Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Korózs Lajos, szociális szakpolitikus, az MSZP alelnöke az ATV Start című műsorvendége volt, ahol kiszámolta, hogyha az elmúlt 15 évben csak infláció arányosan emelkedett volna a családi pótlék, akkor is legalább 25 ezer forintnak kellene lennie

„Most a magyar emberek rosszabbul élnek – sokkal rosszabbul – mint egy évvel ezelőtt, a következő negyedévben még rosszabbul fognak élni, mint az első negyedévben éltek. Ez szociológiai tény” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke az ATV Start című műsorában.

A műsor elején arról volt szó, hogy a hírek szerint a kormány hozzányúlhat az SZJA-  családi adó kedvezményekhez, mivel az állam 630-655 milliárd forintnyi adóbevételtől esik el. Ezzel kapcsolatosan az MSZP alelnöke elmondta, hogy „kő kemény megszorítás lesz”, hiszen a kormány a múlt évi választási kampányhoz közeledve bevezetett egy csomó kedvezményt, amelyeknek egy része átmeneti intézkedés volt, a másik része pedig olyan kedvezmény, amelyet a kormány már elinflált. ” – mondta Korózs Lajos.

Szociológiai tény, hogy az emberek negyedévenkénti összehasonlításban egyre rosszabbul élnek, hiszen a reálbérek is hónapról hónapra csökkennek. Ez a fogyasztáscsökkentésben is meg fog mutatkozni, amelynek a következtében a kiskereskedelmi forgalom is csökkenni fog, ennek következtében pedig a kiskereskedelmi boltok egy része is be fog zárni, egy év távlatában a kisboltok 10 százaléka már bezárt.

„A családi pótlék 15 éve egy huncut fillérrel sem emelkedett, körülbelül a vásárlóértékének olyan 60 százalékát elveszítette” – emlékeztetett az MSZP alelnöke. A családi pótléknak 25 ezer forint környékén kellene lennie, ha azt indexálták volna korábban.

A családi adókedvezménnyel kapcsolatosan Korózs Lajos elmondta, hogy az „kész átverésnek” minősíthető, hiszen az egy gyerek után bevezetett jóváírást nézve ma már annyit sem ér, mint amennyi korábban a gyermek utáni adójóváírással igénybe vehető volt. A 25 év alatti fiatalok kedvezménye pedig választási fogás volt, hiszen semmit nem ért el vele a kormány.

Az MSZP alelnöke elmondta, hogy jó kormányzással egyensúlyban lehetett volna tartani a költségvetést. Az MSZP ezzel kapcsolatosan országjáró fórumsorozatot indított, „Megélhetési biztonságot!” – néven, amelynek keretében a párt szeretné megismertetni a válságra adandó megoldási javaslatait az emberekkel. „Mindenkinek el fogjuk mondani, hogy mit képvisel a Fidesz, és mit képvisel a Magyar Szocialista Párt” – összegzett Korózs Lajos.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: