Le a kalappal a képviselő előtt ez az akció egyszerre szellemes és intelligens, pont olyan, amit az ellenzéktől elvárunk.

Totális hülyét fog csinálni a Fideszból az egyik MSZP- Párbeszédes törvény javaslat, gyakorlatilag visszapattintotta a Fideszre a Stop Soros törvény javaslatot.

Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd frakció szövetség parlamenti képviselője benyújtott egy törvényjavaslatot a parlament elé, ami megtiltaná, hogy olyan ember lehessen magyar miniszterelnök vagy miniszterelnök-jelölt, aki valaha Soros György által alapított szervezet ösztöndíjában részesült.

Szabó Tímea szerint a nemzet egységét mutatná, ha megállítanának minden olyan szervezetet és magánszemélyt, akire valaha Soros befolyással lehetett és/vagy valamilyen módon finanszírozott.

E tekintetben kiemelt jelentősége van a magyar kormányfő személyének, akinek külső befolyásoktól – bizonyítható módon – mentesen, feddhetetlennek kell lennie.

A javaslat indoklásában az szerepel, hogy mivel a magyar kormány meggyőződése, hogy Magyarország szuverenitását külső hatalmak – köztük a 88 éves Soros György -veszélyeztetik, a törvényhozásnak érdemes lenne azzal biztosítania a miniszterelnök függetlenségét, hogy megtiltja, hogy korábbi Soros-ösztöndíjasokból kormányfő lehessen.

 Köztudott tény, hogy Orbán Viktor is Soros-ösztöndíjas volt, Szabó Tímea javaslatát ezért kizárt, hogy elfogadja a kormány. De az MSZP-Párbeszédes képviselőnő totálisan elhitelteleníti ezzel a húzással a Stop Soros törvény csomagot. Miért Magyarországnak lehet olyan kormányfője akinek köze van/volt Soros Györgyhöz?
Kedves olvasónk téged meg arra kérünk oszd meg a posztunkat, hogy más is lássa, hogyan csinál hülyét az MSZP-Párbeszéd Orbánból.
(24.hu/444/hírhugó)

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS