Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP és a Párbeszéd zseniális húzással csinált hülyét a Fidesz irányba igen csak elfogult Nemzeti Választási Bizottságból

Az MSZP és a Párbeszéd több témában szeretett volna népszavazást kezdeményezni, de ahogy arra számítani lehetett a Nemzeti Választási Bizottság elutasította az MSZP és a Párbeszéd népszavazási kérdéseit. Öt kérdést adtak be, de egyik sem volt jó az NVB-nek.

Azonban észre sem vették, de az ellenzék hülyét csinált belőlük, ugyanis az egyik az a  kérdés volt, amit a Fidesz a 2008-as népszavazásra nyújtott be a tandíjakkal kapcsolatban, amire akkor ki lehetett írni a később érvényessé és eredményessé vált népszavazást. Most azonban nem hitelesítette a testület ugyanazt a kérdést.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője  kifejtette, hogy az NVB ülése jó példája volt annak, hogyan gátolja a fideszes választási bizottság, hogy az állampolgárok demokratikus jogaikkal élhessenek. Közölte, tovább fognak harcolni jogaikért és erre kérte az állampolgárokat is.

Egyébként az MSZP és a Párbeszéd a felsőoktatással és egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket nyújtott be a választási bizottsághoz.

Nos, kedves olvasó, ha szerinted is ez egy jó húzás volt és totál hülyét csináltak a NVB-ből, akkor oszd meg ezt a posztot, mert a propaganda média nem számol be az ellenzék jó húzásairól!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here