Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jellemzően letört faágak, kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat a pénteki viharos időjárással összefüggésben – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. A meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy az este folyamán további heves zivatarok várhatók az országban.

Az OKF szóvivője hozzátette: több helyszínen a hirtelen összegyűlt csapadékot szivattyúzni kellett. Kora estig 14 épületkárról kaptak bejelentést, legtöbb esetben kéményeket és tetőket rongált meg a viharos szél, illetve a jégeső.

Mukics Dániel közlése szerint mostanáig országszerte 84 helyszínre riasztották a katasztrófavédelmet. A legtöbb hívást Budapesten és Komárom-Esztergom megyében kapták. A Baranya megyei Sellyén és Drávaiványin több épület tetőszerkezete is megrongálódott – ismertette a szóvivő.

Tatán  már mandarinnagyságú jég esett az égből, negyed hat körül pedig Budapestet is elérte a  kiterjedt zivatarrendszer. Viharos szél fúj, az Időkép élő közvetítésében Törökbálint felett szupercellát, a főváros III. és XI. kerülete felett pedig tornyosuló sötét fellegeket látni.

Budapest II. kerületében, Hűvösvölgyben már fákat csavart ki a szél, a törzsük eltorlaszolja a Gyermekvasúthoz így a végállomás parkolójához vezető utat – derül ki az index beszámolójából

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az este folyamán egyre inkább a Dunától keletre helyeződnek át a zivatarok. A heves zivatarokat szélrohamok, felhőszakadás és több centiméter nagyságú jég is kísérheti. Éjjel fokozatosan a Tiszántúlra korlátozódik a zivatartevékenység.

Az ország nagy részén továbbra is várható, hogy másodfokú riasztásokat adjanak ki a zivatarveszély miatt. Megjegyezték, hogy az este folyamán kis eséllyel akár harmadfokú (piros) riasztást is kiadhatnak.

Szombaton a Dunától keletre elszórtan fordulhatnak elő zivatarok, ezeket jellemzően felhőszakadás kísérheti – tették hozzá. Zivatarveszély miatt szombatra már csak elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: