FIGYELEM! A kép csak illusztráció, nem a posztban taglalt járművet ábrázolja!

A főváros jármű közbeszerzéseit erős kritika éri. Hatalmas felháborodást keltett szakmai körökben a szovjet metrók felújítása, azonban most itt az újabb bicskanyitogató ügy a VEKE szerint: a metrópotló busz tender.

A VEKE, vagyis a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület egy Facebook-posztjában arról olvashatunk, hogy hogyan kaphatott típusbizonyítvány kiterjesztést a jármű:

Nagy kérdés, hogyan kaphat típusengedély-kiterjesztést egy olyan kocsi, amelynek az eredetihez képest a fő adatai nem stimmelnek. A hossz, a befogadóképesség, az ülések száma, a tengelyterhelés és még számos alapadat leginkább nem változtatható, a kiterjesztést egyes alkatrészek cseréjére szokás alkalmazni, ahol a műszaki azonosságot igazolni kell, de hogy egy olyan járműre, amelynek megváltoztatták a
– vázszerkezetét (biztonság!),
– tengelytávjait (fordulókör!),
– tengelyterheléseket (fékhatás!).

Így sikerült olyan torzszülött kocsikat gyártani, amelyeknek bár van papírja, de a valóságban instabilak, hajlamosak a becsuklásra, ami miatt a csuklószerkezet és a becsuklásgátló, valamint a hajtott tengely gyártója biztonsági okokból súlyosan lekorlátozta a kocsik teljesítményét. Olyannyira, hogy azzal szinte használhatatlanná váltak a normál forgalomban.

Csak hogy értsük: az egyik korlátozás már 17 fokos elfordulásnál elveszi a motor nyomatékának 80 (!) százalékát, különben a kocsi kitör oldalra a csuklónál. Ezzel már egy enyhe emelkedőn levő megállóból sem lehet kiállni, nemhogy egy sarkon befordulni.

Ha a kocsi beragad valahova, akkor a feloldás egy alapesetben leplombált vészhelyzeti gomb, amely kiiktatja a motorerőt és pl. a fékeket is érintő korlátozásokat, használata viszont eseménynek számít, jegyzőkönyvezni kell és nem elhanyagolható tény, hogy ilyenkor minden felelősséget a járművezető vesz magára, hiszen saját döntése alapján olyan üzemmódban használja a járművet, amelyre annak nincs jogosítása, ilyenkor a jármű akár saját magában (és az utasokban) is kárt okozhat. A tesztek alapján egy átlag budapesti járaton fordulónként 5-6 alkalommal kell a vészgombot használni, ami elfogadhatatlan. Soha egyetlen más gyártó buszával ilyen nem fordult elő. 

Azonban a helyzet ennél is bonyolultabb kezd lenni, mert a VEKE által erős kritikával illetett járműveket már le kellet volna szállítania a gyártónak. A harmincadik Modulo 168 d típusú csuklós buszt kellett volna megkapnia április 11-ig a BKV-nak, de a határidő előtt mindössze 5 járművet szállított le a főváros közlekedési cégének a gyártó.

A szakmai körökben elismert Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület napokban a közösségi oldalán tette közzé azt az információt, hogy a gyártó elkezdte elbocsátani dolgozóit, a beszállítók felszámolási eljárásokat indítottak ellene a kifizetetlen számlák miatt, ezért a szerződés teljesítése helyett a gyártó csődjével lehet számolni.

Ha jól értjük a helyzetet, méregdrága busza, mai a szakemberek szerint nem éppen jó, de az sincs, mert a cég épp csődbe megy?

MÉG FIDESZ! MÉG!!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS