Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kiadta a jelentést az amerikai külügyminisztérium melyben azt írják, hogy Magyarországon korrupció és kivételezés van. Az Egyesült Államokig látszanak az Orbán-kormány jogsértései- írja a Népszava

Az Egyesült Államok csaknem öt évtizede adja ki az emberi jogi gyakorlatról szóló országjelentéseket, 2021-ben 198 országra és területre kiterjedően. A legújabb Magyarországról szóló jelentése igen drámai képet fest:

A bírói függetlenség korlátozása, a Pegasus-botrány, az egyetemek és kulturális intézmények magánalapítványokba szervezése és az ellenzéki önkormányzatok kiéheztetése is kiemelt figyelmet kap az amerikai külügyminisztérium Magyarországról szóló 2021-es emberi jogi jelentésében.

Az 51 oldalas dokumentum egyik hangsúlyos fejezete szerint az Orbán- kormány számos olyan lépést hajtott végre, amely csökkentette az igazságszolgáltatási intézmények függetlenségét és pártatlanságát, s az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének túlzott hatásköre a bírósági igazgatásban továbbra is aláássa a bírói függetlenséget, problémákat okoz a bíróságok igazgatása, valamint a bírák és bírósági vezetők kinevezése terén.

A jelentés külön rámutat arra, hogy az OBH elnöke törvény adta jogával élve bírákat helyezhet át az igazságszolgáltatáson kívülre, közigazgatási szervekhez, majd vissza, bírói szolgálatba, ami megfigyelők szerint elmoshatja a bíróságok és a közigazgatás közötti határokat, és potenciálisan veszélyeztetheti a tisztességes eljáráshoz való jogot.

A State Department részletesen tárgyalja, hogy az Orbán-kormány az izraeli kémprogrammal, a Pegasusszal oknyomozó újságírókat és médiatulajdonosokat, valamint ügyvédeket és politikusokat figyelt meg.

A magyar média helyzetét is vizsgálja a külügyi dokumentum, megállapítva, hogy „a politikailag ellenőrzött médiaszabályozó hatóság és a médiapiacba való torzító állami beavatkozás együttes hatása aláásta a médiapluralizmust és a véleménynyilvánítás szabadságát”.

Megemlíti a Médiatanács rádiófrekvencia-odaítélési gyakorlatát, amely a kormánykritikus rádióállomásokat bünteti, s ezen belül azt, hogy február 15-én az ország utolsó jelentős független rádióadója, a Klubrádió be kellett szüntesse adását, s kizárólag online sugárzásra kellett átálljon.

A State Department rámutat, hogy bár a közszolgálati médiaszolgáltatók a törvény szerint kiegyensúlyozott, pontos, részletes, objektív és felelős hír- és információs szolgáltatásokat kell nyújtsanak, ezeket a követelményeket gyakran figyelmen kívül hagyták. Külön kitér a jelentés arra, hogy a szolgáltatásait ingyenesen nyújtó állami hírügynökség,
az MTI elhallgatja az Orbán-kormány számára kedvezőtlen tényeket és véleményeket,
de rögzíti a jelentés a magyar ellenzéki politikusoknak azt a panaszát, hogy ritkán jelenhettek meg a közszolgálati televízióban és rádióban, vagy lényegesen kevesebb időt kaptak álláspontjuk kifejtésére.

Az emberi jogi dokumentumban helyet kapott az is, hogy április 27-én a fideszes többségű parlament több törvénnyel összesen 32 „közérdekű vagyonkezelő alapítványt” hozott létre a hagyományosan állami kezelésű oktatási, kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági és történelmi tevékenységek független irányítására.

Ezek egyebek közt átvették az ország legtöbb felsőoktatási intézményének igazgatását, és az éves állami finanszírozáson kívül együttesen több milliárd dollárnyi állami vagyont kaptak, köztük földterületeket, ingatlanokat, vállalkozásokat és vállalati részvényeket.

Az átláthatóságot figyelő szervezetek és az ellenzéki pártok bírálták a lépést, és figyelmeztettek arra, hogy a létrehozott alapítványok igazgatótanácsi tagjainak többsége a kormányhoz vagy a kormánypárthoz kötődik. A kritikusok azt állították, hogy az alapítványok lehetővé tették az állami pénzek és vagyonok, valamint az adófizetők pénzének a kormányhoz közel álló vállalkozásokhoz és oligarchákhoz történő átcsoportosítását.

Július 2-3-án a Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete véleményt adott ki, amely szerint ezek a közvagyon-kezelő alapítványok veszélyeztethetik az akadémiai szabadságot és gyengíthetik a felsőoktatási intézmények autonómiáját.
Az Orbán-kormány kitart a jogsértésben

A State Department az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát (ODIHR) képviselő megfigyelő misszió megállapításait tételesen követve értékeli az elmúlt évek magyarországi választási folyamatait, külön kiemelve a választási törvény 2020 decemberi módosítását, amely a pártlista állítás megnehezítésével újabb akadályokat gördített a 2022-es parlamenti választásokon közösen indulni készülő ellenzéki pártok együttműködése elé.

A 2019 őszi önkormányzati választások következményeire kitérve a jelentés megemlíti, hogy az Orbán-kormány gazdaságilag káros intézkedésekkel veszi célba az ellenzéki irányítás alá került városokat és budapesti kerületeket. A diszkriminatív finanszírozás számai emellett megfigyelők szerint azt mutatják – teszi hozzá a jelentés –, hogy a kormány az uniós fejlesztési forrásokat a szövetségesei jutalmazására használta fel, a politikai elfogultságot megakadályozni hivatott uniós biztosítékok ellenére.

Bár a törvény büntetőjogi szankciókat ír elő a köztisztviselők által elkövetett korrupcióra, és tavaly több jelentés érkezett a kormányzati korrupcióról, kevés ilyen ügyben indult vizsgálat vagy történt felelősségre vonás.

A korrupcióellenes nem kormányzati szervezetek állítása alapján bekerült a jelentésbe, hogy korrupció és kivételezés zajlik az uniós források elosztásában is. Ennek kapcsán részletesen tárgyalja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) június 10-én közzétett 2020-as éves jelentésének megállapításait.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: