Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP Baján Nyirati Klárát támogatja polgármesterjelöltként. Baja jelenlegi polgármestere, ha munkáját folytathatja, elhozhatja azt a fordulatot Baján, mellyel a város is hozzájárulhat az igazságos, emberközpontú és zöld Magyarország felépítéséhez.

Az MSZP már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra. Folyamatosan jelentjük be a párt jelöltjeit, valamint azon jelölteket, akiket az MSZP támogat. El kell kerülni a Fidesz csapdáját, időben fel kell készülni a választásokra.

Célunk, hogy az eddigi önkormányzati helyeinket megtartsuk, illetve még többet szerezzünk a 2024-es választásokon. Az MSZP azon az állásponton van, hogy csak összefogással lehet legyőzni a NER-rendszerét. Azokat a jelölteket kell támogatunk, akiket a legalkalmasabbnak tartunk arra, hogy győzelmet arassanak a Fidesz jelöltjeivel szemben.

Az MSZP azokat a hivatalban lévő ellenzéki politikusokat szeretné győzelemhez segíteni, akik a választási ígéretükhöz híven, tisztességgel és felelősséggel végzik a munkájukat, akik már bizonyítottak a helyi közösségük felé.

Ezért támogatjuk Nyirati Klára jelöltségét, aki 2019 óta Baja polgármestere. Nyirati Klára méltó arra, hogy ismét elnyerje a választók bizalmát, hiszen számtalan figyelemreméltó eredményt ért el az eddigi hivatali ideje alatt. Ezért arra kérjük a bajai lakosokat, hogy szavazatukkal támogassák Nyirati Klára újraválasztását!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: