Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az újraválasztott Fidesz kormány keményen átb***ot a jelek szerint mindenkit. Egy olyan szakmai szervezet fogalmazott meg kőkemény kritikát, amelyik a választási kampányban együttműködést írt alá a kormánnyal.

Varga Mihály, pénzügyminiszter a nyári kánikula kellős közepén jelentette be, hogy 2020-tól az új lakások ÁFÁ-ja 5 százalékról 27 százalékra emelkedhet.

Azután felbolydult a készházak piaca az áfakedvezmény kivezetésének hírére írja a   Világgazdaság hétfői kiadásában. A lap is ugyan arra a megállapításra jut, mint amit a Hír Hugó is tett a döntés több millió forintos áremelés fenyegeti a zömmel CSOK-kal otthont teremtőket.

Magyarul, amit a kormány egyik kézzel ad, vissza szedi a másik kezével. A lap azt is kiszámolta, hogy egy 80-100 négyzetméteres házat 27 százalékos áfa mellett a mostaninál legalább 4 millió forinttal drágábban lehet felépíteni.

A lapinterjúban megszólal annak az építőipari szakmai szervezetnek az egyik vezető tisztőszségviselője is, amelyik szervezet a választási kampányában még megállapodást írt alá a kormánnyal

A Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) álláspontja szerint, ha 27 százalékra megy fel az áfa, akkor össze fog zuhanni a piac.

Most azt próbálják elérni , hogy a 27 százalék helyett csak 18-ig nő az új lakások áfája. Tizennyolc százalékos áfa mellett szerintük még nem „zuhanna össze” a piac, csak stagnálna. Magyarul a szar és a szarabb közül inkább a szart választanák.

Az ÉVOSZ azt is elmondta, hogy az ő tagjaik körében bőven 50 százalék fölött van a CSOK-os vásárlók aránya az új építésű lakások vásárlásánál. Ezzel finoman cáfolta is Varga Mihályt, aki szerint sok új lakást külföldiek vesznek meg és ezért kell kivezetni a kedvezményes ÁFÁ-t.

Kiderült az is, hogy az új lakásosok csupán 10 százalékát vásárolják meg külföldiek és 90 százalékát pedig nem.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here