Elfogták azt az 53 éves férfit, aki a Kálmán Olgát érő elleni halálos fenyegetések mögött áll – közölte a rendőrség.
Kálmán Olga május 4-én tett feljelentést amiatt, hogy gyűlölködő, trágár, fenyegető tartalmú üzeneteket kapott. Éppen a tanúkihallgatása folyt a II. Kerületi Rendőrkapitányságon, amikor újabb, hasonló tartalmú üzenetei érkeztek.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétség gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást
A FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐT, AZ 53 ÉVES V. GÁBORT MÁSNAPRA AZONOSÍTOTTÁK ÉS GYŐRI OTTHONÁBAN ELFOGTÁK.
A nyomozók lefoglalták azt a számítógépet is, melyről a rendelkezésre álló adatok szerint a férfi – édesanyja közösségi profilját használva – elküldte a fenyegető üzeneteket. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.