Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Bármelyik árufeltöltő ma többet keres, mint egy egyetemi oktató- hívta fel a figyelmet Brenner Koloman, aki Sopron és környékén lesz a közös ellenzéki országgyűlési képviselő jelölt, hangsúlyozva, hogy a kialakult helyzetért a Fidesz 12 éve tartó értelmiség ellenes kormányzása tehető felelőssé.

 

Az „Árufeltöltő vagy egyetemi oktató?” – címmel megtartott sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik képviselője jelezte, ma egy tanársegéd Magyarországon, 600 eurót keres. Romániában ez az összeg 900 euró, Horvátországban pedig több mint 1000 euró a tanársegédek honoráriuma.

Tehát már nem az ausztriai négyszer, vagy a németek ötször magasabb bérét kellene elérnünk, hanem a régióban nem is olyan régen még, hazánkhoz képeset elmaradottabb országokban is messze meghaladja a kezdő egyetemi oktatók bére, a hazai béreket
– mondta Brenner Koloman.

Az Országgyűlés jobbikos alelnöke felidézte, hogy a Fidesz ugyan kétszer 15 százalékos béremelést ígért az oktatóknak, de csak azoknak, akik az új struktúrában, a fideszes kuratóriumok által vezetett egyetemeken oktatnak, az állami egyetemeken viszont minden marad a régiben.

Ezeket az oktatókat – társadalmi megbecsülés híján – az elé a választási elé állítja a fideszes politika, hogy menjenek el másodállásba, esetleg harmadállásba, hogy megéljenek
– közölte Brenner Koloman aki szerint az alacsony bérezés azt eredményezheti, hogy nagyon sok fiatal értelmiségi külföldön keresse a boldogulást és a megbecsülést.

Brenner Koloman végül kijelentette, a jövőre felálló új nemzeti egységkormány visszaveszi a Fidesz által elkobzott egyetemeket, hogy állami egyetemeken, jól fizetett oktatók adhassák át a tudást, ami mindannyiunk jólétének és szabadságának garanciája.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Magyarországon a Fidesz milyen értelmiség ellenes politikát folytat, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa hazánk lemaradt a régióban.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: