Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lemondott a K&H Bankot tulajdonló, brüsszeli székhelyű KBC Bankban betöltött igazgatósági tagságáról Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke.

A közgazdász tájékoztatása szerint azután ajánlotta fel a lemondását, hogy az elmúlt időszakban vállalt szereplései után szerinte a kormány „fenyegető üzenetet” küldött a KBC vezetésének, hogy „nem lesz ez így jó” – írja a Telex Király közleményére  hivatkozva.

Király Júlia a jegybank alelnöke volt, azonban hatéves mandátumának lejárta előtt pár hónappal, még 2013-ban lemondott, mivel nem értett egyet a nem sokkal korábban kinevezett új jegybankelnök, Matolcsy György által képviselt iránnyal.

Azóta a KBC igazgatósági tagja volt. Most az ellenzéki előválasztás egy-egy eseményén tűnt fel. Ott volt azon a sajtótájékoztatón, amelyen Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára, majd pár napra rá fel is szólalt Márki-Zay Madách téri rendezvényén.

Szerinte minden szerepvállalást előre jelzett a bank vezetésének, biztosítva őket, hogy civilként teszi ezt, nem politikus, és nem is lesz az, a bank neve pedig sehol nem fordult elő, írja a Telex.

Azonban az után, hogy állítása szerint a magyar kormány üzent a KBC vezetésének, „én azonnal megkönnyebbülten felajánlottam lemondásom, amit ők megkönnyebbülten azonnal elfogadtak. Azt gondolom, ez így helyes.”

A 64 éves közgazdász a 90-es évek elején egy ideig volt a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője is, később több kereskedelmi bank igazgatóságában is ült, és ő vezényelte le a Postabank privatizációját. 2007-2013 között volt az MNB alelnöke.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: