Címke: budapest
Felszállt a füst: kiderült ki lett az MSZP Budapesti elnöke
Ismételten dr. Molnár Zsoltot választotta elnöknek az MSZP budapesti tisztújító küldöttértekezlete. Nem csoda, hiszen az MSZP budapesti vezetőjének nagy érdemei vannak abban, hogy ma...
Ilyen bejelentés Fideszestől biztos nem lesz- megszólalt az MSZP XIII. kerületi...
Tóth József, az MSZP XIII. kerületi polgármestere Facebookon tette bejelentéséből kiderül, hogy polgármestersége alatt, 2002 óta már összesen 632 lakást építettek az embereknek. Sajnos...
Karácsony ünnepi köszöntőjében úgy beoltotta Orbánékat, hogy most is csak pislogunk
Az ezeréves magyar állam nem épülhet fennhéjázó uralkodásra- írja Facebookon Karácsony Gergely az ünnepi köszöntőjében, amit változtatások nélkül itt el lehet olvasni: Sokféle elnevezése volt...
Ebből káosz lesz: levélben figyelmezteti Orbánékat Karácsony Gergely (+videó)
Két héttel az iskolakezdés előtt levélben fordult a főpolgármester a kormányhoz az M0-s déli szakaszának felújítása miatt - derül ki az RTL Klub összeállításából. Karácsony...
Nem lehet már közlekedni a fővárosban- itt most meg mondhatja a...
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nem lehet már közlekedni a fővárosban gépkocsival. Közben minden honnan a kerékpáros lobbi propagandája csöpög, miközben az emberek tömegével...
Nemzetközi botrány lett a Fidesz-báb párt politikusának megmozdulásából
Novák Előd, a Fidesz-báb párt Mi Hazánk alelnöke, XI. kerületi önkormányzati képviselő vasárnap leszedte a még augusztus 15-én szolidaritásul kitűzött szivárványos jelképet a városházáról,...
Rendőrségi ügy lett az ellenzéki önkormányzat épülete ellen végrehajtott gyűlölet támadásból
A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Fidesz-közeli 888.hu nevű propaganda portál azon örömködött, hogy tegnap az éj leple alatt nevüket és arcukat...
Kidőlt fák, elárasztott pincék: Így pusztított a vihar az ország több...
Már délután figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapesten és is Komárom-Esztergom megyében is a hírek szerint komoly károkat okozott a vihar. Budapesten az...
Zászlót égettek: az éj leple alatt gyűlölet támadás érte az ellenzéki...
A Fidesz-közeli 888.hu nevű propaganda portál azon örömködik, hogy az éj leple alatt nevüket és arcukat nem vállaló Fradi-szurkolók gyűlölet bűncselekményt hajtottak végre. A ...
Ez Orbánék legnagyobb elszabása: kiborult a csontváz, már Fideszék is vért...
Orbánéknak rengetek elfuserált beruházása volt az elmúlt 10 évben a fővárosban, gondolunk itt az M3-as metró csodákra vagy az elektronikus jegyrendszerre. De ez mind...
Vasszigor: így készültek fel Karácsonyék a járvány második hullámára
Maszkot és fertőtlenítőt halmoztak fel, negatív tesztre kötelezik a kórházból visszatérőket és kialakították az elkülönített helyiségeket - a fővárosi idősotthonok már vírusüzemmódban működnek, számol...
Második hullám: Karácsony Gergely világos figyelmeztetést küldött Orbánéknak
Karácsony Gergely levelet küld a főpolgármester Kásler Miklósnak és Müller Cecíliának és tájékoztatást kér a kórházi fertőzések megelőzéséről. Karácsony szerint a koronavírus lehetséges második...
Karácsony megoldja: sikerül a főpolgármesternek felszámolni a Fidesz legdurvább elszúrását
Tarlós István azt mondta: hát büfékocsi ne legyen? Karácsony Gergely egészen másként viszonyul a problémához: megoldja. Most a Fidesz örökség egyik legdurvább hagyatékára sikerült...
Ismét borított Karácsony: újabb durva Fidesz-örökséget mutatott be a főpolgármester
Az nem is kérdés, hogy a Fidesz igen nehéz örökséget hagyott hátra az ellenzéki városvezetőknek. Azt, hogy pontosan mekkorát jól mutatja, hogy még most...
Karácsony borított: most Fideszék adminisztratív trükközéssel vághatnak alá
A főpolgármester szerint az, hogy a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd-tendert, csak néhány nap csúszást jelent a felújítás megkezdésénél. Karácsony Gergely szerint ugyanakkor a...
Rendkívüli: dráma a lakótelepen, rövid időn belül másodjára keletkezett tűz egy...
Elképesztő drámára hívta fel egy olvasónk a figyelmet, mint írja már másodjára keletkezik tűz rövid időn belül ugyanabban a panelházban Budapesten, a Kelenföldi lakótelepen. Ismét...
Szánalmas: Fideszék vidéki bértüntetőkkel tüntettek az fővárosi ellenzéki polgármester ellen (+videó)
250-en jöttek Szolnokról, hogy az „egyre élhetetlenebbé vált Józsefváros” ellenzéki vezetői ellen tiltakozzanak, de kiderült Jászkisérről és Monorról is jöttek a buszok a budapesti...
Dolgozók demonstráltak: újra tüntettek az Orbáni bérpolitika miatt- mutatjuk a részleteket...
Most a postai dolgozok demonstráltak Orbánék bérpolitikája miatt és petíciót vittek Bártfai-Mager Andrea tárcanélküli miniszterhez. Céljuk legalább tíz százalékkal magasabb alapbér és megbecsülés. Idén januárig...
Nem tétlenkednek megkezdik: az MSZP-s fővárosi vezető elmondta mikor indul a...
A munkák idején másfél évig sem a gyalogosok, sem az autósok nem használhatják a hidat. Tüttő Kata, Karácsony Gergely MSZP-s helyettese hangsúlyozta, hogy most...
Ki lehet Orbán kihívója?- ők azok az ellenzéki szereplők, akiket szívesen...
A Publicus intézett készített egy részletes politikai kutatást, melynek egyik és talán legérdekesebb kérdése az volt, hogy melyik ellenzéki szereplőt látnák az emberek szívesen...