Hugó hangja
Gyurcsány: a kormánynak fontosabb volt Alaptörvénybe betonozni a lopást, mint megvédeni a magyar embereket
A kormánynak fontosabb volt Alaptörvénybe betonozni a lopást, mint megvédeni a magyar embereket- írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A politikus szerint ugyanakkor ezzel és a választási törvény módosításával sem túl sokat foglalkozni, a háborút kell megnyerni, közben el lehet veszíteni néhány csatát. A DK elnöke elmondta az ATV-ben, hogy abszolút van értelme annak, hogy 8 órára...
Az MSZP társelnöke szerint, nem elég leváltani a Fideszt, a demokrata ellenzéki szövetségnek tartósnak és kormányzóképesnek kell lennie. A Népszavában közölt cikkében Tóth Bertalan hangsúlyozza, hogy a kormányzóképesség alapfeltétele a közös program. „Eljött tehát az ideje annak, hogy megerősítsük szövetségünket, és ehhez most már a külső feltételek is adottak. A fejlett világ elindult kifelé az elvtelen populizmus és önkény korszakából. Ezt...
Hugó hangja
Koncz Zsuzsa hosszas hallgatás után megszólalt: gyűlölködésre kihegyezett közélet velünk maradt
A 168 Órának adott interjúban Koncz Zsuzsa hosszan beszél hamarosan megjelenő új lemezéről, a Szabadnak születtél címűről, de előkerül számos közéleti téma is. Így az is, hogy az előző album óta is „vadvilágban” élünk. Koncz Zsuzsa az interjúban elmondja hogy a lemezének a "Szabadnak születtél" cím adád inkább dühös, mint sem keserű. A keserűségben van valami végleges, valami belenyugvó, én...
Hugó hangja
Orbánék a járvány idején is aljaskodnak: ezzel a trükkel vág alá ismét az ellenzéki önkormányzatoknak
A járvány szempontjából kevésbé, de Fideszék aljas hatalmi módszeriek szempontjából fontos lépést készítettek elő. Átalakítaná a kormány a vízművekre vonatkozó közműadót és az eddigiekkel ellentétben a magyarországi nagyvárosi vízművek a korábbi sokszorosát, míg a kisebb települések kiszolgáló cégek az eddiginek a töredékét fizethetnék - olvasható a hvg.hun A hét évvel ezelőtt bevezetett közműadó a vállalatok vezetékeinek hossza alapján határozta meg...
Uniós kereszttűzbe került Orbán Viktor. Az EP frakcióvezetői azt üzenték a magyar kormányfőnek, hogy nem lehet zsarolással engedményeket kicsikarni – írta meg kedden a Népszava. Az Európai Parlament csak akkor bólint rá az uniós költségvetésre, ha vannak jogállami feltételek, amelyeket Magyarország és Lengyelország elutasít, ez pedig Orbán részéről beér egy beismerő vallomással, pont úgy viselkedik, mint egy tetten ért...
Nagyjából négyezer orvos és ápoló fertőződött meg eddig koronavírussal hazánkban, közülük sajnos hárman bele is haltak a kialakult súlyos szövődményekbe. Amíg a világon az első hullámban nagyobb számban estek áldozatául a frontvonalakban dolgozó orvosok és ápolók a COVID-19 kórokozójának, addig a helyzet év végére javult, ugyanis egyre több védőfelszereléssel látták el a túlterheltség határára sodródó kórházakat. Magyarországon még csak most kezdik...
Kedd reggelre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverték a hallgatók. Az egyetem vizsgálatot rendelt el, a kollégium üzemeltetéséért felelős cég pedig feljelentést tesz- írja a Telex Nagyon para, b@zmeg! Mint egy ilyen laktanya, vágod, amit szétbarmolnak az oroszok
- kommentálja valaki azokat a felvételeket, melyek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Schönherz Kollégiumban...
Hugó hangja
Az ellenzék közös kiállással tette helyre a járványban is csak a hatalmára gondoló Orbánt
Szabó Tímea a Facebookra írta ki, mi a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd véleménye a Fidesz-KDNP alkotmánymódosítási tervéről: „Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek...
Csak időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket a kormányhivatali ügyfélszolgálatok szerdától, aki teheti, intézze online hivatali ügyeit - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel. Mindenkit érint, aki személyigazolványt, lakcímkártyát, jogosítvány vagy akár gépkocsi átírást intéz. Azt írták, hogy a járvány terjedésének, valamint a személyes kontaktusok számának csökkentése érdekében szerdától csak előzetes időpontfoglalással lehet ügyeket intézni a kormányablakokban és okmányirodákban. A kormányzati intézkedésekkel...
Letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája. Ismét látogatható a kormany.hu, ahonnan letölthető az este 8 utáni utcán tartózkodás és közlekedés jogosultságát jogszabálynak megfelelő módon igazoló formanyomtatvány. Korábban mi is megírtuk, hogy tömegek nyitják meg a honlapot, ezért hosszabb ideig nem volt elérhető az. A kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás formanyomtatványa a https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta linken érhető el. Az igazolás mintája...
Hugó hangja
Ezért bukott meg: itt a tényfeltáró videó Trump bukásához vezető kudarcos 4 évéről (+videó)
A ismert videós, Gulyás Márton nevével fémjelzet csatorna a Partizán készített egy tényfeltáró videót Trump bukásához vezető kudarcos 4 évről. A politikai elittel szembehelyezkedő botrányhős karaktere nagyon bejött Donald Trumpnak 2016-ban, amikor még egy teljesen új Amerikát ígért a csalódott, magukra hagyott szavazóknak.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=NA21Odj6d6k]
Azonban hatalomra kerülése után kiderült, hogy Trump sok tekintetben nem feltétlenül áll olyan távol azoktól, akiknek a...
Hugó hangja
Itt egy mellbevágó beszámoló, amiből élesen kirajzolódik a fideszes nyikhajoknak lövése sincs a demokráciáról (+videó)
Az nem kérdés, hogy a magyar demokráciával valami nem stimmel, azt is érezzük, hogy fideszék beteg világot építenek. Most érkezett egy beszámoló az -ból, amiből élesen kirajzolódik a Fideszes nyikhajoknak lövése sincs a demokráciáról USA és Magyarország között mindenféleképp van egy hasonlóság: van egy markánsan jobboldali és baloldali média. A Trumphoz és a republikánusokhoz sorolt Fox News, az ami itthon...
A DK szerint Orbán bevallotta, hogy összeomolhat az egészségügy A párt közleményükben arra reagált, hogy a miniszterelnök bejelentette az újabb szigorításokat, és a köztévén beszélt a járványhelyzetről. "Orbán Viktor ma este azt mondta, hogy 50 százalék az esély arra, hogy a magyar egészségügy a rendelkezésre álló orvossal és ápolóval kezelni tudja a helyzetet. Lefordítjuk: vagy igen, vagy nem" - írta a...
Hugó hangja
Rendkívüli: éjféltől további azonnali szigorítást jelentett be Orbán Viktor- itt vannak a részletek
Éjféltől jön egy új szabály, ezt az M1-nek adott interjúban jelentette be Orbán Viktor: éjféltől az utcán is kötelező a maszk Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott interjúban bejelentette, éjféltől a közterületeken is kell maszkot hordani. Ez egy egészen új elem, hétfőn még nem mondta ezt be: Nem hárítanék felelősséget az emberekre, élnek, ahogy tudnak, ahogy lehet. Ha a lakosság 80...
Hugó hangja
Tombol a járvány, de azért kitömték nagy lóvéval a fideszes képviselő ex-feleségét- mutatjuk a részleteket
Tombol a járvány, de azért de azért kitömték nagy lóvéval a fideszes képviselő ex-feleségét Panzió és lovasklub fejlesztésére kapott 31, 5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől Nagy Ágnes Laura, a fideszes országgyűlési képviselő Bánki Erik volt felesége - írja az MTÜ honlapján elérhető adatokra hivatkozva a 24.hu. A támogatást a turizmusfejlesztésre létrehozott Kisfaludy-program 300 milliárd...
DK: a kormány elvesztette a kontrollt az ország sorsa felett
Arató Gergely (DK) leszögezte, hogy a kormánynem készült fel a koronavírus-járvány második hullámára, ezért éjfélkor leállítja az országot.
Szerinte a kormány fél éven át nem csinált semmit, nem sokszorozta meg a tesztelési kapacitást, nem készítette fel az oktatást, az egészségügyet, és nem erősítette meg a vállalkozásokat sem.
Ősszel nem kezdték el a...
Hugó hangja
Kimutatta a foga fehérjét: Bayer Zsolt elkotyogta, hogy igazából milyen demokráciáról álmodozik
Azt már nem egyszer tapasztaltuk, hogy Fideszék különleges vonzalmat éreznek a keleti diktatúrák iránt. Most Fideszék legfőbb véleményvezére mondott olyan mondatokat, amin nagyon el kell gondolkozni. A Hír TV-n futó Sajtóklub legutóbbi műsorában is az USA elnökválasztása volt a téma. Itt a jobboldal meghatározó véleményvezérei szépen kimutatták a foguk fehérjét, hogy valójában milyen demokráciáról is álmodoznak. Bayer Zsolt a következő ékes...
Hugó hangja
Itt a titkos intézkedés: előbb kipaterolják a covidos betegeket, hogy legyen elég ágy és szakszemélyzet
Kiszivárgott egy titkos intézkedés, November 7-től új eljárásrend lépett életbe az egészségügyben, amely lehetővé teszi a még nem teljesen gyógyult Covid-betegek hazaküldését a kórházból - derül ki a Telex birtokába került dokumentumból. Orbánék ezzel a speciális megoldással csökkentik a kórházban lévők számát. A portál emlékeztet, a járvány elején szigorú protokoll vonatkozott a betegekre és az egészségügyi dolgozókra. A koronavírussal fertőzött...
A DK elnöke is reagált a miniszterelnök hétfői, járvány elleni védekezésre vonatkozó bejelentéseire. "Akkor most kapitulált Orbán. Beismerte, hogy elkésett, és most idegesen megnyomta a STOP-gombot Magyarországon" - írja bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint ez a küzdelem három fronton zajlik: mit csinálunk a vírussal, mit a gazdasággal, mit a közeledő szociális katasztrófaval. "Ma az derült ki, hogy a koronavírus elleni...
Orbán Viktor ezekben a percekben igen durva kijárási tilalmat jelentet be: este nyolc óra után senki sehova. Orbán Viktor a hajnalban kezdődő tanácskozás eredményeként bejelentette a legújabb intézkedéseket, melyek már közelítenek ahhoz a szigorhoz, amely szükséges a vírus megfékezéséhez. Ezek a következőek: este 8 óra és hajnali 5 óra között kijárási tilalom lesz, minden gyülekezés tilos és az éttermek is bezárnak. Az...