Közös közleményt adott ki szombaton a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, melyben arról írnak, hogy Orbán Viktor megbukott, kormánya képtelen elvégezni az oltási teendőket, ezért azt kérik, hogy egy Nemzeti Oltási Bizottság vegye át ennek megszervezését a kormánytól.  „A valaha volt legnagyobb létszámú kormányzati bürokrácia képtelennek bizonyult a gyors, hatékony és emberséges cselekvésre. Ma...
Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke a Facebookon közzétett írásában levezette, hogy Fideszék most ott sültek fel, amiben elvileg a legjobbak. 14 éve hozta létre és frissíti precízen az ország legrészletesebb politikai adatbázisát, a Kubatov-listát a Fidesz. Ha valahol, hát épp a Fideszben kellene lennie adatbázis-kezelési tapasztalatnak. Négy éve működik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér – persze EU-s pénzből –, amelyben...
Már exponenciálisan terjedő szakaszban van a járvány harmadik hulláma, egy nap alatt 7269  új fertőzöttet jelentett a koronavirus.gov.hu, így a járvány kezdete óta már  459 816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Gyorsan meghaladtuk a szerdán elért idei csúcsot is: március 4-én 6278 új beteg jelentte a legmagasabb napi fertőzzésszámot 2021-ben. A legmagasabb napi fertőzésszám egyébként tavaly novemberben 6819 fő volt. Durván nő...
Dobrev Klára koronavírusos lett. A DK európai képviselője a Facebookon írta meg, hogy mit érez, és milyen következményei lesznek a betegségének. Néhány napja még a működésképtelenné vált tatabányai kórház előtt készített videót Dobrev Klára, most pedig bejelentette: ő is elkapta a fertőzést. A DK EP-képviselője a Facebook oldalán leírta, hogy rendszeresen jár tesztelni, most is rutinszerűen ment és a koronavírus tesztje...
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy a járvány harmadik hulláma miatt hamarosan 15-20 ezerre is felmehet azoknak a száma, akiket kórházban kell ápolni. Elmondta, hogy a kórházakban drámai kihívásokra kell felkészülni. Elismerte, hogy gondok vannak az oltási rendszerrel, „van némi technikai zavar”, ugyanis sokan tévesen kaptak értesítést az oltásról vagy a lakóhelyüktől messzire kellett utazniuk....
Őrizetbe vették a Hír Tv svédországi tudósítóját – adta hírül honlapján a csatorna. Bugnyár Zoltán ellen védett objektum elleni bűncselekmény vádjával indítottak eljárást. Tájékoztatásuk szerint Bugnyár Zoltán a szerdai késes támadás után forgatott a rendőrség uppsalai székháza előtt, amikor két egyenruhás felszólítás nélkül egy kihallgatószobába kísérte, ahol két órán keresztül tartották őrizetben. A Hír TV szerint Bugnyár Zoltán ellen védett objektum elleni bűncselekmény...
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Szijjártó Péter Révkomáromban azt mondta, hogy eddig nem sikerült biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre is megszületik a megoldás. Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, és azon magyarságuk feltüntetésére kérte...
Néhány soros levélben köszönt el munkatársaitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) 2017-ben kinevezett vezetője, aki távozását nem indokolta, annak híre pedig meglepetést keltett a kincstári dolgozói körében – írja a Népszava. Mészáros 2010 óta vezette az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságot (ONYF), majd a nyugdíjfolyósító ás az államkincstár integrálása után 2017-től került a közös szervezet élére. A Népszava kitért arra is,...
Ahogy a korábbi nyilatkozatok alapján várható volt, komoly szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A járvány harmadik hulláma berobbant Magyarországon is, a reggeli tájékoztatás szerint egy nap alatt 6278 új fertőzöttet regisztráltak, és elhunyt 152, többségében idős, krónikus beteg. A kórházakban 6554 koronavírusos személyt ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen. A kormány ezért további intézkedések bevezetéséről döntött: Az óvodákat és az...
A közpénz milliárdokból működő állami média az egyik legfontosabb terepe a Fidesz propaganda terjesztésének. Az ott dolgozó szerkesztők mindig hűen lekövetik az Orbán-párt igényeit. A Magyar Televízió az egyik legdurvább kiszolgálója és terjesztője a Fidesz propagandának. Legyen Soros, migráns bármi az aktuális szöveg, az állami médiában 200 százalékra teljesítik a tervet. Fideszéknek most az a becsípődésük, hogy a Gyurcsányozás lesz a...
Facebookon tűnt fel az egyik olvasónknak, hogy Orbán miniszterelnökös fejléces papíron levelezett az Európai Néppárttal a Fidesz, mint pártot érintő kérdésekről. Ez csak egy  állampártnál természetes. Sikerült Fideszéknek csúnyán lebuktatniuk magukat, hogy állampártként gondolnak magukra. Az egy dolog, hogy Orbán Viktor egyszerre tölti be a miniszterelnöki széket és a Fidesz pártelnöki pozícióját, ám jó állampárthoz méltóan nem pártelnöki minőségében intézi...
Minden kísérlet kudarcot vallott a Fidesz esetében, ezért akarja a Fidesz-delegáció felfüggesztését kérni - twittelte az osztrák Othmar Karas a Néppárt frakciójának mai ülése előtt. Fidesz közeli Origó közben arról ír, hogy az Orbán-párt még ma kilép a Néppártból. Minden kísérlet a Fidesz helyes irányba történő visszavezetésére kudarcot vallott.  Az utóbbi időben több Fidesz-politikus kijelentése nem egyeztethető össze az EPP-frakció...
Most Győr város fideszes polgármester fogalmazott meg kritikát, nem másról, mint Fideszék legújabb egészségügyet érintő törvényéről. Dézsi Csaba András feleségének másfél évtizednyi munka után távoznia kellett a közösen felépített szívkatéteres laborból. Győr fideszes polgármestere Facebook-oldalán keményen bírálta az ezt előíró új jogszabályt, a lépést „gyalázatnak” nevezte, a Blikknek pedig azt mondta, felesége sem írta alá a neki felkínált, őt visszaminősítő...
A Blikknek adott interjújában az egészségügyért is felelős miniszter a járványügyi szigorítások szükségességéről beszélt. Kásler Miklós további járványügyi szigorításokat tart szükségesnek, mert „gyorsan terjed a brit variáns, ami tudjuk, hogy legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb”. Kásler szerint mivel a vakcináció mértéke több hét múlva érheti el csak azt a szintet, amely már...
Keszthelyen akkora volt a mutyi, hogy a város jelenlegi fideszes polgármestere kénytelen volt feljelenteni saját fideszes elődjét. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar rendőrség is vizsgálódik Keszthelyen három uniós beruházás ügyében, miután a helyi ellenzék mellett immár a város fideszes vezetése is feljelentést tett az előző, szintén fideszes vezetés idején kötött szerződések ügyében. A 24.hu riportja szerint az...
A német jobboldal konzervatív pártja, a CDU csattanós választ adott Orbánnak a zsarolására:  ha a Fidesz menni akar, ugyan miért tartóztatnák őket? Közben az osztrák parlament alelnöke  is kijelentette: nem hagyják, hogy Orbán zsarolja őket. A Politico összefoglalója szerint azok, akik már egy jó ideje ki akarják zárni Orbánékat a pártcsaládból, most úgy érzik, számukra lejt a pálya – írja a...
Karácsony átvenné a kormánytól az eddig le nem hívott Moderna-adagot, hogy azzal oltsák a budapestieket.   A főpolgármester egészen elképesztőnek nevezte, hogy a kormány azért nem rendelt többet a Moderna vakcinájából, mert sokallta az árát. „Arra hivatkoznak, hogy ez a vakcina drága, miközben az ára a fele a kínai oltóanyagnak, úgy, hogy az európai engedéllyel rendelkező Moderna vakcinája iránt sokkal nagyobb a...
„Ha a Fideszt nem látják szívesen, mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjunk” - fogalmaz Orbán Viktor abban a levélben, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének írt. A Fidesz elnöke arra a módosításra utal, ami megkönnyítené a tagok eltávolítását a néppárti frakcióból. Mint korábban írtuk, ez a módosítás egyértelműen a Fidesz ellen irányul. A Fidesz néppárti tagságát már...
Ma, amikor a koronavírus áldozatainak száma megközelítette a drámai 15 ezres számot, újra és megint emlékeztetnünk kell magunkat: a számok és adatok mögött életek és sorsok vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. Egy közepes városnyi magyar ember életét vette el ez az átkozott vírus, minden egyes elveszett élet pótolhatatlan hiány- írja a Karácsony Gergely Facebook És nincs vége… Kiélezett...
Miközben a magyar kormány keményen kritizálja az Európai Bizottságot amiatt, mert tavaly ősszel alkudozni kezdett a vakcinák áráról a gyártókkal, emiatt elhúzódtak a tárgyalások, most kiderült, hogy azért nem rendelt többet a Moderna oltóanyagából, mert drágállta azt az Orbán-kormány. A Telex számolta ki, hogy a Pfizer/BioNTech oltóanyaga mellett a legkorszerűbb Modernából érkezhetne hozzánk több is, azt ugyanis lakosságarányosan osztják szét...