Hugó hangja
Nagy a beégés: már Orbán Viktor egykori gimnáziuma is tiltakozik egykori tanítványuk politikája ellen
Orbán Viktor volt gimnáziuma, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára is tiltakozik a Nemzeti alaptanterv ellen – szúrta ki az Index. A levélben többek között az alábbi indokokat sorolják a NAT ellen: elmaradt az érdemi társadalmi vita, a szakmai egyeztetés a gyakorló pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel; szellemisége és túlzsúfolt tartalma nem gyerekbarát; minimális teret ad a tanári...
Hugó hangja
Nem akarják, hogy Csehországban is az Orbáni-politika érvényesüljön- rengetegen tüntettek Prágában
Rengetegen tüntettek Prágában a Védjük meg demokratikus intézményeinket elnevezésű rendezvényen, melynek jelszava a "Nem akarunk Magyarország és Lengyelország útjára térni" volt- írja az MTI. A tüntetők plakátjai többnyire a kormányfőt és az államfőt bírálták, de volt "Az Európai Unió, nem pedig Orbán és Kaczynski útján akarunk járni" feliratú tábla is a tömegben. A tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű civil...
Meghibásodott a kereskedési rendszer, leállították a BÉT kereskedését-írja a HVG A Budapesti Értéktőzsde arról tájékoztatott, hogy leállt a tőzsdei kereskedés, ugyanis meghibásodott a kereskedési rendszer. Egyedül a Származékos Szekció Határidős és Opciós Deviza Piac működik továbbra is. A jelenlegi helyzet a BÉT általános üzletszabályzata alapján technikai szünetnek minősül. A tőzsde ígéri: mindent elkövet annak érdekében, hogy a meghibásodást a lehető legrövidebb időn...
Hugó hangja
Komoly bajban a Fidesz: ez már a második voksolás volt, ahol a számok azt mutatják összeomlott a támogatottságuk
Most hétvégén tartottak időközi önkormányzati választásokat Budapest XIII. kerületében. Abban semmi meglepő nincs, hogy a nagyon durván MSZP-s fellegvárban az MSZP jelöltje egyedül is képes volt nyerni, de abban igen, hogy a Fidesz csak harmadik lett. 19,4 százalékot kapott a Fidesz jelöltje a XIII. kerületi időközi választásokon, ez a hajdan szebb napokat megélt Orbán-pártnak csak a harmadik helyre volt elég,...
Hugó hangja
Kiütéses győzelem: az MSZP jelöltje nyerte az időközi választást, a Fidesz csak harmadik lett
Vaju Viktória (MSZP-XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete) nyerte a XIII. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap. A Fidesz csak harmadik lett, a Momentum jelöltje is megelőzte az Orbán-pártot. Vaju Viktória 497 szavazattal lett első az angyalföldi 9. egyéni választókerületben, a második Polyák Krisztina (Momentum Mozgalom), aki 406 szavazatot kapott. Ennél is meglepőbb, hogy a Fidesz jelöltje, Tempfli József 226 szavazattal csupán a...
Hugó hangja
Megszólalt a momentumos képviselő Orbánról: a pénzeteket már ellopta, ha nem figyeltek, ellopja a lelketeket is
Orbán Viktor kizárását kéri az Európai Néppárttól a Momentum EP-képviselője. "A pénzeteket már ellopta, ha nem figyeltek oda, ellopja a lelketeket is!" – figyelmezteti az Európai Néppártot Cseh Katalin. Az EurObserveren megjelent véleménycikkében Cseh Katalin kifejti azon véleményét, miszerint a magyar miniszterelnök a néppárthoz intézett memorandumával az Európa-párti politikai közepet támadta meg, hiszen ez felhívás a néppárt felé, hogy égessék...
Hugó hangja
Nevetséges: Ádernek hála úgy lett a fideszes politikusból egyetemi tanár, hogy a szakmai testület nem támogatta
A professzori cím használatára is feljogosító egyetemi tanárrá nevezte ki Áder János államfő a Fidesz korábbi országgyűlési és európai parlamenti képviselőjét, Pelczné Gáll Ildikót – írja a február 24-i Magyar Közlönyből. Pelczné mellett más egyetemi oktatók neve is szerepel a frissen kinevezett professzorok között, ám míg az ő egyetemi tanári pályázatukról szóló döntés elérhető a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB)...
Hugó hangja
Képviselet nélkül maradtak a magyarok: így búcsúzik a szlovák parlamenttől 30 év után a magyar vezető (+videó)
Ahogy a Hír Hugó egy előző posztjában beszámolt érdekképviselet nélkül maradtak a Felvidéki magyarok, ugyanis egyetlen magyar párt sem jutott be a szlovák parlamentbe, így nekik is betette a kaput az Orbáni-politika, ami tudatosan a határon túli magyar közösségek megosztására játszott. Ahogy írtuk drámai helyzet alakult ki tegnap a szlovákiai parlamenti választásokon, ugyanis egyetlen magyar párt sem került be a...
Hugó hangja
Dráma Pozsonyban: beérett az Orbáni-politika, egyetlen magyar párt sem került be a szlovák parlamentbe
Érdekképviselet nélkül maradtak a Felvidéki magyarok, ugyanis egyetlen magyar párt sem jutott be a szlovák parlamentbe, így nekik is betette a kaput az Orbáni-politika, ami tudatosan a határon túli magyar közösségek megosztására játszott. Drámai helyzet alakult ki tegnap a szlovákiai parlamenti választásokon, ugyanis egyetlen magyar párt sem került be a pozsonyi parlamentbe, ráadásul több magyarok lakta járásban is a szlovák...
Újabb pert vesztett a TV2, melynek Tények című hírműsora több más kormányközeli sajtótermékhez hasonlóan azt állította a 2018-as választási kampányban, hogy a Jobbikot is pénzelte a jelenleg a DK színeiben politizáló Czeglédy Csaba. A Fővárosi Ítélőtábla azonban a Jobbik által indított per végén, jogerős ítéletében kimondta, hogy a TV2 Tények teljes mértékben valótlanságot terjesztett. A TV2-t elmarasztaló ítéletről a Jobbik sajtóosztálya...
Hugó hangja
Mutatjuk milyen álhírek terjednek a neten a koronavírusról- ezek terjesztéséért akár börtönt is lehet kapni
Folyamatosan jelennek meg koronavírussal kapcsolatos álhírek az interneten. Ezeket pedig sokszor ellenőrizetlenül osztják meg a felhasználók. A szociológus szerint, az emberek bizonytalanok a vírus miatt kialakult helyzetben, ezért megpróbálnak minél több információhoz jutni. Az álhírek és rémhírek terjesztése bűncselekmény, akár 3 év börtön is adható érte- készített erről összefoglalót az ATV „Egy olasz orvos Corona-vírusról informáló szövege” - Napok óta...
Hugó hangja
Újabb híresség vallott: az ismert magyar énekesnő elmesélte, hogyan tette tönkre a devizahitel
Pál Éva, a Neoton együttes egykori sztárja évekig kínlódott a devizahitelével, mire rászánta magát hogy eladja a terhelt ingatlant. A törlesztései után megmaradt pénzből még futotta egy - igaz, a korábbinál jelentősen kisebb - házra is. Azonban az új otthonban még mindig nincs nyugalma. A Kócbabák, majd a Neoton Família együttes énekesnője, Pál Éva kálváriája akkor kezdődött, amikor belebuktak a...
Halálhíréről a Magyar Úszó Szövetség tájékoztatta szombaton az MTI-t: 92 éves korában elhunyt Székely Éva, olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. . Székely Éva 1927. április 3-án Budapesten született. Kilencéves volt, amikor a rádióban hallotta, ahogy Csík Ferenc olimpiai bajnok lett a 100 méteres gyorsúszásban. Ekkor határozta el, hogy egyszer ő is feláll az olimpiai dobogó tetejére, miatta és neki...
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak 2,9 milliárd forint többlettámogatás jutott. Így Orbán Viktor kedvenc történésze, Schmidt Mária egy kisváros egész éves költvegtésének megfelelő összegből gazdálkodik. Pénteken a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a kormány 10 339 288 000 forintot oszt szét itthoni és határon túli szervezetek között a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára rendezett a Nemzeti Összetartozás Évére...
Hugó hangja
A fideszes önkormányzat helyi lapja előbb megírta, hogy mi lesz a képviselők döntése, mint hogy az ülés lett volna
A 444.hu számolt be róla, hogy Szemző Áronnak, a fideszes többségű budakeszi testület momentumos tagjának a csütörtök reggel kezdődő testületi ülés elején a többiekhez hasonlóak kiosztották a helyi önkormányzati lap, a Budakeszi Hírmondó friss, márciusi számát. Budakeszin nem szeretnek tökölni a demokrácia apró kellemetlenségeivel, például azzal, hogy egy előterjesztés akkor lép életbe, ha a többség meg is szavazta azt. Szemző Áronnak, a...
Hugó hangja
Itt a hivatalos tájékoztatás, hogy érdemes-e a koronavírus miatti élelmiszert felhalmozni
A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Schanda Tamás közölte: nincs ok a pánikra, nincs ok a felesleges vásárlásra. Az ITM kapcsolatban áll a kereskedelmi szakmai szervezetekkel és folyamatosan tájékozódik az élelmiszerellátás...
Tavaly decemberben az átlagnyugdíj csak a fele volt a nettó átlagkeresetnek a friss adatok szerint. 2020-ban tovább nőhet a különbség, bár szakértők szerint visszafogottabb lesz az idei béremelkedés a tavalyinál. Feleakkora az átlagnyugdíj Magyarországon, mint az átlagkereset – írta az mfor.hu a Központi Statisztikai Hivatal által közölt kereseti adatok alapján. 2019 decemberében ugyanis az egyszeri juttatásokkal, prémiumokkal felturbózott, ám kedvezmények nélküli...
Hugó hangja
Megmozdulnak a diákok: idén március 15-én is lesz ellenzéki tüntetés- mutatjuk a részleteket
Még nem tudni a felszólalók névsorát, de az biztos, hogy március 15-én délután négyre tüntetést hirdetett meg az új Nemzeti Alaptanterv ellen az ADOM diákmozgalom az Operaház elé. "Mutassuk meg Kásler Miklósnak, hogy milyen rengetegen vagyunk a korszerű oktatás mellett, és milyen sokan utasítjuk el az elavult szemléletű NAT-ot! Március 15-én közös tüntetésre hívunk Benneteket: diákokat, szülőket, tanárokat, szakmai szervezeteket, és minden...
Hugó hangja
Jó hír a tisztiorvostól: eddig 70 embert kellet tesztelni Magyarországon koronavírussal- mind negatív
Magyarországon influenzajárvány van, valószínűleg sok ember jelentkezik háziorvosánál lázzal és száraz köhögéssel, vagyis a koronavírushoz hasonló tünetekkel, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek, hangsúlyozta Müller Cecília. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai...
Hugó hangja
Vérlázító: újabb fideszes polgármester tett nagy nyilvánosság előtt nőket sértő kijelentéseket (+videó)
Újabb nőket sértegető fideszes beszólásra bukkant a 444 nevű internetes portál. Ezúttal Szarvas város fideszes polgármester tett nagy nyilvánosság előtt nőket sértő kijelentéseket. Sz@xista beszólással oktatta ki a jegyzőt Szarvas fideszes polgármestere a múlt heti képviselőtestületi-ülésen. Az Ellenvélemény Szarvas nevű Facebook-oldalon közölt videórészlet szerint a mikrofonhasználat, és a hangerő témáján húzta fel magát Babák Mihály. "Maga engem nem hall?! Hát, ne haragudjon meg,...