A Pedagógusok Szakszervezete országos tüntetést szervez, ma azaz 2022. november 26-án szombaton. Kora délután a petíciót adnak át a Belügyminisztérium képviselőjének, majd közösen átvonulnak a Kossuth térre az Akadémia utcán. Ma tüntetést szerveznek a pedagógus szakszervezetek a Kossuth térre. Sok kolléga elfogadta a felkérésüket, vidéki pedagógusok is lesznek szép számmal, mert az egész ország problémáját szeretnék megjeleníteni – erről Szabó...
Tegnap számolt be a Hír Hugó arról, hogy a Fidesz támogatottsága Budapesten a fiatalok körében gyakorlatilag összeomlott. A budapesti számok után, most megérkeztek az országos támogatottsági adatok. A Fidesz májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, ám azóta jelentős veszteségeket szenvedett, szeptemberben 37, most 33 százalékon áll. Május óta egymillió szavazó hagyta el az Orbán-párt táborát. Így jelentőset nőt a...
Nagyon tanulságos vita zajlott az ATV-ben a Huth Gergely a Pestis Srácok vezető propagandistája és Gajdics Ottó csapott össze a Népszava és a Magyar Hang szerkesztőivel Félkatonai szervezetre jellemző az a gyakorlat, ami az MTVA-nál működik, ezért ami ott van, azt nem szabad összekeverni a jobb- és baloldali sajtóra jellemző működéssel – nagyjából ezzel érvelt az ATV által szervezett médiavitában...
Ha most hétvégén lenne a főpolgármester-választás, Karácsony Gergelyre a választók 51 százaléka szavazna. A Fidesz támogatottsága a fővárosi fiatalok körében drámai mélypontra zuhant. Egy fővárosi omnibusz-felmérésből kiderül, amelyet 1000 fős mintán készített a Medián és a 21 Kutatóközpont,  hogy Karácsony Gergely főpolgármester nyár óta stabilizálta a helyzetét. Egy „most vasárnapi” feltételezett választáson ugyanis a júliusi 46 százalékkal szemben újra a választók...
A Hír Hugó is beszámolt arról, hogy Orbán Viktornak jelentősen megnőtt a rezsije, a Telex ezzel kapcsolatban szerette volna mikrofonvégre kapni Németh Szilárd rezsibiztost, de csak hatalmas óbégatásra futotta tőle. Még az őszi ülésszakban sikerült az ellenzéknek beégetnie Orbán Viktort, azzal a kérdéssel a parlamentben, hogy megkérdezték tőle, hogy mennyit fizet a miniszerelnök rezsire. A napokban derült ki, hogy a...
Elég nagy felháborodás lett abból, hogy Orbán Viktor Nagy-Magyarországos sálban feszítve fogadta az egyik ismert távozó focistát. A szlovák miniszterelnök vigyorogva csinált hülyét a Orbánból. A magyar-görög meccsen viselt nagy-magyarországos sál után szlovákiás sálat akasztott Orbán Viktor nyakába Eduard Heger szlovák miniszterelnök a csütörtökön induló V4-csúcson. https://www.facebook.com/premier.sr/posts/696683558688365 A fényképet mindkettő politikus feltöltötte a Facebook oldalára, a szlovák verzión látszik, Orbán fején, hogy...
Ma reggel jelent meg a hír, hogy távozik az RTL műsorvezetője, Lakatos Márk közel 5 évig volt tagja a Reggeli csapatának, most az RTL közleményben reagált az értesülésre Az RTL közleményében azt írta, a műsor folyamatosan frissül és változik, hosszabb távú stratégiájuk része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjanak teret és lehetőséget. Márkra továbbra is számít...
Szerda este obstrukcióba kezdett az ellenzék a parlamentben, magyarul nem hagyják a vitát lezárni, hogy így tiltakozzanak az új egészségügyi törvény ellen – az obstruálás egész éjszaka tartani fog. A Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is részt vesz abban az akcióban, amelynek az a célja, hogy minél tovább elhúzzák el egészségügyi törvény...
A Media1 információi szerint az Index testvérlapjához, az Indamediához tartozó Napi.hu 15 fős szerkesztői gárdájából ketten felmondtak (köztük Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes), hat embertől pedig megválik a lapvezetés. A lap szerint a távozók közül többen tisztogatást emlegetnek. Szabó Dániel azt követően távozik, hogy nemrégiben leváltották a lap éléről Domokos László főszerkesztőt. Távozik továbbá Vámosi Ágoston is, a Media1 szerint mindketten már...
Még az őszi ülésszakban sikerült az ellenzéknek beégetnie Orbán Viktort, azzal a kérdéssel a parlamentben, hogy megkérdezték tőle, hogy mennyit fizet a miniszerelnök rezsire. Orbán erre az egyszerű kérdésre nem tudott válaszolni. Még az őszi ülésszakban sikerült az ellenzéknek beégetnie Orbán Viktort, azzal a kérdéssel a parlamentben, hogy megkérdezték tőle, hogy mennyit fizet a miniszerelnök rezsire. Orbán erre az egyszerű...
Egy év után is újabb részletek láttak napvilágot Fideszék gigabotránya kapcsán, Völner-ügy egyik érintettje 100 milliós vagyont akart elrejteni, hiába.  Az ügyészségi vádirat szerint a Völner-ügy egyik főszereplője, a végrehajtói kar elnöke telefonon kérte feleségét, rajta keresztül pedig az apját, hogy csaknem 110 millió forintnyi luxusórát és ékszert helyezzenek el egy széfben, hogy azokat ne tudják lefoglalni a hatóságok. A...
A történelmi perspektíva sokkal adekvátabb most az MSZP-nél, mint az aktuálpolitikai elemzés, lehet tovább fanyalogni, de ha csak azt nézzük, hogy milyen csapattal, milyen új elnökséggel állt fel az MSZP, megfontolnám, hogy a szocialista pártra szavazzak – mondta az ügyvédként dolgozó Schiffer András a Spirit FM-en. Önmagában ez az elnökség minden szempontból hiteles, őszinte, baloldali elkötelezettségű figurák vannak benne, mint...
A Pedagógusok Szakszervezete országos tüntetést szervez 2022. november 26-án. Kora délután a petíciót adnak át a Belügyminisztérium képviselőjének, majd közösen átvonulnak a Kossuth térre az Akadémia utcán. November 26-ra tüntetést szerveznek a pedagógus szakszervezetek a Kossuth térre. Sok kolléga elfogadta a felkérésüket, vidéki pedagógusok is lesznek szép számmal, mert az egész ország problémáját szeretnék megjeleníteni – erről Szabó Zsuzsa beszélt...
A pesti vicc mindig friss és aktuális, most is egy zseniális tréfa született, a sokat lódító miniszterelnökről és rezsi árak brutális drágulásáról. Kevesebb örökzöld műfaj van a pesti viccnél, jöhetnek rendszerek és kormányok a humor az örök és mindig keményen betalál. Bár a szalonokból, most már egyre inkább a Facebookra költözött. No de nem is csigázom tovább az olvasókat, íme a...
A fideszes szavazók fele szerint Orbán Viktor meg sem szavazta a szankciókat, mi közben a tény az, hogy Orbán Viktor nagyon is megszavazta azt. Látható, hogy jelentős hatást gyakorol a kormánypárti szavazókra a kormány szankcióellenes kampánya.  Orbán Viktorék már sport űznek abból, hogy mekkora baromságot képesek elhitetni a saját szavazóikkal. Így ismét remekül működik a kormány szankcióellenes kampánya, derült ki...
Jelentős mennyiségű kőolajat talált a MOL Vecsés határában, 2100 méter mélyen – közölte a cég. A MOL júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, hogy eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni. Az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, későbbi tervezett 700-1000 hordós termelése 10 százalékkal növeli a MOL Magyarország és 5 százalékkal Magyarország kőolajkitermelését. A Vecsés-2...
A Hír Hugó már korábban beszámolt arról, hogy a Fidesz napirendjén van, hogy feloszlatják a terézvárosi és erzsébetvárosi szervezetüket. A leszámolás sorozat folytatódik, a Népszava cikkéből kiderül, Budapest legnépesebb kerülete, Újbuda maradhat Fidesz szervezet nélkül. Folytatódik a Fideszben a leszámolás sorozat. Az elmúlt hónapban nem csak a kormányzati körökben hullottak a fejek, hanem megindult több alapszervezet feloszlatása is az Orbán-pártban....
Nyílt levélben határolódtak el egyetemük kuratóriumának elnökétől Vidnyánszky Attilától a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói azután, hogy Vidnyánszky november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként elég érdekes dolgokat mondott. Nyílt levélben határolódtak el egyetemük kuratóriumának elnökétől Vidnyánszky Attilától a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói azután, hogy Vidnyánszky november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként arról beszélt, hogy az SZFE az...
Már nem csak a Tik-Tok nevű videós portálon, de a Facebookon is nagy erőkkel terjed egy magyar videós filmje, amiben őszinte szavaival egyszerűen hülyét csinál Orbánból. A miniszter elnök alig 2 hónapja egy TV riportban azt nyilatkozta, hogy aki nem tudja fizetni a magasabb rezsit, az vagy spóroljon, vagy dolgozzon többet. Orbán ezen szavaira reagált egy magyar videós, aki őszintén...
Hétfőtől a Mol 194 kis benzinkútra nem szállít üzemanyagot. A korlátozások átmenetiek, ugyanakkor határozatlan időre szólnak írta az olajvállalat az ATV Híradójának A cég szerint a döntés okai között van, hogy megnövekedett a kereslet a benzin iránt, és vissza kell pótolni a stratégiai készleteket, valamint jelenleg alacsonyabb nyomáson érkezik a kőolaj a Barátság vezetéken, illetve karbantartási munkát is kell...