Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rengeteg kritikát kap az ellenzék szinte összes pártja a hazai médiában, no félreértés ne essék mi is szánalmas dolognak gondolunk egy jó néhány folyamatot, amit egynéhány ellenzékinek mondott pártocska művel. Azonban szerencsére nem mindig minden rossz, ami a hazai baloldalon történik, sőt!

Ma jelentette be az MSZP és a Párbeszéd, hogy létrehozták az Európa-párti szövetséget, közös listával vág neki a legnagyobb baloldali párt és kisebbik zöld párti szövetségese az Európai Parlamenti választásoknak.

Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely ma azt is bejelentette, hogy nyitott a szövetség, tehát csatlakozhatnak hozzájuk pártok, civilszervezetek vagy akár közéleti szereplők is.

Ha racionálisan szemléljük az ellenzéki stratégiákat ez a legreménykeltőbb történés, az utóbbi időben az ellenzéki oldalon. Persze az MSZP és a Párbeszéd már az országgyűlési választásokon is együtt indult és persze nem nyertek. DE!

Az LMP szisztematikus munkával leküzdötte magát az 1-2 százalékos tartományba és ott a szintjével megfelelő partnerekkel folytathatja tovább a békétlenséget és megosztottságot teremtő politikai játékait, a Momentummal és a Kétfarakúakkal marakodhatnak tovább a pár százalékért.

Ez, a magukat XXI. századinak nevező pártok csoportja azért is vicces, mert mindegyik pártot 1-2 százalékra mérik, tehát ha esetleg összefognának, akkor hármuknak együtt (!!!) lehet, hogy meg lenne …. nem, nem, dehogy is a győzelem…, hanem az 5 százalék.

Persze kellett egy párnap nekem is, hogy fel tegyem azt a kérdést, hogy jól értem, hogy az volt a médiában az egyik legnagyobb szenzáció a héten, hogy az egyik 1-2 százalékos párt megelőzte a másik 1-2 százalékos pártot?

Na de térjünk vissza a DE!-re! Szóval az MSZP és a Párbeszéd Európa-párti szövetsége azért reményt keltő, mert az MSZP is meg a Párbeszéd is azon túl, hogy meg tudta őrizni a pártok belső békéjét de még a szövetségesi szinten is normális a viszony.

Igen sokan arra tettek volna, hogy az országgyűlési választások után attól lesz hangos a média, hogy az MSZP és a Párbeszéd egymásnak esik. Azonban nem, hogy ez nem történt meg, hanem pont az ellenkezője: gyakorlatilag kardcsörgetés nélkül állapodtak meg ezek a pártok az EP választáson való közös indulásról.

Ez a két párt az egyedüli, akik megértették és felnőttek a feladathoz: nem megosztottság, hanem egység kell az ellenzéki oldalon. Én biztos vagyok benne, hogy ez a belátásuk az, ami sikerre fog vezetni, mi több sikerre is vezet.

Gondoljunk csak vissza, hogy az elmúlt időszakban szinte kivétel nélkül, a legértelmesebb Európa-párti kritikát az MSZP és a Párbeszéd fogalmazta meg a Fidesszel szemben, hol Ujhelyi, hol Szanyi, hol Jávor tudott olyan ügyekkel borsot törni a Fidesz orra alá, amire minimum reagálniuk kellett.

Az MSZP és a Párbeszéd álláspontja tudott eljutni az ellenzéki oldalról leginkább pl. a Sargentini-jelentésről a magyar társadalomba. Oly annyira, hogy a kutatások alapján tök világosan látszik, hogy a társadalom 56 százaléka megszavazná a jelentést és még a Fidesz szavazók 20 százaléka is igent nyomna. Mondjuk ennyit számít, ha egységes legalább két párt…

Most szerintem az az egyértelmű feladat ezelőtt a szövetség előtt, hogy vigye tovább ezt az Európa-párti kritikát, amit párhónapja megkezdett és sikeresnek bizonyult. A többi pártnak is az útja egyértelmű: vagy belátják, hogy az irány az egységes baloldalban van, vagy el fognak tűnni, no nem azért mert mi írjuk, hanem azért mert a számok ezt mutatják.

Szóval hajrá Európa-párti együttműködés!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here