Hugó hangja
Gyomorforgató mondatokat mondott a Fidesz- főpropagandista: most a pestiek ellen uszítanak (+videó)
Fideszék egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon: a gyűlölködéshez. Minden jel szerint meg van az újabb gyűlöletcsoport akik miatt az ő csodálatos politikájuk nem tud kiteljesedni: és ez pedig a budapestiek. Fideszék minden jel szerint már tudják, hogy Budapesten készíthetik a csomagolódobozokat, mert be fogják bukni az őszi választásokat. Így újra előszedik a pestiek elleni uszító propagandát. Bencsik András, a Fideszék...
Hugó hangja
Vona Gábor megszólalt és kifejtette mit használ fel leggátlástalanabbul az Orbáni-politika
Nem tartja magát politikusnak, inkább expolitikus-civil bloggernek – mondta Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte ez a jelenlegi Magyarországon előrelépés a politikusi léthez képest, bár hozzátette: ebből nehezen lehet megélni, ha az embert Vona Gábornak hívják. A Jobbik volt elnöke elmondta: ma több kérdése van, mint válasza, ezért most nem lenne jó politikus. Ráadásul Vona Gábor szerint...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke a Hírklikknek adott interjúban reagált a mai Orbán és Merkel beszédekre, amelyek annak alkalmából hangoztak el Sopronban, hogy 30 évvel nyílt meg az osztrák-magyar határ és tartották a páneurópai pikniket. Kunhalmi Ágnes a Hírklikknek adott interjújában kijelentette :„Az a fajta köszönet, melyet ma Angela Merkel kifejezett, nem Orbán Viktornak szólt, hanem a magyar nép...
Fideszék már nem csak a közpénzt nyúlják de az ötleteket is, derül ki abból a posztból, amit az MSZP-s Ujhelyi István tett ki Facebook oldalára. Történt ugyanis, hogy Lázár János egy kísértetiesen hasonló projektbe kezdett, mint Ujhelyi. Holnap mutatják be Lázár János volt kancelláriaminiszter videó-sorozatának első epizódját, amelyben civilekkel beszélget a szolgálati Ladájában, a bibi az egésszel annyi, hogy az...
A DK európai parlamenti képviselője, Ara-Kovács Attila hétfői budapesti sajtótájékoztatóján porig alázta Orbán Viktort, ugyanis az örömét fejezte ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a rendezvényen "nem gyalázta az Európai Uniót" Ara-Kovács Attila, a DK európai parlamenti (EP-) képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: harminc éve a határok megnyitásakor "nem is a szabadságukba átrohanó németek voltak azok, akik történelmet írtak, hanem...
Hugó hangja
Bokorba pisilős klippel próbálkozott Orbán Viktor menő lenni, de csúnyán beégett (+videó)
Orbán Viktor megpróbált menő lenni és a Wellhello és a Halott Pénz közös számát, az Emlékszem, Sopronban dalt posztolta Facebook-oldalára a miniszterelnök, a páneurópai piknik 30. évfordulójára. Azonban csúnya égés lett a nem túl méltó megemlékezésből, ugyanis a klip úgy kezdődik, hogy az egyik énekes áll és hosszasan a bokorba p@isil. Fideszéknek megint sikerült egy igazi sutyót lépniük, ma van...
Kiderült totális kudarcot vallott Orbánék keleti nyitás politikája, ugyanis nyolc év alatt megduplázódott a külkereskedelmi hiányunk az ázsiai piacokon, pedig a kormány milliárdokat költött az üzleteket előkészítő kereskedőházakra - írta a Népszava. Az elmúlt nyolc évben kisebb átalakuláson ment át a magyar külkereskedelmi forgalom. Az Európai Unióval folytatott külkereskedelmünk aktívuma csökkent, miközben az EU-n kívüli országok felé 2011-ben és tavaly2018-ban...
Már téma lett a gyenge színvonalú Orbáni- egészségügy politika az EU-ban is, derül ki abból a képviselő levélből, amit Ujhelyi István az MSZP Európai Parlamenti képviselje jegyez, íme: Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban. Az orvoselvándorlás, illetve a magyar kormány – az egészségügyet harmadrangú területként...
Hugó hangja
Videó riportban tálat ki a fideszes városvezető, arról hogyan megy a kormánypárti pályázati mutyi (+videó)
Gyula város korábbi fideszes alpolgármester, az ismert ellenzéki videóbloger Gulyás Márton műsorában tálalt ki arról, hogyan is működik a fideszes közpénz szivattyú. „Kényszerpályán vannak régi Fideszes képviselők, nem tudnak kiszállni a mókuskerékből, azt kell tenniük, amit előírnak nekik: azt hívják meg a pályázatra, akit megmondanak neki, annyiért csinálja meg a kivitelező, amennyiért ő gondolja, nincs érdemben, aki ezt megkritizálja,...
Hugó hangja
Ezt nem teszi zsebre: humorosan alázós nyílt levelet kapott Orbán egy falusi polgármestertől
Egy képzeletbeli átlagos magyar falu polgármesterének humorosan alázós levele terjeng nagy erőkkel Facebookon. Nyilván egy paródia levélről van szó, de mégis remekül kifigurázza a magyar rög valóságot, íme: "Tisztelt Miniszterelnök Úr!, Mélyen alázattal csókolom a kezeit, okos kis buksiját. Népünk Önben megtalálta Szent István királyunk méltó utódját, ott a Várban méltó helye van uraságodnak. Itt a mi kis falunkban 35...
A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német újraegyesítéshez nyújtott hozzájárulásért - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton megjelent szokásos hétvégi videóüzenetében, amelyben ezúttal a Sopron mellett harminc éve tartott úgynevezett páneurópai pikniket idézte fel. A magyar-osztrák határon 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából "megnyitottak egy határkaput, és 700 ember az egykori NDK-ból megragadta a lehetőséget arra, hogy elmeneküljön Nyugatra". Ennek...
Hugó hangja
Szégyen! Áder János kitünteti azt a fideszes polgármestert, aki a trágár fenyegetéseiről lett híres
Áder János lovagkereszttel tüntette ki Putnok polgármesterét, Tamás Barnabás volt az, aki a tavalyi országgyűlési választások előtt a környékbeli polgármestereket trágár kifejezésekkel, magából kikelve fenyegette meg, mi lesz akkor ha nem nyer a Fidesz. Áder János lovagkereszttel tüntette ki Putnok mocskos szájú fideszes polgármesterét, Ő volt volt az, aki a tavalyi országgyűlési választások előtt a környékbeli polgármestereknek egy egyeztetésen azt...
Hugó hangja
Aljas módszerekkel akarják megfélemlíteni Fideszék a közismert ellenzéki diáktüntető családját
Elkezdődött a kampányidőszak a Fidesznél. Feljelentették a szüleimet – írta pénteken este Facebook-oldalán a diáktüntetőként ismertté vált Nagy Blanka, aki Kiskunfélegyházán önkormányzati képviselő-jelöltként méreti meg magát ősszel. A 24.hu megkeresésére elárulta: szülei a helyi családsegítő szolgálattól kaptak levelet, ami szerint egy ismeretlen személy feljelentette őket, hogy testvéreit kifogásolható körülmények között nevelik. „Amikor édesanyámék bementek a családsegítőbe, szinte kérdezés nélkül rávágták, hogy...
Arató Gergely, a DK oktatási szakpolitikusa közleményében kijelenti, hogy szétrohadnak az iskolák, de a KLIK semmit sem tesz, majd a politikus azt követeli, hogy kerüljenek ismét önkormányzati tulajdonba az oktatási intézmények. Hamarosan becsengetnek, de több olyan eset is napvilágot látott, aminek semmiképp sem lenne szabad előfordulnia egy európai országban. Kaposváron még májusban egy zivatar után özönvíz árasztott el egy iskolát...
Hugó hangja
Lendvai Ildikó egy zseniális írásban mutatja be a Fidesz-világ velejéig romlott erkölcsi bugyrait
Lendvai Ildikó most a Népszava hasábjain egy terjedelmes írásban mutatta be a Fidesz világ velejéig romlott erkölcsi bugyrait, mutatjuk: Hát eljött végre. A politikai háború és a Kulturkampf után itt a „Morálkampf”. Előbb volt a fülkeforradalom, amelyik a politikai rendszert rendezte át, vagy inkább vissza, a kisebb demokrácia irányába. Kéz a kézben járt vele a gazdaság átszabása, a klienskapitalizmus, a...
Hugó hangja
Kipukkadt a lufi: az ellenzéki képviselő nyilvánosságra hozta a Fidesz-világ legkegyetlenebb tényszámait
Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő utánajárt, és kiderült, hogy 4500 gyermek kerül állami gondozásba évente, csak azért mert a szülei nem tudnak megfelelő lakást biztosítani. Ez Orbánék valódi családpolitikája, szülj de mire? Az ellenzéki képviselő egy terjedelmes bejegyzésben számolt be arról, hogy a Fidesz-világ egyik legkegyetlenebb adatát már kinyomozni se volt egyszerű: Adatkérési kálváriám újabb állomásán végre adatokhoz jutottam. Az EMMI,...
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt. Fonda tüdőrákban szenvedett, és az ennek következtében fellépett komplikációk miatt hunyt el. A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából származott: édesapja az Egyesült Államokban a filmművészet nagy öregjeként emlegetett néhai Henry Fonda, a nővére Jane Fonda és a leánya...
Hugó hangja
Pénzt követel a választási iroda az MSZP-től, azokért az adatokért, ami lebuktatná a Fidesz-csalást
Hiába közérdekű információ, nem adja ki ingyen a Nemzeti Választási Iroda azt az adatsort, hogy egyes választókerületekben, hogyan ugrott meg a választópolgár száma. Az ügyben az MSZP elnöke, Tóth Bertalan kért tájékoztatást – a politikus az önkormányzati választások kapcsán kért ki adatokat a választási irodától. Pénzt követel a Nemzeti Választási Iroda azokért a havi bontású adatokért, ami lebuktathatja az...
Hugó hangja
Politikai-maffiavád: Orbán Viktor osztrák szövetségesénél házkutatást tartott a rendőrség
Még az európai parlamenti kampányban járt Budapesten Orbánnál osztrák haverja, Strache alkancellár, aki már korábban megbukott egy ibiziai videó miatt. Míg az ibizai videón még csak beszélt Strache lehetséges korrupciós ügyekről, most egy olyan botrányba keveredett, ahol már tényleg komolyabb a vád. Orbán haverja és több szabadságpárti politikus posztokért és pénzért cserébe megnyitották volna a szerencsejáték-piacot, valamint visszaengedték volna Bécsbe...
Soros György még több pénzt juttat a Magyarországról elüldözött egyetemnek, a CEU volt az Orbán-kormány gyűlölet politikájának az egyik célpontja. "Az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye" – közölte Soros György pénteken egy levélben. A magyar származású üzletember, az egyetem alapítója a CEU közösségének is üzent. Mint...