Az orvostársadalom összetart, és nem fogadja el a szakma megkerülését – ezzel a címmel jelent meg a Magyar Orvosi Kamara legfrissebb kutatása, mely elég brutális számokat közölt. Az orvosok 77 százaléka tiltakozik Orbánék legújabb törvénye ellen. Három nap alatt 7739 kamarai tag nyilvánított véleményt az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről, annak várható hatásairól és személyes terveiről. A válaszadók nagyon egyértelműen...
Elmarad a mai Fővárosi Közgyűlés - tudta meg több, közgyűlési forrástól ATV Híradója. Az elmaradásról hivatalos értesítést később ígért a városháza. Egyenlőre találgatások vannak, hogy pontosan miért fújt le az utolsó pillanatban Karácsony Gergely a fővárosi közgyűlést. Az ATV azon kérdését, hogy a koronavírus miatt marad-e el a közgyűlés, nem erősítették meg, de nem is cáfolták a portál forrásai. Miután Pikó...
Új rovat indul a Hír Hugón "Elfelejtett történet" címen. Ide olyan az Orbán kormány alatt megtörtént eseményeket írunk meg, melyek a feledés homályába vesztek már, pedig elég aljasok, hogy emlékezünk rájuk. Még 2013-ban a Népszava akkori főszerkesztője, Németh Péter volt az ATV vendége, aki arról számolt be, hogy a rendőrség több, az ellenzéki újság portálján kommentelő személyt idézett be a...
A Magyar Orvosi Kamara megunta béna kacsa Orbánék töketlenkedését, amivel végig bámulják, hogy rekordokat döntöget hazánkba a járvány és azonnali lépéseket szorgalmaznak   A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményben szólította fel a kormányt arra, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelően, hazánkban is szigorítsanak a járványügyi intézkedéseken. „A Covid-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett” –...
Pikó András, Józsefváros népszerű ellenzéki polgármestere Facebookon jelentette be, hogy megkapta a koronavírust. Most kaptam meg a koronavírus tesztem eredményét, mely pozitív lett- írja Facebookon az ellenzék városvezető.  Október 23-án délután jelentkeztek a tünetek, tipikus, tüdőgyulladásra utaló jelek: száraz köhögés, enyhe láz és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalom, végtagok és a hátam felé. Pikó arról is beszámolt, hogy szerencsére ma kiderült az...
A Facebook letiltotta a  Fidesz- báb, szélsőjobboldali mozgalom, a Mi Hazánk oldalát. Erről maga a könyvdarálásáról elhíresült párt adott ki sajtóközleményt A Facebook a közösségi elveinek megsértésére hivatkozva törölte a Mi Hazánk Mozgalom több mint 80 ezer követővel rendelkező oldalát. Először a párt 1956-os megemlékezésének eseményét törölték, mivel annak a kivitelezése is sértette a közösségi elveket, majd rövid időn belül...
A buszvezetők mögötti helyek elrekesztését, a sofőrök fizikai elkülönítését kéri a szakszervezet a maszkviselésből fakadó konfliktusok miatt. Közben a BKV-nál is emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma- derül ki a Magyar Narancs cikkéből. A BKV munkatársainak nem csak a járványhelyzettel, az utasokkal is meg kell küzdeniük. Néhány hete egy olyan őrjöngő utassal gyűlt meg a baja egy sofőrnek a Thököly úton, aki...
Megdőlt a negatív rekord: 63 koronavírusos beteg halt meg itthon egy nap alatt. A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik Magyarországon  a fertőzöttek száma dinamikusan emelkedik. 2079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 63 642 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 63 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1535 főre emelkedett, 16...
A Fidesz közeli propaganda portál, a Pesti Srácok büszkélkedett el azzal, milyen boka alatti uszítást nyomott le Semjén Zsolt egy Budavári Fórumon Bayer Zsolt társaságában. Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy Budavári Fórumon...
Példátlan, 4,4 millió forintra büntette Kövér László Jakab Péter a múlt heti parlamenti akciója miatt. Erről a Jobbik elnöke a Facebookon számolt be. A Hír Hugó  is megírta, hogy múlt hétfőn a Jobbik elnöke az úgynevezett azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnöknek tett fel kérdést a borsodi időközi országgyűlési választásról. A rövid csörte után -a voksolások szimbólumává “nemesült”- egy zsák...
Budapest V. kerülete már korábban is hangos volt a furcsa ingatlan üzelmeiről, most 12 nagy értékű ingatlant akar a kerületi fideszes vezetése elkótyavetyélni gyakorlatilag teljes titokban- derül ki Kovács Alex, az MSZP V. kerületi képviselőjének posztjából Kovács Alex, az MSZP V. kerületi képviselője Faceboon arról számolt be, hogy 12 ingatlan értékesítésére írt ki nemzetközi, nyílt, egyfordulós pályázatot az V. kerületi...
Lendvai Ildikó egy újabb remek szarkasztikus írással szembesít a Fidesz világ álszent valójával, íme a népszerű ellenzéki politikus legújabb írása: Közel 8 milliárd ember él a Földön. Ebből kettő van, aki sosem hazudik. És mind a kettő magyar! Az egyik Dózsa László színész, aki korábban azt állította, hogy ő szerepel 14 éves pesti srácként azon az 56-os fotón, amelyről később a...
Fideszék újabb diplomáciai konfliktusba keveredtek. A kijevi külügyminisztérium álláspontja szerint Szijjártó Péter közvetlenül beavatkozott a  választási folyamatba. Ukrajna a vasárnap este kiadott nyilatkozatában, "kemény reakciót" helyezett kilátásba. Ukrajna arra reagált, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán közösségi oldalán írt bejegyzésében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjei és Babják Zoltán beregszászi polgármester melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai...
Facebook-posztban számolt be Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere, igen részletes,  hogy mi történt vele azóta, hogy a múlt hét keddjén, október 20-án szintén egy posztban bejelentette, hogy koronavírus-fertőzött. Íme -változtatások nélkül- a beszámoló: Sajnos a koronavírus megbetegedés óta az állapotom nem javult, csak napról napra rosszabb lett. És ez is elég változó módon. Szombat este már alig tudtam levegőt venni,...
A Műegyetemtől az Uránia moziig vonultak a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett kiálló tüntetők. Az október 23-i tüntetés inkább szólt a színművészetiről, de az egészségügyi dolgozók helyzetéről is, több tüntető is egyetértett, hogy a kormánynak most muszáj belátnia, hogy visszavonulót kellene fújni. A Hír Hugó is beszámolt még pénteken arról, hogy hatalmas demonstráció volt pénteken. A tömeg méretét jól jelzi,...
A kormány elhallgatja az Európai Bizottság szociális konzultációját, amelyben november végéig várják az önkormányzatok, szakszervezetek, civilszervezetek és polgárok véleményét - mondta az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón. Ujhelyi István szerint a kabinet tudatosan hallgatja el ezt a fontos konzultációt, pedig most érdemi lehetőség nyílik arra, hogy a magyar emberek is befolyásolhassák a szociális programok...
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Korinthus Katalin az MSZP miskolci szervezetének egyik alapítója, a párt egykori országgyűlési képviselője. 67 éves volt. Több civil szervezet motorja és vezetője, egy civil politikus, pedagógus, két csodálatos felnőtt gyermek édesanyja- írja az MSZP közleményében Facebookon 1953. május 11-én látta meg a napvilágot, Miskolcon. Két gyermeke született, akiket mindennél jobban szeretett, Helga (1975) és Petra...
Az Orbáni politika továbbra is vállalhatatlan a világ nyugati féltekén. Most Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke mondta el a véleményét Orbán Viktor demokráciafelfogásáról. Orbán Viktor próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia megteremtésére voltaképpen egy korcs demokrácia. Egyszerűen fogalmazva: a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia – fejtette ki nem túl hízelgő véleményét Orbán Viktorról és a magyarországi állapotokról Donald Tusk, az...
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel. Elkezdődött a fűtési szezon, melynek hatása a levegőminőség alakulásában is jelentkezik. Térképük alapján Putnokon és Sajószentpéteren veszélyes a levegőminőség. Miskolcon és Kazincbarcikán pedig egészségtelennek minősítették a levegőt. További tizennégy településen kifogásolt a levegőminőség....
Berki Krisztián, a Fidesz érdekében elindult, csúnyán leszerepelt főpolgármester-jelölt pártot alapít és mind a 106 választókerületben jelöltet állítana 2022-ben, mindennek a csodálatos bejelentésnek nem más, mint az ATV add teret méghozzá ma este. Pártot alapítottam, jelenleg bejegyzés alatt áll – jelentette be Berki Krisztián az ATV #Bochkor ma este adásba kerülő részének felvételén. Arra a kérdésre, hogy mindezt a 150 milliós...