi Krisztina valódi ellenzék 3 százalék… Nem Bátrak voltatok ti hanem idióták.

Elnézést dühös vagyok. Pedig ezt kéne abba hagyni. Azt, hogy azt gondoljuk, hogy okosabb vagyunk a másik pártnál, azt hogy nálunk van a bölcsek köve. Azt hogy egy ócska rabló politikát akartok folytatni az MSZP tetemén. Csak az MSZP szavazók belőletek nem kértek. Mert meg kéne tanulnotok, hogy egy szavazó az nem egy párt tulajdona, nem úgy fog viselkedni, ahogy ti azt a tárgyalóasztaloknál jól kitaláljátok. Ő egy ember és önállóan dönt.

S mi lenne tesókáim, ha mondjuk most már elkezdenétek a Fidesz bázisához is beszélni? Hm? S esetleg onnan szavazókat áthozni, meggyőzni? S mi lenne ha elkezdenétek építkezni és nem leépülni tovább? S mi lenne, ha a stratégiátokat nem légvárakra építenétek hanem valós alapokra?

Nem kérek új pártot. Semmi értelme. Már annyi volt, hogy hányingerem van tőle. Nektek kell változni és a tévedéseiteket kijavítani. Már aki életben maradt közületek.

 

MEGOSZTÁS