Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az nem új keletű, hogy a Fidesz a haverokhoz igazítja a törvényeket, most Schmitt Pál, bukott köztársasági elnökhöz alakítaná az adótörvényt

A köztársasági elnökök a hivatali idejük eltelte után, természetesen a mi pénzünkből folyattathatnak úgynevezett jószolgálati tevékenységüket: szervezeteket, személyeket támogathatnak, adományokat nyújthatnak. Erre a tevékenységre évi 70 millió forintos keretet add a büdzsé nekik, a mi adóforintjainkból- számolt be mfor.hu

Azonban van egy kis bibi. Schmitt Pál nem töltötte ki a hivatali idejét, mert hogy megbukott. Schmitt a 2010-es kinevezését követően két évig volt csupán hivatalban, amikor a hvg.hu által megszellőztetett plágiumbotrány miatt lemondani kényszerült.

Tehát a jelenlegi adótörvény csupán a hivatali idejét kitöltött volt köztársasági elnökökről tesz említést. A parlament gazdasági bizottság benyújtott javaslata Schmitthez írná át a törvényt, méghozzá úgy, hogy a szövegből elhagynák a hivatali idejét kitöltött kitételt (77. számú javaslat).

A parlament előtt lévő adócsomag módosítás azonban nem csak Scmittet hozná kedvező helyzetbe, hanem  ezt a jogot kiterjesztené az éppen hivatalban lévő köztársasági elnökre is, Áder Jánosra is.

Magyarul egy egyszavas kis apró módosítással szépen fű alatt kinyomnak 140 millió forintot a holdudvarnak erre mondják azt, hogy ügyes.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here