Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az utóbbi időszakban sorra jelentik be a posta bezárásokat és a különböző szolgáltatások megszüntetését korlátozását. Most újabb lépésről zajlott a vita a parlamentben.

Megfelezi a postán feladható csomagok maximális súlyát az Országgyűlés kormánypárti többsége. Az ellenzék szerint ez újabb lépés a posta piacvesztésének történetében.
A postacsomagok 20 kilogrammos tömeghatár 10 kilogrammra csökken – mondta előterjesztői expozéjában Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

„A lakosság digitális jártasságának növekedése, valamint a járványügyi időszakban kialakult és a veszélyhelyzet megszűnését követően is fennmaradó megváltozott fogyasztói szokások a postai szolgáltatásokról szóló törvény felülvizsgálatát tették szükségessé.

A felülvizsgálat alapján az egyetemes postai szolgáltatásokon belül a postacsomagok esetében az eddigi 20 kilogrammos tömeghatár 10 kilogrammosra csökken, továbbá az általános szerződési feltételek hozzáférhetőségére vonatkozó rendelkezések is modernizálásra kerülnek. ” – mondta az államtitkár.

A DK-s Gréczy Zsolt kifogásolta a vitában,  hogy a postákon többé nem lehet újságot vásárolni. Az MSZP képviselője Gurmai Zita szerint a csomagok tömegének csökkentésével a posta feladja a harcot a nagyobb csomagküldő szolgálatokkal. A jobbikos Z. Kárpát Dániel úgy folytatta, hogy a postai szolgáltatásokat nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene.

Fónagy János államtitkár zárszavában azt mondta, hogy nagyon kevesen vesznek újságot a postán, ezért ez kifejezetten veszteséges üzletág volt a Posta számára. Az MSZP álláspontjával azonban egyetértett, hogy a postának nem kellett volna átengedni a csomagküldés piacát a külföldi cégeknek.

Azt már mi tesszük hozzá, hogyha most lecsökkentik a postai csomagok maximális súlyát, akkor ezt a folyamatot mennyire is fogja visszaszorítani?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: