Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A legfrissebb hírek szerint a Fertő-tavat érintő legújabb beruházás során a kormány Ökoparkot kíván létesíteni a helyi lakosság és a civil szervezetek bevonásával. Azonban ennek a részleteiről alig lehet valamit tudni, ezért Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója és Gurmai Zita országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese írásbeli kérdést nyújtott be Lázár János építési és közlekedési miniszterhez a részletek kiderítéséért.

Nemrég felcsillant a remény, hogy a Fertő-tavat ismét birtokba vehetik a fürdőzni vágyó civilek, ezt pedig a tóért küzdők részsikerként könyvelték el, hiszen erre a pontra is számos megpróbáltatást követően jutottak el. Négy és fél évvel a part lezárását, a nádas kivágását, a strandolók, a horgászok és a vitorlások kitiltását követően jutottak erre a pontra a helyiek.

Molnár Zsolt és Gurmai Zita írásbeli kérdése szerint azért lehet csak részsikerről beszélni, mivel a korábbi arculat már nem visszaállítható, valamint nagy az információhiány annak kapcsán, hogy mi várható az északi part részleges megnyitását követően, továbbá nem derül ki a strand megnyitásának időpontja sem.

A hírek szerint a kormány Ökoparkot tervez létesíteni a civilek és a helyi szervezetek bevonásával, azonban ennek a projektnek a részleteiről nagyon keveset tudni. A helyiek szerint a korábbi tervekhez nem készült gazdasági hatástanulmány, így tisztázni kell, hogy ezt pótolják-e az új projekt esetében.

Az ügy felderítésének érdekében Molnár Zsolt pártigazgató és Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes a következő írásbeli kérdéseket nyújtotta be Lázár János építési és közlekedési miniszternek:

Mit értenek az Ökopark kifejezés alatt, hol érhetők el ennek tervei? Mennyiben érinti ez a korábban tervezett Ökocentrum megvalósítását?  Milyen módon tervezik a lakosság és a civil szervezetek elvárásainak gyűjtését és összegzését? Készül-e gazdasági hatástanulmány a beruházás kapcsán?  Várható-e még az idei szezonban a strand megnyitása?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: