Az MSZP új elnöksége egy olyan kezdeményezést tett, ami valóban megállíthatja a Fidesz propaganda médiáit

Az MSZP “a közpénzek védelmében” népszavazást kezdeményez két kérdésben is- mondta az ellenzéki párt elnöke az elnökség előző napi döntéséről pénteken az MTI-nek. Tóth Bertalan kifejtette: a napokban benyújtandó kezdeményezéssel referendumot javasolnak azért, hogy a jövőben a nézettség alapján használják fel a kormányzati kommunikációs forrásokat.

A pártelnök azt mondta, több tízmilliárd forintot költenek el kormányzati kommunikációra úgy, hogy a hasznát a fideszes baráti kör élvezi, népszavazási kezdeményezésük ezért azt szeretné elérni, hogy az erre fordított pénzt “nézettség és olvasottság szerint kelljen felhasználni”, azaz azok a médiumok is részesedjenek belőle, amelyeknek sokkal magasabb a nézettsége, illetve olvasottsága, mint a Fideszhez közeli lapoknak.

A G7, a 24.hu magazinja számolta ki, hogy legkisebb példányszámú, de Fidesz közeli lapok kapják a legtöbb állami hirdetés pénzt. Tehát magyarul ezek a lapok teljesen az adófizetők pénzéből élnek.
Tehát, 2017-ben a legnagyobb példányszámban eladott újságok sorrendben a HVG (31 ezer példány), a Népszava (19 500), a Magyar Nemzet (14 600), a Magyar Narancs (13 000) és a 168 Óra (12 ezer) voltak. A legtöbb hirdetést azonban mégis a Magyar Idők (897 millió forint), a Figyelő (780 millió) és a Magyar Hírlap (637 millió) kapta.
Az MSZP népszavazási javaslata ha sikerrel jár, akkor egyszerűen meg lehet akadályozni, hogy a független média elhaljon és csak a kormány propaganda maradjon meg.

Ahogy már beszámoltunk róla az MSZP ezzel együtt egy másik, szintén közpénzvédelmi témájú népszavazást is indítványoz, mely arról döntene, hogy az Országgyűlés kötelezze a kormányt, csatlakozzon az európai ügyészséghez, melynek a feladata a korrupció felszámolása.

Kérjük oszd meg a posztunk, hogy másokhoz is eljusson az MSZP kezdeményezésének a híre, mert a Fidesz propaganda agyonhallgatja.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

MEGOSZTÁS