Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzéki előválasztás kibillentette támogatottságuk egyensúlyi helyzetéből a két politikai tömböt – derül ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amit október 11 és 19 között vettek fel ezer fő megkérdezésével.

A hvg.hu által ismertetett felmérés szerint, míg az ellenzék közös listáját 39 százalék támogatta októberben a választókorú népesség körében, addig a kormánypártokat 35 százalék. Az ellenzék szeptemberhez képest 1 százalékot erősödött, míg a kormánypártok 2 százalékkal gyengültek.

A kutatás szerint a fővárosban az ellenzéket 58, a kormánypártokat 24 százalék támogatja, és a megyeszékhelyeken is az ellenzék vezet 43-33-ra.

A többi vidéki várost magában foglaló településcsoportban azonban megfordulnak az erőviszonyok: Fidesz–KDNP 38, az ellenzéki lista 34 százalékon áll; a falvakban pedig még ennél is nagyobb a kormánypárti előny: 39-32 az állás.

A pártok támogatottságát tekintve azonban az ellenzéki előválasztás nem forgatta fel a pártok erőviszonyait: a választókorú népességnél továbbra is a Fidesz a legerősebb párt. 34 százalékos támogatottságuk azonban, 1 százalékkal kevesebben, mint egy hónapja.

Az ellenzéki pártok közül azonban a DK, az MSZP, és a Párbeszéd pozíciói valamelyest javultak, a Jobbik azonban némileg gyengült. A Demokratikus Koalíció támogatottsága 11-ről 13 százalékra, az MSZP-é 5-ről 6 százalékra, a Párbeszédé pedig 1-ről 2 százalékra nőtt.

A Jobbik tábora most 11 százalékos, 1 százalékkal kisebb, mint szeptemberben. Momentum és az LMP maradt 4, illetve 2 százalékon. Ahogy a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt is továbbra is 1-1 százalékon áll. A pártnélküliek aránya 25 százalék.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 47 százalékon áll. A második a DK 19 százalékkal, a harmadik a Jobbik 14-gyel. Az MSZP 7, a Momentum 4, a Párbeszéd 3, az LMP 2 az MKKP és a Mi Hazánk pedig 1-1 százalékos.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: