Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vádat emelt csütörtökön a New York-i ügyészség adócsalás és üzleti feljegyzések meghamisítása miatt a Trump Organization ingatlanvállalattal, illetve annak pénzügyi vezetőjével szemben.

 

Allen Weisselberget bilincsben szállították az amerikai nagyváros illetékes bíróságára, ahol ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban. A 73 éves üzletember a 15 pontból álló vádirat szerint 15 éven át nem fizetett közterheket eltitkolt 1,76 millió dolláros jövedelme után – írja az MTI.

Weisselberg Donald Trump volt amerikai elnök régi üzlettársa, aki Trump elnöksége idején segített vezetni ingatlanbirodalmát.

Trump személyesen visszautasította, hogy bármiféle szabálytalanságot követett volna el és a vizsgálatot politikailag motivált ügyészek boszorkányüldöztetésének nevezte. Megfigyelők mindemellett nem számolnak azzal, hogy Trump ellen is vádat emelnének a közeljövőben. A volt elnök ügyvédje, Ronald Fischetti ugyanakkor közölte, hogy a vállalat átvilágítása még nem zárult le.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve folytat vizsgálatot Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Kezdetben a vizsgálódás a Stormy Daniels pornószínésznőnek és Karen McDougal Playboy-modellnek fizetett hallgatási pénzekre összpontosult. A két nő ugyanis azt állította, hogy évekkel korábban viszonyuk volt Trumppal és a feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt. A vizsgálatot később kiterjesztették lehetséges adó-, banki-, és biztosítási csalásra is.

Vance-szel párhuzamosan a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész is vizsgálatot folytat Trump ingatlanvállalatával szemben. Vance és James időközben már közös erővel próbálnak fényt deríteni arra, hogy vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának.

A vizsgálatok új lendületet kaptak mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: