Hugó hangja
Kiszivárgott: szinte már könyörög új levelében a főfideszes, hogy ne tegyék ki az Európai Néppártból
Szinte már könyörög új levelében a főfideszes, hogy ne tegyék ki az Európai Néppártból. Ugyanis másodjára is bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől és a néppárti képviselőktől kedd reggel. A szerkesztőségünk által megszerzett üzenetben a Fidesz-KDNP delegáció vezetője azt írja, hibázott, amiért bocsánatot kér- írja az Euronews Újabb bocsánatkérést olvashatott Manfred Weber néppárti frakcióvezető és a többi frakciótag Deutsch Tamástól...
Fiala János műsorvezető távozik az ATV csoporttól: szombattól már más vezeti a Civil a pályán tévéműsort, de a rádióműsorokban is már csak jövő hétig hallhatják az emberek. "A műsorvezető és a Civil a pályán szerkesztője között hetek óta tartó konfliktus miatt, a csatorna vezetése és Fiala János úgy döntöttek, hogy befejezik a közös munkát. Az ATV-n futó Civil a pályán műsort...
Nagyon gyorsan döntötte le a lábáról a koronavírus a Liszt Ferenc-díjas zenészt, Bergendy Istvánt. Lánya szerint édesapjának még rengeteg terve volt. Hétfőn 81 évesen meghalt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója, vezetője. A zenész a koronavírus szövődményeiben halt meg, méghozzá nagyon gyorsan, két hete még jól volt - írja a Ripost. Lánya, Bergendy Barbara szerint édesapjának még rengeteg terve volt...
Kedd délelőtt a parlament 134 szavazattal 60 ellenében tartózkodás nélkül megszavazta a választási törvény módosítását. Ennek értelemében ezután a jelenlegi 27 helyett a jövőben már 71 egyéni választókerületben kell majd jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos pártlistát kíván állítani. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 10-én, éjfél előtt egy perccel nyújtotta be a választási törvény módosításáról szóló javaslatát. Hivatalos kormánypárti indoklás szerint a választási törvény módosítására az...
Minden jel szerint holnap rendkívül nehéz estéje lesz Orbán Viktornak, ugyanis szerda este szavaznak a néppárti EP-frakcióban Deutsch kizárásáról. Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke elég világos üzenetet küldött. Egy Varsóban adott interjújában Donald Tusk igen világos üzenetet fogalmazott meg a szerdai frakció ülésre. Az interjúban Tusk azt mondta, hogy a Fideszt és vele Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét valószínűleg kizárják...
Nyomozás indult egy fideszes parlamenti képviselő telkén elkötött európai uniós támogatások miatt, a gyanú szerint nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás történt. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Kovács Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes országgyűlési képviselő birtokán elköltött európai uniós pénzek miatt - írja a 24.hu. Az eljárást felügyelő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a...
A miniszterelnök megköszönte Gurmai Zitának, az MSZP parlamenti képviselőjének a visszafogottságát Gurmai Zita (MSZP) azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy most mit kíván a magyar családoknak, hiszen tudjuk tavaly óta, hogy szeret boldog karácsonyt kívánni. A szocialista politikus a tömeges teszteléseket hiányolta és a száz százalékos táppénzt a koronavírusos betegeknek. Szerinte száz százalékos táppénz esetén senki nem utasította volna el a szűrést,...
Hugó hangja
Ökölbe szorul a kezed ha meglátod milyen aljas dolgot tett a lopáson ért Fidesz-vállalkozó
Egy fideszes vállalkozó, aki 43 millió forintot kapott a fideszes városvezetéstől a választások előtt, majd miután lebukott, és rendőrségi nyomozás indult ellene, átnevezte a cégét Niedermüller Kft-re – írja közleményében a DK. Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere ismertette, az önkormányzati cégek költéseinek vizsgálatakor derült ki, hogy gyanúsan sokat költött a fideszes városvezetés az Erzsébetváros kártyákkal kapcsolatosan. Elmagyarázta, ez egy olyan...
Teszek arra kísérletet, hogy elmagyarázzam mindegyik oldalnak, hogy bár küzdünk egymással, tisztelni kell az ellenfelek emberi méltóságát. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt az ATV Egyenes című műsorában. Jó dolog úgy politikát csinálni, hogy nem állandóan azt vizslatom, hogy más mit gondol arról, amit mi csinálunk – mondta a DK elnöke, aki beszélt a „Szájer Jóska ügye" körül megjelenő indulatokról. Úgy látja: egy...
Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében – közölte a család az MTI-vel. A Bergendy zenekar az ötvenes évek végén alakult, az alapító nevét 1962-ben vette fel. A hetvenes évek első felében voltak a csúcson, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin...
Lendvai Ildikó írásai a humortól sem mentesek. A mostani írása is 100 százalék humorfaktorral készült. Íme: Nahát, mit olvastam! Aki személyesen készül Putyinnal találkozni, annak előtte két hétig karanténban kell tartózkodnia., de nem csak úgy lazán otthon, hanem egy speciális, szigorúan ellenőrzött orosz szanatóriumban. Úgy számolom, esedékes már egy újabb Putyin-Orbán találkozó, természetesen népes kormánydelegáció élén, több miniszterrel. Szíjjártó tuti vele...
Hugó hangja
Nem várt fordulat: a lengyel jobboldali politikus is a fideszes kizárása mellett érvel a Néppártban
Szerdán vitatja meg az Európai Néppárt EP-frakciója, hogy kizárják-e Deutsch Tamást, és lehetséges, hogy már szavazni is fognak erről – írja a Politico hírlevelére hivatkozva a 444.hu Andrzej Halicki lengyel néppárti képviselő, a Polgári Platform politikusa a lapnak azt mondta, a teljes lengyel delegáció támogatja a kizárást. „A Fidesz a közös Európa és a joguralom ellen van. Megtámadják a vezetőinket Jean-Claude...
Felkerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapjára Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő. A képviselőről szombaton a honlapon a személyes adatoknál nevét, születési dátumát és helyét jelölték meg, utóbbinál Kárpátalját, azon belül Beregszászt. Indokként, hogy miért tették ki a honlapra azt írták, hogy megsértette az ukrán jogszabályokat a kettős, magyar-ukrán állampolgárság megszerzésével, továbbá vádolják Ukrajna...
Orbán Viktor nagyon nagyot hibázott. Leírt egy olyan mondatot, amit szerintem nem gondolt végig. Egy holokauszt túlélőt "küldött haza". Az Európai Unió megőrizte egységét és győzött, Soros György pedig vesztett, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába - írta Orbán Viktor miniszterelnök Európa nem hódolt be című, Soros György írására adott válaszában. Lehet nekem lett extra...
Hugó hangja
Büntetőeljárás indult magyar politikusok ellen Ukrajnában, mert elénekelték a magyar himnuszt (+videó)
Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért a beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt – írja az Ukrajinszki Novini hírportálra hivatkozva az MTI. A SZBU a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indított a képviselők ellen. Mivel a nyomozás még...
Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke legújabb írásában zseniális helyretette az okoskodó Schmidt Máriát. Íme a teljes írás: Olvasom a híradást Schmidt Mária könyvbemutatójáról. Nyilván remek munka, érthető, hogy szerzője jogot formál akár egész népek kulturális teljesítményéről ítélkezni.
Szerény nyilatkozata szerint kulturális téren "sincsenek sehol a németek". Tényleg. Itt van pl az a bóvli Goethe a fércmunkáival. Thomas Mannt is csak a...
A közgazdász úgy vélte, a miniszterelnök megvalósította azt, amit a britek szerettek volna kilépésük előtt. "Az unió Orbán Viktor tevékenysége nyomán értékközösségből érdekközösségé vált; tehát Orbánnak sikerült teljesen újradefiniálnia az Európai Unió lényegét” – fejtette ki Róna Péter közgazdász a Klubrádió műsorában péntek este az Index szemléje szerint. Elmondta: a jogállamisági mechanizmus a jövőben csak akkor alkalmazható, ha tényleges és közvetlen...
A Bartók Emlékház pénteken közölte, hogy 96 éves korában meghalt Bartók Béla kisebbik fia, Bartók Péter. Életének 97. évében, december 7-én meghalt Bartók Péter, Bartók Béla kisebbik fia. Az 1924. július 31-én Budapesten született Bartók Péter a Bartók Records tulajdonosaként számos Bartók-mű revideált kiadásával, valamint hasonmás kiadásával járult hozzá édesapja életművének gondozásához. Bartók Péter Bartók Béla második feleségétől, Pásztory Edithtől...
A Závecz Research december 1 és 8 között végzett felmérést, amiből az derült ki, hogy a kormánypárt augusztus óta félmillió szavazót szavazót vesztett. Míg augusztusban 36 százalék volt a Fidesz támogatottsága a választókorú népesség körében, ez decemberre 30 százalékra olvadt. A hvg.hu összegezte az eredményeket, miszerint a Fidesz támogatottsága a múlt havi mérésekhez képest is csökkent. A Závecz Research arra...
A teljes Fidesz-delegáció kizárása is napirendre kerülhet az Európai Néppárt (EPP) jövő heti frakcióülésén, írja az Oe24.at. Az már biztos, hogy Deutsch Tamás kizárása ott lesz a napirenden a november végén tett kijelentései miatt, erről a Néppárt a szerdai frakcióülésén döntött-írja a Telex Deutsch Tamás Manfred Weber EPP-frakcióvezető egyik megjegyzését hasonlította a Gestapo és az ÁVO érveléséhez. Ezen többen annyira...