Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon akadt ki, hogy a Fidesz azt tervezi, hogy fizetősé teszi teljes szakaszon az M0-ás autópályát. Hogy is mondják ezt fideszül? A-u-tós-ül-dö-zés!- írja Karácsony Karácsony Gergely a bejegyzésében leszögezte, ha azonban az ostoba papagájszlogeneken túl Budapest jövőjét tartjuk fontosnak, akkor a kormány tervét az M0-s teljes szakaszának fizetőssé tételéről aligha nevezhetjük másnak, mint károkozásnak. A főpolgármester...
Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes volt a vendég az ATV-ben, aki elmondta, hogy egy fideszes vezetésű kisváros, Solymár vízbekötését Budapestnek kellett kifizetni, aztán az állami szolgáltató nem akar fizetni a solymáriak víziért. Tüttő Kata elmesélte Solymár estét, ahol a kormány uniós támogatást adott a solymári vezetékre, majd felszólította a fővárosi városvezetést, hogy építse meg a városhatárig a szakasz másik felét. A budapesti...
Győrben kezd egyre jobb lenni a fideszes buli, most az egyik Fidesz képviselő állt fel még augusztus 20-án a városi rendezvény színpadára, csatak részegen és keresetlen szavakkal sok érdekes dolgot mondott- számolt be a Blikk Úgy látszik, hogy a közelgő önkormányzati választások előtt totálisan szétesik a Fidesz az egyik legfontosabb magyar városban, Győrben. Nem rég jelentette be a város leszerepelt...
Hétfőtől, azaz Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik össze, közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint a beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a vasúttársaság 11 vonalon módosítja a menetrendet. Jellemzően a kora reggeli és esti, éjszakai időszakban változik egyes járatok menetrendje a...
Vajda Zoltán, az MSZP parlamenti képviselője levezette az ATV-ben, hogy teljesen mindegy, hogy Orbánék minek nevezik háb@rúsnak, szankciósnak, brüsszelinek, de attól még Magyarországon a legnagyobb az EU-ban a pénzromlás mértéke. Vajda Zoltán elmondta a műsorban, hogy az inflációt a kormány már sokféleképpen elnevezte, hívta háb@rúsnak, szankciósnak, brüsszelinek, valójában azonban orbáni infláció van hazánkban. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy nem az...
Már Nagy Feró is megérzi, hogy zuhanó pályán van a magyar gazdaság, a magát fideszesnek és Orbán Viktor hívének tartó énekes arról mesélt az RTL reggeli műsorában, hogy idén nyáron kevesebb fellépése volt, mint korábban. Nagy Ferót arról kérdezték az RTL Reggeli című műsorában, hogy alakult az idei nyara. A Beatrice frontembere elmondta: voltak fellépései, de közel sem annyi, mint...
A Fidesz közeli Tranzit fesztiválon adott elő Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja, aki elmondta, hogy most nagyon messze kerültünk az euróövezeti csatlakozástól, mert még a maastrichti kritériumokat sem tudjuk teljesíteni. Az MNB hivatalos becslése szerint a csatlakozás valamikor a 2030-as évtizedben következhet be - jegyezte meg. Közölte, az MNB-nél figyelembe vesznek egy megfelelőségi indexet, amelyben a...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Facebookon egy terjedelmesebb írásban reagált Orbán Viktor a Tranzit fesztiválon ismeretet tervére. Kunhalmi leszögezte, külön-külön nem tudjuk megfékezni a Fideszt sem itthon, sem Európában! Orbán Viktor a Tranziton azzal zárta a beszédét, hogy jövő júniusban, a következő EP-választáson a nagy kérdés az: sikerül-e Európában a jobboldalnak legyőznie a baloldalt. Úgy látja, hogy most nagyobb...
Orbán Viktor a Fidesz közeli Tranizt fesztiválon nagy beszédet tartott az odaültetett fiataloknak. Beszédében sokszor próbált nagyon okos lenni, azonban volt egy gondolat menete, amiben igazából saját magát buktatta le. Orbán Viktor kifejtette, hogy szerinte a liberálisokkal és kommunistákkal azért van nehéz dolguk mert, első pillantásra ez két egymástól nagyon távol eső világ. Orbán szerint ha valaki elolvas egy kommunista...
Juszt László az ismert tévés Facebookon üzent Pesty László Fidesz közeli filmesnek, aki nemrég a Tusványosi egyetemen a Lölő- jelenségről beszélt, majd a Magyar Hangnak kifejtette, hogy pontosan mire is gondolt. Nem zárnám ki, hogy ennek a becslésem szerint több hónapra prognosztizálható kommunikációs folyamatnak egy adott pontján – hát, ad absurdum – megjelenhetnek nevek” – mondta Pesty László. Laci, a régi...
A Demokratikus Koalíció döbbenetének adott hangot közleményében, hogy Orbán propagandistája már ott tart, hogy fenyegeti a diákokat. A DK közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor propagandistája, Gajdics Ottó a Magyar Nemzetbe írt publicisztikájában a diákoknak a közoktatás fideszes ellehetetlenítése ellen szervezett tiltakozását "szánalmasnak" nevezte. Majd a DK álláspontja szerint Gajdics azzal fenyegette meg a fiatalokat, hogy tetteiknek "következményei"...
A DK közleményében azt írj, hogy Dobrev Klára árnyékkormánya egyeztetést kezdeményez 119 település polgármesterével, ahol az Orbán-kormány 17 vasúti mellékvonalat számol fel Egyeztetést kezdeményez Dobrev Klára Árnyékkormánya és a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója annak a 119 településnek a polgármesterével, amelyet elvág az országos vasúthálózattól az Orbán-kormány által eddig bezárt 10 mellékvonal, továbbá a bezárni tervezett újabb 7 mellékvonal – jelentette...
Gányolás Gárdonyban- akár ezt a címet is lehetne adni a Fidesz gárdonyi polgármesterének a nyilatkozatára, melyet a Telexnek adott a jobbos városvezető. Szerinte a Kutyapárt pontosan tudta, hogyan lehetett volna törvényesen lefesteni a padokat, direkt csinálták így, hogy média balhét tudjanak csinálni. Magyar Kétfarkú Kutya Párt saját Facebook oldalán számolt be arról, hogy rendőrök jöttek ki miután Gárdonyban lefestettek két...
Hadházy Ákos, független parlamenti képviselő előásott egy régi történetet Mészáros Lőrinc feleségéről, Várkonyi Andreáról, alig két éve még még teljesen kikelt magából Várkonyi Andrea, amikor a bulvársajtó azt írta róla, hogy egy luxusvitorláson múlatta az időt. Hadházy Ákos előásott egy régebbi Facebook posztot amit Várkonyi Andrea írt, a politikus azt írja, hogy "mielőtt hozzáment élete szerelméhez, a Gázszerelőhöz, Várkonyi Andrea...
Az elmúlt hetekben a sajtóban 3 ügy is pörög, ami jól megmutatja, hogy a Fidesz világ morális értelemben nincs rendben. Ha tetszik, mocskos és képmutató. Na de nézzük mik ezek az ügyek és lesz a végén még egy ráadás is! Az első ilyen ügy, hogy egymásra mutogat a botrányos luxus autóbérlés kapcsán Győr város fideszes polgármestere Dézsi András Csaba és...
Eddig volt egy olyan törvényi kötelezettség, hogy a szakszervezeti tagok fizetéséből automatikusan levonta a munkáltató a szakszervezeti tagdíjat és megkapta a szakszervezet. Ennek vége lehet a Fidesz új törvényének hála. A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta "az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete" című dokumentumot,...
Varga László, az MSZP elnökhelyettese, volt a vendég az ATV A nap híre című műsorban, ahol téma volt az a botrány, amiben kiderült, hogy Győr város önkormányzata közpénzen havi 1 millió forintért bérel egy autót a város fideszes polgármesterének. A napokban került nyilvánosságra, hogy a győri polgármester havi majdnem 1 millió forintért bérli közpénzből a szolgálati autóját, amely egy luxus...
Az első munkanapja után repült a HírTV-től Pálffy István, korábbik KDNP-s országgyűlési képviselő. Vélhetően a Márki-Zay Péterrel folytatott interjú során elmondott vállalhatatlan gondolatai voltak azok, amik miatt kirúgták. Hétfőn indult műsora Pálffy Istvánnak Napi aktuális néven a HírTV-n, ám sajtóinformációk szerint tiszavirág életű volt a régi-új műsorvezető munkája, ugyanis kedden napközben a csatorna menesztette a műsorvezetőt- írja a jobboldali Mandiner Pálffy...
A Blikk közölt egy összeállítást, amiben megszólal a család egyik barátja. Ebből kiderül, hogy az elhagyott férj nincs jól, nehezíti a helyzetét, hogy nemrég még Tóth Gabival tervezték a közös nyaralást, erre most azt látja hogy a Fricska táncegyüttes tagjával ment külföldre A Blikk arról ír, hogy Krausz erre a házasságra tette fel az életét. Néhány hónapja még minden szabadidejében...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában elmondta miért lenne kiemelten fontos az ellenzéki pártoknak összefogni jövőre EU választáson, az MSZP-s vezető figyelmeztette az ellenzéket, hogy a Fidesz már készül a választásokra. A 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választások legfőbb célja a kormánypárt gyengítése lesz, minél kevesebb helyet kell hagyni a fideszes képviselőknek, így pedig a 2026-os...