Az MSZP egy ügyes trükkel kiugrasztja a nyulat a bokorból, kezdeményezi az alkotmány és választási törvény módosítás levételét a napirendről. Orbánék előtt most az a választás az emberekkel foglalkoznak vagy a hatalmukkal a járványban. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebookon jelentette be a párt kezdeményezését, mint fogalmazz: csak az emberek megvédéséről szabad beszélni a Parlamentben! Most a járvánnyal foglalkozzon...
6495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 147 961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3190 főre emelkedett, 34 010-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 110 256 fő. Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26 %-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7236 koronavírusos beteget...
Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, Kövér László házelnök  az ellenzéket „moslékkoalíciónak” nevezte, amivel megsértette  emberek millióit, ezért az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel. Bejelentették azt is, hogy az ellenzék a jövőben nem vesz részt a házbizottság munkájában. Most parlament MSZP-s alelnöke, Hiller István is megszólalt a Hírklikknek az ügyben.   Azt gondoljuk, hogy Kövér ezen alpári kijelentése az utolsó...
Elemzés készült az ellenzéki pártok közös indulásának esélyeiről a 2022-es országgyűlési választáson. A Szociális Demokráciáért Intézet (SZDI) megbízásából a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet által készített 1000 fős kutatásból kiderült, van miért aggódniuk a kormánypártoknak- írja a Hírklikk Az összes megkérdezett 40 százaléka támogatná a közös ellenzéki listát, amíg csupán 36 százalék voksolna a FIDESZ-KDNP listájára. A választók mindössze...
Sikerült Bayer Zsoltnak igazi tahónak lennie ismét, megint szívet melengető kedves gondolatokkal ajándékozta meg szombat délután a Fidesz párti olvasóit- hívta fel a figyelmet az MSZP józsefvárosi képviselője Camara- Bereczki Ferenc Miklós  Bayer Zsolt ismét sikerült a tahóságot kimaxolnia, szombati Magyar Nemzetes cikkében a következőket írja: "Azt üzeni a mocsok nig@er egész testtartása, hogy nézzétek és lássátok, én, mi ezt...
Rendkívül szigorú korlátozásokat jelentett be szombat délután Sebastian Kurz osztrák kancellár – derül ki az oe24.at portál cikkéből. Nem kizárható, hogy Magyarországon is hamarosan hasonló szigorú lépések kerülnek bevezetésre, ugyanis Orbán Viktor Ausztriát tekinti kampánylabornak. Szombat délután igen szigorú járványügyi lépéseket hozott meg Ausztria.  Eszerint a kijárási korlátozást egész napra kiterjesztik; a postákon, élelmiszerboltokon, gyógyszertárakon és bankokon kívül minden üzlet...
Már most is több támogatója van egy közös ellenzéki listának, a közös indulásnak, mint a kormánypártnak a közvélemény-kutatások szerint – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön. Figyelmeztetett: nagyon sok minden történhet még. „Látható, hogy a Fidesz nem retten vissza attól, hogy hozzányúljon a választójogi törvényekhez. Fel fogunk készülni minden eshetőségre” – mondta. Kijelentette: ha...
Kóbor János, Omega énekese kijelentette, a koronavírus végleg tönkretette a legendás zenekar jövőjét. A Ripost ír arról, hogy Kóbor János rettenetesen el van keseredve. Úgy érzi, egy élet munkáját tette tönkre a koronavírus. A 77 éves énekes teljesen kizártnak tartja, hogy az Omega valaha talpra áll, hiszen az ő korukban már akár egy év kényszerpihenő is végzetes lehet. „A sorsunk megpecsételődött,...
Koronavírus fertőzésben elhunyt Horváth Attila, egykori diszkoszvető, közölte pénteken az ugytudjuk.hu. A lap úgy értesült, hogy hosszú ideje küzdött a fertőzéssel, hetek óta kezelték intenzív osztályon. 53 éves volt.  A Magyar Atlétikai Szövetség megerősítette a hírt az oldalán péntek este és bejelentették, hogy Horváth Attilát a szövetség saját halottjának tekinti. Horváth 1991-ben a tokiói világbanjokságon bronzérmet nyert, ezzel ő volt az...
A kedd éjjeli salátatörvényben olvasható az tervezetet, amely az állami tulajdonú szabadkígyósi kastély tulajdonjogát a szintén állami, Lázár János irányítása alatt lévő mezőhegyesi Ménesbirtokra testálná.  Balogh József, Szabadkígyós fideszes polgármester erről a sajtóból értesült, és a hvg.hu-nak azt mondta,  illett volna azt mondani legalább, hogy te bolond, ezt akarjuk. Állítása szerint nem aludt egész éjszaka, mert a 22 évből, amelyet polgármesterként töltött...
Megszüntették Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettesi megbízását az Index.hu-nál - ezt erősítette meg az Azonnali.hu-nak. A portál azután kérdezett rá Baloghnál, hogy megvan-e még az állása, hogy péntekre kikerült az Index impresszumából. Balogh azt nem árulta el a lapnak, miért mondtak fel neki a lapnál.  Szombathy Pál, aki nyár óta az Index főszerkesztője és vezérigazgatója is egyben, a Media1 kérdésére Balogh elbocsátásáról ennyit...
Bár már évek óta visszavonult a nyilvánosság elől, most mégis úgy érezte Sándor Mária, hogy muszáj megtörnie a csendet. Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában adásában jelent meg több év után a nyilvánosság előtt. Az újbóli megszólalásra a köztévében leadott Orbán-interjú sarkallta. Sándor arra kérte a köztévé dolgozóit, hogy az “ágy mellett állók nevében” vegyék le az interjút a...
Kigondolta volna, hogy éppen a Pest megyei Nagykátán támad fel az egykor szebb napokat is megélt Független Kisgazdapárt. A Telex megtalálta korunk Torgyán Józsefjét és rögtön interjút és készített vele. Nagykátán a 2019-es önkormányzati választásokon elindult a FKgP és a legnagyobb meglepetésre a településen középpárti eredményt szállítót, így még egy képviselőt is sikerült bejuttatniuk a testületbe. Ez önmagában is érdekes is...
Kovács Zoltán, kormányszóvivő jelentette be Facebookon, hogy úgynevezett túlterheléses hackertámadás érte a magyar kormányzati tájékoztató oldalt. Túlterheléses támadás érte csütörtök este a koronavírus.gov.hu oldalt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf ismertette: csütörtökön 19 óra 25 és 35 perc között “fejlett, alkalmazásszintű túlterheléses támadás” érte a koronavírus.gov.hu oldalt. A honlap jelenleg...
Orbán Viktor nem egy interjúban kifejtette, hogy Ausztriát tekinti a járvány labornak, ugyanis, ami náluk történik az történik hazánkban is egy-két hét múlva. Most súlyos korlátozó lépéseket hoztak meg a sógoréknál. Ausztriában bezárnak az iskolák, a kisebb üzletek nyitva maradhatnak, de a bevásárlóközpontoknak, ahol sok ember gyűlhet össze, le kell húzniuk a rolót a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében – jelentette...
Egy izgalmas meccen, az utolsó percekben megfordította az Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar válogatott, 2-1-re nyert és kijutott az Európa-bajnokságra. Majdnem egy évvel azután, hogy a magyar válogatott simán kikapott Walesben az Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó, sorsdöntő meccsén, kapott egy másik esélyt a csapat. Nem jól játszva, de végig küzdve élt vele. Az Európa-bajnokságon Németország, Franciaország, Portugália lesz az ellenfele, a tervek szerint...
Brutálisra nőt Biden előnye Tramppal szemben, ugyanis mára virradóra eredményt hirdettek Arizona államban is, ami USÁ-ban a jobboldal egyik fellegvárának számít. Most már Biden 290 míg Trump 217 küldöttet tudhat maga mögött Hét évtized alatt csak másodszor tudott egy demokrata nyerni Arizonában egy elnökválasztáson, ez egy hatalmas győzelem a republikánusok fellegvárában- írja a CNN A csatorna már csütörtökön előrejelezte, hogy Joe...
Azt, hogy Orbánnak van valami érhetetlen vonzódása a keleti diktatúrák iránt azt már tudjuk. A járvány helyzet alatt, bár tesztet nem végez eleget a kormány, de cserébe gépfegyveres terrorelhárítókat küld éjjelenkét Budapestre. Karácsony Gergely sem hagyta szó nélkül Orbánék újabb beteges lépését, miszerint éjjelente gépfegyveres terrorelhárítókkal harcol a járvány ellen. A főpolgármester a Facebookon a következőket írja: Köszönöm a budapestieknek, hogy...
Alternatív híradót készített az MSZP- így harcolnak a propaganda ellen Az ellenzék már minden leleményt bedob, hogy megharcoljon a Fideszék propaganda hazugságai ellen. Most ez MSZP rukkolt elő egy új kezdeményezéssel elindította az ellenzéki híradót Facebookon, mely az elmúlt napok történései között segít eligazodni. A műsorvezető szerepében az MSZP fiatal politikusa Bárány Balázs, aki egyben az MSZP országos elnökségének tagja is. Az összeállításban...
Hazug Fideszest könnyebb utolérni, mit a sánta kutyát- tartja korunk mondása. Most a Fidesz közeli Pesti Srácok hazudta be, hogy Trump több államban is átvette a vezetést. Több államban is sikerült átvennie a vezetést Donald Trumpnak a szavazatok újraszámlálását követően. Az elnök néhány órával ezelőtt magabiztos üzenetet tett közzé Twitter-oldalán- írja a Pesti Srácok Nos a Fidesz média hazugságát a világ...