Hugó hangja
Elképesztő: újabb 4 vezető Fidesz politikus került karanténba- mutatjuk a legújabb fejleményeket
A három politikus is ott volt azon a rendezvényen, amelyen Hollik István, akiről utóbb kiderült: koronavírusos. Varga Judit igazságügyi miniszter egy másik találkozó miatt kényszerült karanténban. Egy hétvégi rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda több vezetője és munkatársa is találkozott a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Hollik Istvánnal, akinél később koronavírus-fertőzést mutattak ki – írják a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök délutáni közleményében A Hír Hugó...
Az Index.hu csütörtökön közleményt adott ki, amely alátámasztja, hogy valóban Szombathy Pál, aki korábban a Magyar Televízió – A Hét főszerkesztője, a Magyar Hírlap főszerkesztője, az Á la carte műsorvezetője, valamint a Digisport Reggeli Start műsorvezetője volt, lett a híroldal új főszerkesztője. A közleményből az is kiderül, hogy Sztankóczy András, a Magyar Rádió korábbi hírigazgatója, a Magyar Hírlap és a Heti...
A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István megfertőződött a koronavírussal. Valószínűleg ez magyarázza azt, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs is hatósági karanténba került, mivel néhány nappal ezelőtt közös találkozón vettek részt Hollikkal. Hollik István szervezőbizottsági tag volt a Tranzit rendezvényen, így nyilvánvalóan az ő fertőzöttsége miatt halasztották el a rendezvényt. A kommunikációs...
Hugó hangja
Itt a második hullám?- Csütörtökre még nagyobbat nőt az új fertőzöttek száma Magyarországon
Tegnap, azaz Szerdán 70 fölötti új fertőzőről adott jelentést a kormányzati központ, már ez is kiugróan magasnak tűnt, mára ez a szám még nagyobb lett: 91 fővel emelkedett Magyarországon az új megbetegedések száma. Joggal merül fel a kérdés: itt a második hullám? 91 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5379 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...
Karanténba került a Fidesz két vezető politikus, derül ki a Miniszterelnökség közleményéből Szerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett. A Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor kiemelték, hogy Gulyás Gergely szerdán elvégzett koronavírustesztje negatív...
Hugó hangja
Závecz újra mért: kiderült, hogy fej-fej mellett van a Fidesz és az ellenzéki lista- itt vannak részletek
A legfisebb Závecz kutatás legérdekesebb része, hogy a bár a Fidesz vezet, de az ellenzéki közös lista -amennyiben létrejön- fej-fej mellet van az Orbán-pártnak. A Fidesz 39 százalékon áll, a közös ellenzéki lista 37 százalékot kapna Az atv.hu által ismertetett felmérés azt mutatja, márciusban a választókorúak 31 százaléka állt a kormánypárt mögött, most 36 százalék. Az ellenzéken belül a pártok erőviszonyai a...
Új rovat indul a Hír Hugón, mivel egyre jobban szűkül az ellenzéki nyilvánosság mi is megpróbálunk lépést tartani: minden nap igyekszünk egy csokorba szedni, a nap legfontosabb híreit. Ez azért praktikus, mert egy Facebook megosztással egyszerre 4-5 fontos ellenzéki hírt is meg tudsz osztani, így több emberhez, több Fidesz propagandamentes hír juthat el. Hiába darálja be a Fidesz a médiát,...
Hugó hangja
Nem tántorítanak: most ezzel a lépéssel üzennek hadat az EU frakcióvezetői az Orbáni-politikának
Az európai parlament pártjai nem tántorítanak, most egy újabb lépéssel üzentek hadat az Orbáni-politikának, ugyanis jogállamisági záradékot sürgettek szerdán az Európai Parlament frakcióinak vezetői a hétéves uniós keretköltségvetés elfogadásának feltételeként. „Hivatalos jogállamisági záradék nélkül nem tudunk előrehaladni a következő uniós költségvetés elfogadásában” - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levelében az...
Hugó hangja
Döntött a bíróság: a Fideszék propaganda híradója 5 percen keresztül fogja beolvasni, hogy hazudott
Csaknem négy évig tartott, de Juhász Péter megnyerte a TV2-vel szemben indított pereit, melyekben a bíróság összesen 2,5 millió forint sérelemdíjat ítélt meg a javára -írja a 444 A TV2 propaganda híradója 2016 szeptember-októberében rendszeresen, egész konkrétan 18 alkalommal azzal igyekezett besározni Juhászt, hogy az akkor még létező Együtt alelnöke az elítélt bűnöző, Portik Tamás fizetett embere. Most a bíróság jogerősen...
Hetek óta vizsgálják a tavaly novemberben átadott Puskás Aréna külső burkolatát, a szakemberek darabonként nézik át a fal betonelemeit. Az üzemeltető a 24.hu kérdésére elismerte, hogy számos komoly hibát találtak, azt viszont határozottan cáfolták, hogy egy mázsás elem lezuhanása miatt indult volna a felülvizsgálat. Szeptemberben Bayern München–Sevilla Európai Szuperkupa-döntőt rendeznek a stadionban. Augusztus eleje óta nem látogatható a Puskás Aréna...
Hugó hangja
Orbán ellen tüntettet, bírság lett a vége: 300 óra közmunkára megy az ellenzéki képviselő
Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő Facebookon tudatta, hogy megbírságolták a dudálós tüntetés miatt, mint írja az ellenzéki képviselő: nem törődik bele, végigjárja a jogi utat. És ha kell, ledolgozza a 300 óra közmunkát, de nem fog fizetni egy fillért sem. Íme, Szél teljes beszámolója: Levelet kaptam: 250 ezer forint bírságot szabott ki rám az I. kerületi rendőrkapitányság a dudálós tiltakozásaink...
Módosította finanszírozási tervét az államadósság kezelő. Az eredeti tervnél közel duplája, 1710 milliárd forinttal magasabb, 3600 milliárd forint lehet idén az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya – derül ki az Államadósság Kezelő Központ frissített finanszírozási tervéből. Az adósságkezelő emiatt nem tervez extra devizakötvény-kibocsátást, vagyis az összeget elsősorban a lakossági és a nagybani forintpiacról finanszírozhatja Magyarország. Ahogy a Hír Hugó is...
Hetvenhárom újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, újabb elhunyt nincs – közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel. A kormányzati portálon azt írták: a 73 új beteggel 5288-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614. 3734-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 940. Az aktív fertőzöttek 37 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42...
Több mint 190 ezer álláskeresőnek semmi bevétele nincs - írja az mfor.hu. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint: fél év után először csökkent a munkahelykeresők száma, de az Európai Unió országai közül nálunk jár a legrövidebb ideig az álláskeresési támogatás. Az MSZP és a DK kilenc hónapra emelné a támogatás időtartamát, és mindkét párt növelné a támogatás összegét is. Hat...
Új rovat indul a Hír Hugón, mivel egyre jobban szűkül az ellenzéki nyilvánosság mi is megpróbálunk lépést tartani: minden nap igyekszünk egy csokorba szedni, a nap legfontosabb híreit. Ez azért praktikus, mert egy Facebook megosztással egyszerre 4-5 fontos ellenzéki hírt is meg tudsz osztani, így több emberhez, több Fidesz propagandamentes hír juthat el. Hiába darálja be a Fidesz a médiát,...
Hugó hangja
Ez várható- az ATV megkérdezte az egészségügyi miniszter milyen korlátozások jöhetnek szeptembertől?
“A korlátozások rugalmas alkalmazására azért lehet szükség, mert azt láttuk, hogy a világban a járvány rendkívül gyorsan terjed” - jelentette ki ma az ATV kérdésére Kásler Miklós hozzátéve: Magyarország környezete is súlyosan fertőzött. “A fertőzés dinamikáját nem nagyon lehet előre kiszámítani”, nem lehet kizárni azt, hogy az emelkedés Magyarországon is felgyorsul - mondta az EMMI minisztere.
Az utolsó hónapokban a...
Hugó hangja
Kötelező megnézni: a botrányba keveredett főfideszes nagyon indeges interjút adott (+videó)
Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, mióta kiderült, hogy a múlt héten Szíjj László hatmilliárd forint értékű luxusjachtján utazott. Szerintünk élete legidegesebb interjúját adta többek között a HVG.hu-nak a botrányba keveredett Szijjártó Péter. Vágta ezerrel a kényszer vigyorokat és minden kérdésre kb azt válaszolta, hogy ő minden kérdésre válaszol. Szijjártó az összegyűlt újságíróknak a múlt heti...
Fideszék már megint megoldották Magyarország legfontosabb problémáját, most Csepel fideszes polgármestere büszkélkedhet komoly eredményről: kitűzte az önkormányzatra a babazászló. Az sajnos nem derült ki, hogy a családi pótlék az elmúlt 10 évben miért nem emelkedett. Babazászlós felhívással fordult a magyarországi önkormányzatokhoz a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom – tájékoztatta a civil szervezet hétfőn az MTI-t. Közleményükben azt írták: azt...
Az MSZP minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog, így "előbb-utóbb lesz népszavazás" a természetes tavak hozzáférhetőségével kapcsolatban – mondta a párt budapesti elnöke hétfőn, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón. Molnár Zsolt azután nyilatkozott, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette az MSZP természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit. Az ellenzéki politikus szerint politikai színjáték zajlott a testület erről döntő ülésén, a bizottság többsége...
Új rovat indul a Hír Hugón, mivel egyre jobban szűkül az ellenzéki nyilvánosság mi is megpróbálunk lépést tartani: minden nap igyekszünk egy csokorba szedni, a nap legfontosabb híreit. Ez azért praktikus, mert egy Facebook megosztással egyszerre 4-5 fontos ellenzéki hírt is meg tudsz osztani, így több emberhez, több Fidesz propagandamentes hír juthat el. Hiába darálja be a Fidesz a médiát,...