Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ennek a rendszernek a lényege a kisemberek kisemmizése”- így reagált Kálmán Olga a Véghajtó-botrány legújabb fejleményeire, amiről a Hír Hugó is beszámolt. „Schadl György felesége hivatalos dokumentumokat hamisított – Újabb bizonyíték, hogy amíg jelenlegi hatalom marad, a korrupció is marad”- írja Kálmán

Kálmán Olga írásában felidézi, hogy  „a korrupció vádjával börtönben ülő Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga hivatalos dokumentumokat hamisított meg, hogy töredék áron adjon el egy péceli családi házat. A kereskedelmi televízió információi szerint Schadlné egy évvel visszadátumozta az iratokat, hogy a volt tulajdonos ne tudja beperelni őt.”

Kálmán Olga szerint ez a példa is bizonyítja, hogy ennek a rendszernek a lényege a kisemberek kisemmizése, és a rajtuk meggazdagodó kegyeltek kiszolgálása. Amíg a jelenlegi hatalom van, addig marad a korrupció, marad a válság, és maradnak a válságon nyerészkedő gazemberek- összegez

Ahogy megírtuk, Vajda Beatrix péceli háza 450 millió forintot ért, amikor a volt férjem tartozásai miatt végrehajtás indult a megterhelt ingatlanra. A háznak 38 millió forintért lett új tulajdonosa. A kisemmizett asszony panaszt nyújtott be, hogy tulajdonostársként ez jogtalan, ráadásul ennek a bíróság is helyt adott 2021-ben. Azonban egy ügyes húzással egy évvel visszadátumozták az árverést, mintha 2020 májusában jött volna létre az ügylet.

A Blikknek is bemutatott iraton – amelyet nemrég csatoltak a korábbi feljelentésekhez – egy évvel korábbi, 2020. májusi dátum szerepel a végrehajtási-árverési eljárás dátumaként, holott az ingatlant csak egy évvel később verték dobra, ez szerepel egy földhivatali érvényességi pecséten is.

Ráadásul a jelenleg is letartóztatásban levő végrehajtói kamarai elnök, Schadl György felesége, Schadlné Baranyai Helga abban is hibázott, hogy a valós eljárásnál egy évvel korábbi dátummal jelzett iratról több aláírás, pecsét, tanú is hiányzik.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: