A házelnök napirendi javaslata alapján, a parlamenti munka szerdán 13 órakor kezdődik, elsőként a közelmúltban elhunyt három korábbi képviselőről, Kovács Jenőről (MSZP), Rigler Zoltánról (Fidesz) és Varga Gézáról (Jobbik) emlékeznek meg, majd napirend előtti felszólalások következnek. A képviselők ezt követően, másfél órában tehetnek fel interpellációkat, további hatvan percben pedig azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el.   Az első ülésnap végén a Minority...
Oltásellenes baloldal- hazudja éjjel és nappal a Fidesz propaganda. A nyilvánvaló hazugságkampányt az ellenzéki vezetők, most egy közös videóban szedik szét. Az összefogott ellenzéki pártok vezetői közös videóban buzdítanak az oltás felvételére. A filmet a Facebookon osztották meg a pártok. A videón Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke,...
30 százalék alá zuhant a teljes népesség körében a Fidesz- KDNP támogatottsága. A pártválasztókat nézve is vesztettek népszerűségükből márciusban a kormánypártok a Republikon Intézet felmérése alapján- derült ki a Telex megrendelésére készült kutatásból Tovább csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága márciusban, hiszen mind a teljes népesség, mind pedig a pártválasztók körében újabb 1 százalékpontot esett, így 29 százalékra a teljes népességben, és...
A Dél-Zala Press munkatársa szokatlan kéréssel fordult az illetékes Országos Kórházi Főigazgatósághoz: le akarta fotózni, ahogy beoltják saját magát, ám kiderült tényleg csak a propaganda média tudósíthat. „Mivel az a szándékom, hogy minél többen adassák maguknak be maguknak a védőoltást, ezért a saját beoltásomról a kórházban szeretnénk néhány fotót készíteni és azokat egy vakcinázásra buzdító cikkben a www.delzalapress.hu weboldalon kívánom...
Orbán Viktor több péntek reggel szokásos rádiónyilatkozatában elmondta, hogy a kormány eltökélt szándéka, hogy az az iskolák április 19-én kinyitnak. Vélhetően emiatt szólalt meg Boldogkői Zsolt, a Tudományos Akadémia professzora. Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus szerint átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is, de két problémát még meg kellene oldanunk. Boldogkői...
„Szülők halálakor nem szoktuk, de most kitettük a fekete zászlót” – egy pécsi iskola kilenc tanulója árvult meg a vírus miatt- írja az ATV.hu „Nem jutunk szóhoz, segítenünk kell az árván maradt gyerekeknek” – nyilatkozta az esetről Molnárné Szoldatics Katalin, az iskola igazgatója. A Bors számolt be róla, hogy két családot érintett a tragédia: az egyik családban hat gyermek maradt árván,...
Magyarországon ma öt percenként elveszítünk egy embert a koronavírus miatt. Öt percenként. Öt perc egy élet- írja Ujhelyi István, az MSZP európai képviselője legújabb vasárnapi levelében. Ez egy rendkívüli húsvéti időszak, egy tragédiákkal beárnyékolt rendkívüli ünnep, éppen ezért ez egy rendkívüli vasárnapi levél. Sokat gondolkodtam ezeken a sorokon: egyszerre akartam méltó lenni a húsvéti szentséghez, minden hívő ember elmélyüléséhez és...
Eduard Heger, újonnan kinevezett szlovák kormányfő nem tervezi, hogy elköltözik a pozsonyi panellakásból, ahol a feleségével és a négy gyermekével él – írja a Körkép. Ez a lakás közel van a városhoz, úgyhogy feltételezésem szerint a szolgálati lakást nem fogom használni – jelentette ki az új miniszterelnök, akinek a pozsonyhidegkúti panelházban van a négyszobás lakása. A Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal munkatársainak...
Három kórtermet ki kellett üríteni a tűzoltás idejére, huszonhárom embert érintett az intézkedés. Kigyulladt egy kórterem a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén vasárnap hajnalban – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.   Egy kórteremben a berendezési tárgyak égtek, a tűz a kórterem ablaka alatt álló sátorra is átterjedt. A lángokat a tűzoltók rövid időn belül eloltották. A munkálatok idejére három kórtermet ürítettek ki...
Az ellenzék oltáspárti, a kormánynak pedig lejárató kampány helyett a járvány elleni védekezéssel kellene foglalkoznia - véli a DK és a Jobbik. A két párt arra reagált így, hogy a Fidesz tegnap bejelentette: online kampányt indít az "oltásellenes baloldallal" szemben. Az ATV híradónak nyilatkozó elemző szerint az ellenzék oltásellenesnek beállítása a Soros-tervhez hasonló kommunikációs fogás. „Minden olyan emberélet a baloldal...
Míg az üzletekben négyzetméter alapú korlátozásokat tervez a kormány, addig egy átlagos iskolai tanterem 40 négyzetméteres, ahol 25 vagy akár 35 gyerek van együtt – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki szerint így az osztálytermekben nem lehet tartani a biztonságos távolságot, ráadásul a maszk viselése sem kötelező. A Szülői Hang Közösség képviselője szerint bár a szülők kimerültek, csak akkor...
Pető Péter, a Népszabadság egykori főszerkesztő helyettese Facebookon 4 hír szemlézésével egyszerűen levezette, hogy hazudik a Fidesz. Íme: Hír1. “Tízezer forintos, a bajba jutott ágazatokban felhasználható utalványt adna az MSZP azoknak a magyar állampolgároknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen.” Hír2. “Momentum: Adjon a kormány mindenkinek 100 ezer forintot, aki beoltatja magát” Hír3. A kínai vakcina engedélyeztetését sokszor bíráló, sőt az ügyben petíciót...
Szégyen és gyalázat, amit a kormány a rokkant nyugdíjasokkal művel- mondta Korozs Lajos, az MSZP szakpolitikusa online sajtótájékoztatóján. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán éjjel benyújtott törvényjavaslatával úgy kívánja megszüntetni az Országgyűlés két éve fennálló mulasztásos alkotmánysértését, hogy 500 ezer forint egyszeri kártalanítást fizetne azoknak a rokkantnyugdíjasoknak, akiknek egy 2011-ben hozott jogszabállyal elvonták a rokkantnyugdíjuk jelentős részét. Erről a jogszabályról mondta...
Tegnap este 18 óra körül váratlanul publikálásra került a Partizán dokumentumfilmje a freeSZFE mozgalom egyetemfoglalásáról, amelyet Hatala Noémi rendezett és a blokád előtti hetektől kezdve dolgozza fel az egyetemen zajló történéseket, egészen az azt követő egy hónapig. 2020-ban a magyar kormány kilenc állami egyetem alapítványi működésbe helyezését jelentette be. Az egyetemek közül, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vette fel...
Április 1. és 14. között a IX. kerületi Ferenc téren lett volna látható a Black Lives Matter szoborként emlegetett Prizma. A Public Art pályázat egyik nyertes művét értetlenség veszi körül, fenyegetések sora érte, míg egy nap után ledöntötték a talapzatról. A Magyar Narancs interjút készített az alkotóval. Szalay Péter a nagy vihart kavart szobor alkotója a MaNcs-nak elmondta, hogy valami...
Lövöldözés volt a Capitoliumnál, az egyik rendőr és a támadó is meghalt. Az épületet egy hivatalnok sem hagyhatja el, és senki sem léphet be. Helyi idő szerint péntek délután lezárták a Capitolium környékét Washingtonban, miután lövéseket hallottak a környéken - értesült a Telex. Egy embert őrizetbe vettek, hárman megsérültek- írta a CNN. A Capitolium rendőrségének hivatalos közleménye, és Jacqui Heinrich, a...
Ismét beérett a Fidesz gyűlölet politikája. Húsvét nagypéntekének hajnalán darabokra zúztak egy szorbot Ferencvárosban, ami az amerikai Black Lives Matter emberjogi mozgalomnak átitatott volna emléket 2 hétre. Április elsejétől láthatóak a Ferencvárosi Önkormányzat public art pályázatának nyertes munkái a IX. kerületben. A beküldött pályaművek közül hat alkotást állít ki az önkormányzat. A nyertes pályaművek április 1. és május 24. között...
Szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, hogy megfelelő ütemben zajlik az oltakozás Magyarországon, ennek köszönhetően húsvét után egy-két nappal elérhetjük a 2,5 millió beoltottat, amely egyben azt is jelenti, hogy az előre rögzített módon kinyithatnak a boltok és a szolgáltatószektor. Beszélt továbbá arról is, hogy jövő hét péntekre minden regisztrált...
Szerda éjjel, nem sokkal éjfél előtt benyújtotta a kormány az újabb modellváltó egyetemekről szóló törvényjavaslatokat. Újabb 11 egyetem lenyúlását készítették elő az éj leple alatt. Ezek azok a javaslatok, amikről a múlt héten Stumpf István modellváltás koordinációjával megbízott kormánybiztos két fórumon is azt mondta hogy március 30-án benyújtják őket – írta meg a HVG. A kormány, pontosabban az innovációért és technológiáért...
Gőgös Zoltán, az MSZP korábbi elnökhelyettese hosszas hallgatás után megszólalt és helyretette a folyamatosan vádaskodó Fideszéket. Íme Gőgös Zoltán írása: Tegnap megint az volt a kormányfő legfontosabb mondása, hogy a baloldal oltásellenes. Ez így Húsvét előtt, amikor rengeteg barátunk lesz súlyos beteg, vagy hal meg, minimum nem elegáns. Nem tudom az új ellenségkeresés mennyire segíti a válság kezelését, de nagyon sok embert...