Életének 66. évében, tragikus hirtelenséggel meghalt Milan Bandic, Zágráb polgármestere, aki három rövid megszakítással húsz éven át vezette a 800 ezer lakosú horvát fővárost - közölte a helyi média vasárnap. Bandicot először 2000-ben választották meg polgármesternek. Két évvel később egy botrány miatt  le kellett mondania. A politikust 2005-ben ismét megválasztották a város élére. A polgármester egy ideig tagja volt a Szociáldemokrata...
Az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) tett feljelentést Hajnal Miklós Rogán Antalék ellen, miután az Átlátszó megírta, hogy új apósa cége kiemelkedő uniós finanszírozású támogatásokhoz jutott. A Momentum elnökségi tagja, hegyvidéki jelöltje Facebook-oldalán azt írta, hogy a földvásárlási botrányból ugyan kihátráltak, de Rogán Barbara édesapjának céges ügyletei végbementek, jól dokumentáltak. Hajnal Miklós felidézte, miként vett Rogán Antal új apósa 25%-os tulajdonrészt 750...
Tóth Csaba, az MSZP zuglói képviselője írja Facebookon, hogy Fideszék újabb képviselői fizetésemelését az MSZP-frakció tagjai, nem veszik fel, hanem a Szolidaritási Alapba utalják a pénzt Az MSZP országgyűlési képviselői ahogyan eddig is, úgy ezután is a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba juttatják el a fizetésemelésüket, amelyen keresztül a párt különböző karitatív és segélyakciókat támogat- írja Facebookon Tóth Csaba, az...
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese Facebookon közölt egy írást, melyből kiderül a  fideszes munkahelyvédelem eredménye: egy hónap alatt 97 ezer fővel kevesebben dolgoznak – 80%-os bértámogatást, most -írja. Orbán Viktor még most is büszkén hirdeti, hogy „remekül megvédték a munkahelyeket” azonban, hogy mennyire is remek ez a teljesítmény azt a KSH legújabb adatai mutatják meg: decemberről januárra 97 ezer fővel...
Dr. Kökény Mihály, aki korábban volt hazánk egészségügyi minisztere és a Világ Egészségügyi Szervezeteben (a WHO-ban) is hosszú ideig vezető tisztséget töltött be, most Facebookon tette helyre Orbán okoskodását. Íme: Egyre felháborítóbb, ahogyan a járványügyben (is) dilettáns miniszterelnök péntekenként igét hirdet a szebb napokat élt Kossuth rádió mikrofonállványának. Néhány gyöngyszem tegnapról (február 26.) és megjegyzéseim: 1. "Azt a számot kell most ismét...
Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla a csepeli késes támadó, Ó. Bence nem először hajtott végre politikai támadást ellenzékiekkel szemben. Eddig azonban megúszta a börtönt. A nyomozási bíró az ügyészi indítvány alapján elrendelte a csepeli késes támadó letartóztatását, közölte szombaton a Fővárosi Főügyészség. A 37 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy csütörtökön reggel egy késsel megsebezte egy nő arcát a...
Lélegeztetőgépre helyezték Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselőt, aki néhány nappal korábban került kórházba a koronavírus miatt, közölte a család a Facebookon. Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, de még nagyon nehéz napok előtt állunk. Valószínűleg többen értesültek már róla, hogy nagyobb a baj, mint ahogyan eredetileg gondolta volna bárki is. Édesapánkat, Gábort február 24-én délután lélegeztető gépre helyezték, altatásban tartják –...
Deutsch Tamás után más fideszes EP-képviselők frakciótagságát is felfüggeszthetik. Az EPP elnökségének pénteki ülésén megszületett a döntés az eljárási szabályzat módosításáról, amely lehetővé tenné a képviselőcsoportok és nemzeti delegációk kizárást és felfüggesztést, amelyre jelenleg nincs mód - írja a Népszava. A lap szerint a végleges szövegen még dolgozik az ezzel megbízott munkacsoport, a tervek szerint az új rendtartást a frakció a...
Bomba hírt szállított a Telex, nem először támadhatott már politikai alapon a csepeli vélelmezett késsel támadó. 2018-ban egy újságírót, 2019-ben pedig az MSZP egyik képviselőjét támadta meg Ó. Bence, így a csepeli támadás volt neki a harmadik.  Bomba hírként robbant a sajtóban, hogy egy férfi csütörtökön reggel valószínűleg egy késsel sebesítette meg egy utas arcát a 151-es buszon, mert...
"A helyzet drámaian romlik", valamint "újra azt a készültségi állapotot kell visszahozni, ami áprilisban és novemberben jellemzett bennünket"- mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a határokon szigorítani fognak. A helyzet drámain romlik- jelentette ki Orbán Viktor a rádióban. Az operatív törzs üléséről érkezve Orbán Viktor ismertette a mai számokat:...
Az Orbán-kormány dühöng amiatt, hogy a Deutsche Welle elnevezésű, több nyelven külföldre sugárzó német közszolgálati adó újra akarja indítani magyar nyelvű adását – írta a Südeutsche Zeitung. Cathrin Kahlweit, a vezető német liberális lap tudósítója rámutatott, hogy a magyar kormány igen nagy figyelemmel kíséri a külföldi sajtót, és nyomon követi az ott megjelenő bíráló cikkeket. Idézte Kovács Zoltán szóvivő és...
Karácsony Gergely arról, hogy mit sikerült elérniük a tárgyaláson, egy tollat és egy noteszt felmutatva azt mondta: a fővárosi és a kerületi önkormányzatok ennyit kaptak. Nem vezetett eredményre a főváros és a kerületek csütörtöki egyeztetése a kormánnyal a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatokat érintő elvonások kompenzációjáról – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke a tárgyalást követő sajtótájékoztatón. Karácsony...
Balassagyarmaton berobbant a járvány: egyre többen kerülnek kórházba. A város polgármestere, Csach Gábor ismertette a legfrissebb adatokat, és ezek alapján fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Az összefoglaló alapján 68 covidos beteg fekszik kórházban és közülük tízen vannak lélegeztetőgépen. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan vannak súlyos állapotban, több ötven év alatti is. Naponta 7-8 új beteg jelentkezik a...
DK: Nevetséges aprópénzzel szúrja ki a vendéglátósok szemét a kormány bértámogatás címszó alatt A párt szerint a kormánynak „esze ágában sincs” kezelni a válságot. A sajtó számolt be arról, hogy egy népszerű, budapesti kávézó kirakatára kiragasztották a tulajdonosok, hogy mennyi bértámogatást kaptak a kormánytól. Majd’ négy hónap várakozás után alkalmazottanként nagyjából tízezer forint jutott összesen nekik, ami gyakorlatilag semmire sem elég...
Hivatalosan is megtartotta első ülését az ingyenes Interrail vonat-bérletprogram képviselői mentorcsoportja, amelyen az illetékes uniós biztos bejelentette, hogy idén hatvanezer európai fiatalnak nyitják meg a pályázatot, benne visszamenőleg a Covid-járvány miatt tavaly utazási lehetőség nélkül maradt tizennyolc éveseknek is – erről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a mentorcsoport vezetője beszélt a tanácskozás után. A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel...
„Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell. A diplomám hiánya nem hátráltat” – ezt Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár mondta az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén írja a Népszava. Rácz feltehetően azt próbálta megmagyarázni ezzel, hogy 2019-ben a kedvéért törvényt módosítottak, hogy diploma nélkül is lehessen belőle helyettes államtitkár. Majd beszélt arról is, hogy nem tekint magára...
A TV2-nek megint nem jött össze, hogy megverje az RTL Klubot. Mindenki a Keresztanyut nézi, közben a Doktor Balaton nézettsége egyre csak romlik. Főműsoridőben, a kiemelt kereskedelmi célcsoportban az RTL Klub továbbra is tartotta vezető szerepét az év hetedik hetében is. 18-49-es korcsoportban a heti toplista első helyén a Keresztanyu szerepel, a teljes lakosságot tekintve pedig az RTL Híradója bizonyult a...
Háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek. A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára,...
Jobb ha szembenézünk azzal, hogy mindig lesznek az ellenzéki oldalon, az Isten olyan barmai, akinek Orbán Viktor nagyon hálás lehet. Nincs új a nap alatt, csak mindig másképp lesz ez becsomagolva. Hatalmas hullámokat vet, hogy a Kétfarkú Kutyapárt bejelentette, hogy nem indul el az ellenzéki előválasztáson, hanem legalább 71 választ körzetben az összefogás jelöltjére rá fognak indítani 2022-ben a normál...
Kepli József János, Hévíz fideszes alpolgármestere ittas állapotban okozott autóbalesetet, a vétlen autó sofőrje megsérült. Az RTL Híradója számolt be arról kedd este, hogy Hévíz kormánypárti alpolgármestere szombat délelőtt ittas állapotban okozott autóbalesetet, melyben mindkét autó totálkárosra tört. A balesetben vétlen kocsi vezetője megsérült.   Kepli József János, aki mindamellett, hogy alpolgármester még a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja is, hivatali autójával...