A központi járvány honlap mai, tehát csütörtökön publikált adatai drasztikus emelkedésről számolnak be. Három hónapja volt utoljára ennyi új megbetegedett. 45 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4813 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 607 főre emelkedett, 3561-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 645...
"A Paksi Atomerőmű 4. blokkját 2020. augusztus 13-án 3 óra 45 perckor automatikus védelmi jel leállította," közölte az Országos Atomenergia Hivatal honlapján. A rövid közleményből a leállás oka is kiderül: az eseményt egy, a nagynyomású előmelegítőhöz kapcsolódó irányítástechnikai berendezés meghibásodása okozta. Az eseményt az Országos Atomenergia Hivatalnak a vonatkozó előírások szerint bejelentették A szakemberek dolgoznak a hiba pontos behatárolásán és elhárításán....
Minden jel szerint, hiába parolázott Orbán a várba a korrupcióba keveredett fideszes képviselő Simonka György, most még is a kizárását követelik a pártból Egy éve, tavaly augusztusában a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be Simonka György fideszes képviselő és kb egy Fidesz-szervezetnyi, azaz 32 bűntársa ellen a Fővárosi Törvényszéken. A Simonka Fidesz-lépviselő elleni nyomozás a NAV feljelentése alapján indult 2016-ban, Simonka...
Teljesen kamu adatokkal is kitölthető a Nemzeti Konzultáció- derül ki abból a leleplező videóból, amit a Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd publikált Facebook oldalán A párt szóvivője, Barabás Richárd egy videófelvételt tett közzé Facebookon, amelyben hamis adatokkal töltötte ki többször a konzultációt- ezzel bizonyítva, hogy a Nemzeti Konzultáció eredménye egy fabatkát sem ér, hiszen igen könnyen manipulálható. . Kitalált e-mail-címmel, kitalált névvel, kitalált...
Hát ki más lehetne alkalmasabb egyetemi kancellárnak, ha nem a Fidesz helyi elnöke? Ha ezt Rákosi elvtárs látja, nagy büszke Orbán  nevű politikai örökösére! Még januárban lemondott a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, Kvancz József - tudta meg a Szabolcsihír. Döntését nem indokolta, annyit árult el akkor a  portálnak, hogy más területen fog dolgozni, nem az egyetemen. A titokzatos körülmények között távozott vezető...
Radics Peti Magyarország egyik legkövetettebb videósa, több mint 760 ezren követik a csatornáját. Legújabb videója a Youtube  legnézettebb videója lett, amiben azt mutatja be, hogy fideszes trollok, hogyan szálltak rá. Radics Peti videóiban többször foglalt már állást és kritikát a Fidesz világgal szemben. Így nem meglepő, hogy rászálltak a fideszes trollok, akik most egy fideszes család képében csaptak le. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=Mt4zKqTV2VI] Egy...
Ma kilencvenéves Soros György magyar–amerikai üzletember, akivel ennek alkalmából a Népszava készített egy riportot. A Népszavában közölt interjúban Soros György többek között azt mondja, a koronavírus okozta válság a legsúlyosabb a II. világháború óta. Az emberek zavarttá váltak, megrémültek. Olyan dolgokat tesznek, ami rossz számukra és a világ számára is. A járvány miatt Euró­pa sérülékenyebb, mint az Egyesült Államok, pedig...
Megjelent az idei tanévre vonatkozó Emmi-rendelet. Ezt normál esetben hónapokkal korábban kiadják, de most eddig kellett várni rá. Megjelent az új Magyar Közlönyben a 2020/2021-es tanévre vonatkozó kormányrendelet. Ennek legfontosabb része, hogy a kormány normál tanrenddel számol. Ez aszt jelenti, hogy szeptember 1-től minden gyermeknek be kell menni az iskolába. A tavaszi vírushelyzet miatt digitális oktatást vezettek be, ezúttal viszont nem...
Az IDEA Intézet felmérése szerint július végén az ellenzéki szavazók közel háromnegyede (72%) a közös ellenzéki listát és a közös ellenzéki képviselőjelöltekkel történő indulást támogatja. Különösen magas a közös indulás támogatottsága az MSZP és a DK támogatóinál, de a Momentum Mozgalom szavazóinak kétharmada is ezt az indulási módot támogatja. Jelenleg a Jobbikra voksolók még nem elkötelezettek teljesen a kérdést...
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere kifejtette, hogy szerinte ha az ellenzék mind a 106 választókerületben előválasztás útján jelöl, akkor akár kétharmaddal is győzhet „A Párbeszéd és a Szocialisták után a Jobbik is csatlakozott a 106 előválasztás megszervezéséhez, ami óriási előrelépés az ellenzéki sikerhez. Ha mind a 106 körzetben a választók döntik majd el, ki a Fidesz legyőzésére legalkalmasabb közös jelölt...
A Baranya megyei Siklóson egy belháború robbant ki egy Fidesz közeli vállalkozó és a fideszes önkormányzat között. A helyi fürdőt működtető cég és az önkormányzat 350 millió forinton miatt feszült egymásnak- derült ki a Népszava cikkéből Felmondaná a fideszes vezetésű Siklós önkormányzata a város fürdőjének bérlőjével kötött szerződést. A bérlő – akit korábban jó kapcsolat fűzött a térség fideszes parlamenti...
Maszkot és fertőtlenítőt halmoztak fel, negatív tesztre kötelezik a kórházból visszatérőket és kialakították az elkülönített helyiségeket - a fővárosi idősotthonok már vírusüzemmódban működnek, számol be a Népszava arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros, hogyan készült fel a járvány második hullámára A fővárosi idősotthonokban a járvány, illetve az ehhez kapcsolódóan elrendelt felvételi zárlat miatt 10-15 százalékkal csökkent a gondozottak száma....
Béremelés mellé új autó is járt Orbán Viktor embereinek – írja a napi.hu a  Miniszerelnöki Kormányiroda, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairól közzétett dokumentumai alapján. Az adatokból az is kiderül, hogy Süli János és a szintén menedzserfizetésért, bruttó ötmillió forintért dolgozó Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter viszi haza alegtöbbet,  Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes és...
Geneplanet cég végezte a lélegeztetőgépek beszerzését Szlovéniában is, de a vásárlás miatt nyomozás indult korrupció gyanúja miatt.  A nemzeti nyomozó iroda munkatársai 11 helyen tartottak házkutatást, megjelentek Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter házában is, akit több órán keresztül ki is hallgattak, írja a napi.hu. Az a cég szerződött a magyar külügyminisztériummal is lélegeztetők vásárlására, igaz, azt egyenlőre nem tudni, hogy mennyiért...
Újfehértó polgármestere, Hosszú József a Facebook-oldalán jelentette be, hogy egy önkormányzati helyiségben, augusztus 1-jén megtartott magánrendezvényen igazolt koronavírus fertőzött személy volt jelen, ezért a rendezvény összes résztvevője házi karanténba került - vette észre az RTL Klub Híradója. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros polgármestere azt írja, hogy augusztus 1-jén a város egyik önkormányzati helyiségében tartott magánrendezvényen igazolt koronavírus fertőzött személy volt jelen....
Karácsony Gergely levelet küld a főpolgármester Kásler Miklósnak és Müller Cecíliának és tájékoztatást kér a kórházi fertőzések megelőzéséről. Karácsony szerint a koronavírus lehetséges második hullámában kiemelt feladat az idősotthonok védelme. Íme a főpolgármester teljes írása: A friss számok, adatok és a trendek is azt mutatják, hogy újra ki kell mondani azt, amit márciusban-áprilisban sokat emlegettem magam is: készüljünk a legrosszabbra,...
A lakosság segítségét kérik ökológuskutatók több megyében a tigrisszúnyogok szaporodásának feltérképezéséhez, hogy célzottan monitorozni tudják őket és szűrni vírusokra. Ezen információk alapján hozhatják meg az illetékesek a döntést a gyérítési programról.   A szubtrópusi ázsiai tigrisszúnyog szaporodásához a legmelegebb hónapok az optimálisak – írja az atv.hu az Ökológiai Kutatóközpont közleménye alapján. Az elmúlt hetekben a meleg idő és a csapadékos időjárás felgyorsította...
Az MSZP 13. havi családi pótlékot kér iskolakezdésre, a szocialisták azt szeretnék, ha az ezúttal valóban plusz juttatás lenne.  Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy az iskolakezdéshez plusz egyhavi családi pótlékot fizessen ki minden gyermekes családnak. Korózs Lajos, a népjóléti bizottság MSZP-s elnöke a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, szeptember elsején kezdődik a tanév, még nincs késő, hogy...
Azt terjesztette a magyar férfi, hogy a covid kamu, július 25-én kiírta az facebook-ra, hogy megbetegedett, augusztus 5-én meghalt- írja a 444 “Én voltam az egyik szószólója annak, hogy a coviddal kapcsolatos hírek kamu! Hát nem az! Elkaptam! Borzasztó érzés! Vigyàzzatok magatokra, tartsátok be szabàlyokat, higgyétek el nekem, hogy nagyon megéri!“ Ez állt egy járműszereléssel foglalkozó  magyar férfi július 25-én írt...
Migránsok, Soros, kerítés: mindenkinek beégett a memóriájába Orbán Brüsszel ellenes harcának fontos hívószavai.  Most robbant a botrány, a Népszava feltárta, hogy több mint ötmilliárd forintot költött a rendőrség a határzárat védő járőrök fizetésére, ráadásul  brüsszeli pénzből. Hangosan háborgott tavaly a Fidesz, hogy Brüsszel csak  a határvédelemre fordított kiadások mindössze alig több mint egy százalékát - 20 millió eurót - térítené...