Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Válaszolt az Európai Csalás Elleni Hivatal, arra híre, hogy magyar ügyészség megszüntette az Orbán Viktor vejét érintő ügyben a nyomozást Elios-ügyben:  Semmit nem von le az OLAF megállapításaiból az, hogy Magyarországon megszüntették a nyomozást– ez derült ki az OLAF ATV-nek adott válaszából. Hozzátették: az Európai Bizottság nyomon követi az ügyben tett ajánlásokat.

Az Elios azon túl, hogy Orbán Viktor vejéhez kötődik több település közvilágításának LED-lámpás korszerűsítését végezte el az Olaf szerint nagy mutyi volt az egész.

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios Innovatív Zrt.-vel szemben – jelentette be szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az Európai Csalás Elleni Hivatal eközben a következő választ adta az ATV-nek az ügy lezárásával kapcsolatban. Mint írták, törvényszéki szempontból a nemzeti igazságszolgáltatás feladata eldönteni, hogy követi vagy sem az OLAF által megfogalmazott ajánlásokat. Ha viszont nem indult eljárás nemzeti szinten, az nem érvényteleníti az OLAF megállapításait, vagy pénzügyi visszaélésre talált bizonyítékokat.

„Az OLAF-vizsgálat kiderítette, hogy nem csak súlyos szabálytalanságok voltak a projektek nagy részében, de bizonyítékok vannak érdekütközésre is” – hangsúlyozták az ATV-nek megküldött válaszban.

Mint ismert, az OLAF korábbi jelentése szerint szervezett csalási mechanizmust építettek ki az Elios Innovatív-hoz kötődő 17 közbeszerzés körül. A csalás elleni hivatal szerint az önkormányzatok több pályázatot is úgy írtak ki, hogy a feltételeknek csak az Elios feleljen meg, a megrendelő a lehető legtöbbet fizesse, tehát az elvégzett munkákat túlszámlázták.

A Népszava ma arról számolt be, hogy újabb uniós vizsgálat indulhat Magyarország ellen, miután a magyar rendőrség megszüntette a nyomozást az Elios ellen. A lapnak Ingeborg Grässle az EP költségvetési ellenőrző bizottságának az elnöke elmondta: a testület megvizsgálja, hogy miért szüntette meg a rendőrség az eljárást a korábban Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó cég ellen.

A képviselő szerint ugyanis az Unió csalás elleni hivatala komoly bizonyítékokat találat arra, hogy csalás történt a pályázatokkal kapcsolatban. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője pedig azt mondta: biztosra vehető, hogy Magyarország elbukja azt a 13 milliárd forintot, amely érintett az ügyben.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here