Ma este már biztos nem fogja Orbán Viktor köpködni a szotyolát a felcsúti arénában, ugyanis elhalasztották a bajnoki mérkőzést, amit az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia csapata játszott volna, mivel kiderült, hogy az egyik játékosuk elkapta a koronavírust. A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a...
2016-ban 1,5 millió ember halt meg az Európai Unióban, közülük egymillió ember halála elkerülhető lett volna derül ki az Eurostat és az OECD közös listájából- szúrta ki a portfolio.hu nevű szakportál. A friss adatok szerint a 2016-ban bekövetkező 1,5 millió halálesetből az EU-ban 1 milliót el lehetett volna kerülni hatékony egészségügyi rendszerrel és megelőző beavatkozásokkal és intézkedésekkel. Az EU-n belül a...
A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Fidesz-közeli 888.hu nevű propaganda portál azon örömködött, hogy tegnap az éj leple alatt nevüket és arcukat nem vállaló Fradi-szurkolók gyűlölet bűncselekményt hajtottak végre. A  Ferencvárosi Önkormányzat  épületéhez lopóztak és leszedték a péntek délután kitett szivárványos zászlót, amit fel is gyújtottak. Rendőrségi ügy lett a Ferencvárosi Önkormányzat épülete ellen végrehajtott gyűlölet támadásból. Elfogták...
Már délután figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat,  Budapesten és is Komárom-Esztergom megyében is a hírek szerint komoly károkat okozott a vihar. Budapesten az V. kerületi Kazinczy utcában egy fa az úttestre dőlt, a fővárosi hivatásos tűzoltók szüntették meg a forgalmi akadályt. A XIII. kerületi Mohács utcában ugyancsak egy kidőlt fa, a XXII. kerületi Tóth József utcában pedig egy...
Eddig nem ismert új csalás tűnt fel a Facebookon, most Majka nevével visszaélve akarják ismeretlen tettesek megszerezni a bankkártya adataidat- szúrta ki a Hír Hugó Ne dőlj be! Nagy erőkkel terjed a Facebookon egy új csalási forma. A csalók ismert közszereplők nevével visszaélve létrehoznak egy Facebook oldalt és ott busás nyereményt ígérnek: így segít a híresség neked a járványban. Csak...
A koronavírus-járvány miatt az utcai élelmiszer-fogyasztásnak is lehetnek kockázatai Biztonságosabb eljárással készülnek a fagylaltok, az elmúlt években sokat javult a cukrászok által alkalmazott technológia – ismerteti a szombati Magyar Nemzet. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint míg korábban a cukrászmesterek saját receptúrája szerint, hagyományos alapanyagok – tej, cukor, tojás – felhasználásával készített, helyben főzött fagylaltok voltak a jellemzőek, mára biztonságos...
A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a héten találkoztak az ellenzéki pártok vezetői és megkezdték a tárgyalásokat a 2022-es országgyűlési választásokra. Történtek fontos megállapodások is. Most azonban Fekete-Győr András, a Momentum nevű formáció elnöke megszólalt a Blikknek. A Momentum nevű ellenzéki formáció elnöke, Fekete- Győr András elment a Blikknek adni egy nyilatkozatot, melyben elárulta, hogy pártjának mi a fontos...
A Fidesz-közeli 888.hu nevű propaganda portál azon örömködik, hogy az éj leple alatt nevüket és arcukat nem vállaló Fradi-szurkolók gyűlölet bűncselekményt hajtottak végre. A  Ferencvárosi Önkormányzat  épületéhez lopóztak és leszedték a péntek délután kitett szivárványos zászlót, amit fel is gyújtottak. Péntek délután az ellenzéki polgármester,  Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosi Önkormányzat épületére is kikerült a az emberjogi szimbólum a szivárványos zászló....
Újra rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken. Ez csak a nyári csúcs, a tavaszi első hullámban ennél sokkal nagyobb, ezer fölötti is volt a napi új fertőzöttek száma. A legtöbben Bécsben (112 fő), Tirolban (58 fő) és Felső-Ausztriában (45 fő) fertőződtek meg az utóbbi...
Tovább gyűrűznek a Fidesz belviszályai Békés megyében, a napokban írtunk róla hogy a csalással vádolt Simonka György, Fideszes parlamenti képviselő kizárását kezdeményezi Ruck Márton, aki egy helyi Fidesz szervezet elnöke, most Simonka azzal fenyít, hogy vallomást tesz rá. Simonka György kizárását kezdeményezte a pártból Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök hétfőn. Simonka csütörtökön közösségi oldalán vágott vissza, bejelentve: ő még az...
Az MSZP-s EP-képviselő azt szeretné, ha a következő uniós költségvetési ciklusban közvetlenül is kaphatna támogatást a független sajtó. Az európai demokráciánk, a békénk, a stabilitásunk múlik azon, hogy eljutnak-e a valós hírek és információk az európaiakhoz, azon belül is a magyarokhoz – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette ki pénteki online sajtótájékoztatóján. Az MSZP-s politikus munkatársaival összegyűjtötte azokat a jelenleg rendelkezésre...
Orbánéknak rengetek elfuserált beruházása volt az elmúlt 10 évben a fővárosban, gondolunk itt az M3-as metró csodákra vagy az elektronikus jegyrendszerre. De ez mind smafu az M0-ás híddal kapcsolatos elszabásukhoz képest. Az M0-s autóút hárosi Duna-hídjának felújítása két évvel ezelőtt kezdődött, akkor azt ígérték 2020 tavaszára minden munkálat befejeződik. A hidat májusban át is adták, ám pár héttel később újra...
Sorra hagyják ott az állami tévéadók munkatársai, közismert médiaszemélyiségek a munkahelyüket, többé nem akarnak a hazugságokat és kormánypárti propagandát terjesztő szereplőknek dolgozni- írja a Mérce „Otthagytam a kedvenc állásomat. A tévé számomra gyerekkori álom, szóval a csatorna elhagyása nem volt egyszerű. De mégis hogy maradhattam volna adásban? Hogy nézzek a gyerekem szemébe, ha majd tíz év múlva a lányom megkérdezi,...
Az első negyedévhez viszonyított zsugorodás 14,5% volt. Mind az éves, mint a negyedéves index történelmi rekordot jelent, amióta a magyar gazdaság teljesítményét negyedéves frekvencián mérik, sosem zuhant ekkorát a teljesítménye. A mai adat azt is jelenti, hogy Magyarország technikai recesszióba került, hiszen két egymást követő negyedévben csökkent a GDP-je- írja a portfolio nevű szakportál Az ország GDP-je 2020 II. negyedévében...
Alig egy órája jelent meg az ellenzéki pártok közös közleménye, amiből kiderül, hogy ma megkezdték  a tárgyalásokat a 2022-es választásokra, sőt az első tárgyalási napon több mindenben is megállapodtak Alig egy órája jelent meg a Demokratikus Koalíció, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt közös közleménye a mai pártelnöki találkozóról,...
Mészáros Lőrincék félmilliárdos gyümölcsöse a megszólalásig hasonlít egy medencés nyaralóhoz Mészáros Lőrinc egykori gázszerelő, egykori felcsúti polgármester, sikeres vállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök barátja, vásárolt a feleségével egy ingatlant Tihany újgazdag körökben népszerű, panorámás részén, Óváron. Mészáros Lőrinc "gyümölcsöse" Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén,...
Romániában ismét csúcsot döntött az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek, valamint a 24 óra alatt bekövetkezett halálesetek száma. Horvátországban is rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.  Romániában a stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki...
Több képviselő lemondással fenyegetőzik Badacsonytomajon egy helyi telek botrány miatt. Lemondásra szólítja fel a badacsonytomaji önkormányzat egyik képviselője a település alpolgármesterét, aki saját zsebre eladta az önkormányzattól turisztikai fejlesztésre kapott telket; egy másik, volt fideszes képviselő pedig inkább maga mond le, ha nem rendezik a helyzetet – számolt be a 24.hu. A viszály előzménye, hogy Badacsonytomaj alpolgármestere feldarabolta és eladta azt...
A Google tárolt vázlat segítségével elő lehet csalogatni azt a hírt, ami ma jelentettek meg a kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató oldalán, ám azóta rejtélyes körülmények között leszedték onnan. A hír arról szólt, hogy a kormány megvonta a táppénz azoktól, akik külföldi útjuk miatt házi karanténba kerülnek   Ma 9:33 perckor megjelent egy újabb megszorító lépésről szóló hír a kormányzat hivatalos...
Dévényi István, amikor  a HírTV még ellenzéki volt, akkor vezetett műsort a csatornánál Szabadfogás címen. A műsorvezető távozni kényszerült, miután újra propaganda csatorna lett a HírTV-ből. Dévényi, most a Magyar Hangnál dolgozik, de Facebookon is aktív, ott idézte fel egy posztban Orbán Viktor nem is olyan régi szavait, amit 2020. június 5-én Minszkben, a fehérorosz fővárosban mondott. Ezzel az újságíró egyben...