Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A pécsi Bányásznapon telt házas fórumot tartott az MSZP. Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője ismertette az MSZP által javasolt skandináv jóléti modell meghonosításáról szóló Jóléti Magyarország programjárat.  A pártvezető azt is elárulta, hogy miért olcsóbb Németországban a Pick téliszalámi, mint Magyarországon.

„Az MSZP országjárásnak célja, hogy meghallgassuk egymást, hogy a mindennapi életben hogyan csapódik le az a válság, amiben élünk” – foglalta össze a fórum célját Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

Tóth arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz külső okokra fogja az Európa-bajnok magyarországi inflációt, a háborúra és a szankciókra, mintha a kormánynak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy egyre nehezebb a magyarok élete.

Tóth szerint, ha a háború és a szankciók hatása miatt lenne ekkora az árdrágulás, akkor nem csak a magyar infláció lenne ennyire magas, háromszor akkora, mint az uniós átlag.

MSZP-s vezető felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerekre kivetett Orbáni különadó és az áfa miatt esetenként 33 százalék adót fizetünk, miközben a környező országokban a legmagasabb adó is 8-10 százalék körül mozog ezekre a termékekre.

„Németországban a Pick szalámi, a párizsi is olcsóbb, mint itthon” – a politikus szerint ez azért van, mert adóemelést az emberek fizetik meg. Ráadásul beomlott a forint, így minden importált árunak megnőtt a beszerzési ára. „Kifejezett a kormányzati intézkedések miatt nőtt az infláció” – szögezte le a szocialista politikus.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a román minimálbér már utolérte a magyart, de a magyarra 30 százalékos adó hárul, így nettóban a román miniálbéren élők már többet keresnek, mint a magyarok.

„A költségvetés hiányának oka nem az adóbevételek kiesése, hanem az uniós pénzek hiánya. Az elsődleges követelésünk, hogy egyezzen meg a kormány az Európai Bizottsággal, fogadja el a Bizottság feltételeit és kezdje meg a források lehívását” – fogalmazott Dr. Tóth Bertalan.

Dr. Tóth Bertalan szerint az uniós pénzeket is arra kellene használni, hogy egyenlő minőségű közszolgáltatásokhoz férjenek hozzá az emberek. Rémisztőnek nevezte, hogy GDP-arányosan 4 százalék alá mérséklődött az állami ráfordítás az egészségügyben, míg az uniós átlag 7 százalék.

„Annyit költenek a magyarok egészségügyre, mint Németországban, csakhogy a magánegészségügyre költött pénz aránya 35-40 százalék Magyarországon, míg Németországban 10-15 százalék, hiszen a magyarok a saját zsebükből fizetik az orvost” – fogalmazott az MSZP országgyűlés képviselője.

Az MSZP szerint jót tenne a költségvetésnek az általuk elmebetegnek tartott presztízsberuházások leállítása is. „Meg is kérdeztem a belügyminisztert az ügyben, hogy 320 milliárdért rendezünk atlétikai vb-t, olimpiát akarunk rendezi, de két tanuszoda nem indul el Pécsen. Milyen sportnemzet az, ahol a gyerekek nem tanulnak meg úszni?” – tette fel a kérdést Dr. Tóth Bertalan.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: