A pécsi Bányásznapon telt házas fórumot tartott az MSZP. Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője ismertette az MSZP által javasolt skandináv jóléti modell meghonosításáról szóló Jóléti Magyarország programjárat. A pártvezető azt is elárulta, hogy miért olcsóbb Németországban a Pick téliszalámi, mint Magyarországon. „Az MSZP országjárásnak célja, hogy meghallgassuk egymást, hogy a mindennapi életben hogyan csapódik le az a válság, amiben élünk”...
Úgy látszik a Fidesz szegedi vezetője eddig bírta a strapát a baloldali városban, ugyanis lemondott a Fidesz Csongrád-Csanád vármegyei 1-es országgyűlési választókerületi elnöki posztjáról Bartók Csaba, ezt Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta, írja a szegedi Fidesz közleményében- szúrta ki a szegeder.hu Orbán Viktor helyi embere egy másik posztjától is búcsúzik: a Fidesz szegedi alapszervezetének elnöki posztjáról is lemond ugyanis, utódjáról...
A publicista leszögezi, a Kádár-rendszer is diktatúra volt, de az 1956 utáni konszolidáció miatt Magyarország elviselhetőbb hely volt, mint a legtöbb szocialista köztársaság. Puzsér szerint a konszolidáció nem pusztán a forradalmárok politikai amnesztiáját jelentette. Kádár jó érzékkel ismerte fel, hogy az embereknek a rendszerről alkotott véleményét nem világnézeti szempontok, hanem „a mindennapi életüket befolyásoló gazdasági és kulturális kérdések” határozzák meg...
Drámaian zuhant Magyarországon a beruházások volumene. A 2023. második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az 2023. előző negyedévéhez képest pedig a visszaesés 4,1 százalék. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A beruházási teljesítményérték mindössze a feldolgozóiparban, illetve néhány, összességében kisebb súlyú területen emelkedett. A külföldi érdekeltségű...
Hídvám- így minősítette Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester a kormány legújabb lépését. A városvezető egy grafikát is közölt, amiből kiderül hogy Orbánék gyakorlatilag fizetőssé tennék a budapesti Megyeri hidat és a Deák Ferenc hidat. Eddig azok akik Szentendréről vagy a Dunakanyar más településéről akarta átautózni Pestre ingyenesen megtehették a Megyeri hídon, így nem kellet bejönniük a Hungária körútig, a Csepelen...
Amikor a hozzá nem értés párosul az aljaskodással, történt ugyanis, hogy a Metropol nevet viselő Fidesz-közeli lap indított egy fotó pályázatot, hogy savazza Karácsony Gergelyéket. Arra vártak olvasói fotókat, hogy mennyire gazos-gyomos Budapest, eredményt is hirdettek, csak épp olyan terület nyert, ami állami tulajdon, így a gondozása nem Karácsony, hanem az Orbán-kabinet dolga lenne. Sikerült totális hülyét csinálnia a Fideszből...
Hadházy Ákos nyílt levelet írt Pesty László filmrendezőnek, aki tegnap a Telexnek újabb interjút adott a Lölö-jelenségről. Azt nyilatkozta, hogy 9:1 az esélye annak, hogy leleplező dokumentumok fognak napvilágot látni arról, hogyan zsarolják bele a cégeik eladásába a valódi vállalkozókat fideszes oligarchák. Hadházy Ákos levelét változtatások nélkül közöljük: Tisztelt Pesty László! Engedje meg, hogy tegnapi interjújához néhány megjegyzést ajánljak figyelmébe. Azért...
Hugó hangja
MSZP: azért Varga Mihály igazán elárulhatná, hogy Magyarország miért is vesz fel giga hitelt?
Vajda Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője szerint komoly kérdéseket vett fel a kormány 3,9 milliárd eurós hitelkérelme. Például elmondhatná Varga Mihály, hogy miért is kell felvenni egy ekkora hitelt? Az MSZP-s politikus közleményében felidézte, hogy Navracsics Tibor egy csütörtöki rendezvényen bejelentette, hogy 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújt be a kormány, amelyet energetikai infrastruktúrára, energiahatékonysági pályázatokra, illetve a zöld átállás projektjeinek...
Hogy hatalmas bajban van a magyar gazdaság már jó pár cikkben megírtuk. Az a gazdaság politika sem új keletű, amit Orbánék visznek, a rendszer jellegéből fakad. Az autoriter hatalmak általában nem tudják jól kezelni a pénzügyi válságokat és mindig hitelfelvételbe menekülnek. Magyarország 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújt be az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap (RRF) hitelrészéből; a dokumentumokat csütörtökön, határidőre...
Az MSZP közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbánék valójában csak trükköznek az augusztus havi dupla családi pótlék kifizetéssel, valójában nem dupla az, csak a szeptemberit fizetik ki előbb. A kormány csak retorikájában családbarát, hiszen 2010 óta egyetlen forinttal sem emelkedett a családi pótlék, a GYES, a GYET, az anyasági támogatás és a babakötvény összege sem- írj az MSZP A...
A Hír Hugó is beszámolt már Lázár János zseniális vasútfelújítási elképzeléseiről, amelynek lényege kb az, hogy a Fidesz politikus a MÁV-nak utasításba adta az egyik vonal felújítását, de pénzeket nem rendelt hozzá. A MÁV vezér jelezte a fentiekre, hogy azért ez így nincs jól, erre pedig Lázár János a napokban azt mondta a MÁV vezetésének: "Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt,...
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb adatai szerint a falvakban található háziorvosi körzetek közel negyedében nincs orvos- hívta fel a figyelmet Komáromi Zoltán, DK szakpolitikusa, aki szerint közel egymillió magyarnak nincs bármikor elérhető háziorvosa Komáromi Zoltán közleményében azt írja, hogy már minden tizedik háziorvosi praxis, összesen 751 betöltetlen Magyarországon a NEAK kimutatása szerint, így már több, mint egymillió magyarnak nincs bármikor...
Minden jel szerint, Orbán Viktor lopásra és korrupcióra épülő állama, mindenféle romlott nemzetközi bűnöző elismerését vívta már ki, most egy emberkereskedelemmel vádolt, jobboldali véleményvezér dicsérgeti Orbánt. Orbán Viktor sem lóg ki a sorból. Korábbi magyar baloldali kormányok rangos egyetemek, szakmai szervezetek elismerését vívta ki, Orbán pedig fekete öves nemzetközi bűnözőkét. Lehet nem véletlen. Már végigpörgött a magyar médiában is, hogy Orbán...
A kormány több eddig ingyenes útszakaszt tesz fizetősé, a változás leginkább a Pest megyei autósokat érinti, ugyanis az M0-ás teljes szakasza fizetős lesz, de a miskolciak se járnak jól Varga László, az MSZP elnökhelyettese közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium törvénytervezete szerint jelentősen bővülne a díjköteles hazai útszakaszok köre. A Fidesz terve elfogadhatatlan, mivel...
Örsi Gergely, Budapest II. kerületének ellenzéki polgármestere, ahogy a Z-generáció mondaná becringelt, vagy ahogy az Y-generáció mondaná kiégett, amikor meglátta az éppen felújítás alatt lévő hüvösvölgyi villamosvonal egy-két megállóját. Örsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere Instagramon posztolta, értetetlenségét hogy lehet akadálymentes villamosokhoz, nem akadály mentes megállókat építeni? Természetesen a kerületi vezető, nem hagyja annyiban a dolgot. A Szilágyi Erzsébet fasor...
Ahogy a Hír Hugó is írt már róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon elismerte, hogy magas az infláció és ezért novemberben kapnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok. Ideje volt, hogy Fideszék felébredjenek, de az is lehet, hogy tudatosan tartoznak a nyugdíjasoknak, minden esetre Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa hónapok óta jelzi, hogy a rekordmagas infláció miatt azonnali plusz pénzeket kellene...
Furfangos fickó ez a Lázár János, nem véletlen, hogy építési és közlekedési miniszter lett belőle. Konkrétan, elrendelte a felújítást a MÁV Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalán. Egy apró bibi, azonban még is van. Olyan vasút felújítási programot hirdetett Lázár János, amilyet még a világ nem látott. Konkrétan megrendelte a MÁV-tól, hogy legyetek kedves felújítani Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalat. Pénzt ugyanakkor nem ad hozzá a miniszter, ami a...
A Szabad Európa forgatott egy 30 perces filmet a Fidesz kommunikációjáról és annak hatékonyságáról, a filmben megszólal Tóth Bettina, aki 2022-ban a Fidesz ifi szervezetének egyik arca volt és igazán megdöbbentő mondatokat mondott a Megafonról. Tóth Bettina onnan lett ismert sokak számára, hogy az X-faktorban negyedik helyen végzet, később belépett a Fidesz ifjúsági szervezetébe a Fidelitasba, bár onnan már kilépett,...
Jelentősen megnehezedik a Vas megyei Alsóújlakon lakó gyerekek iskolába járása, ugyanis egy másik településre kell majd járni a nebulóknak iskolába, mert senki nem jelentkezett tanárnak Az ATV híradója számolt be arról, hogy a Vas megyei Alsóújlakon található iskola szeptember elsejétől zárva marad, ugyanis nem sikerült egyetlen egy tanárt sem felvenni az intézménybe. Az ATV arról is beszámolt, hogy a helyiek még...
Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője közleményében arról, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter elárulta magát, nyugdíjkorrekciót kellene fizetniük a nyugdíjasoknak A DK- s politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter saját bevallása szerint is meg fogja haladni az infláció a 17 és fél százalékot idén, miközben az év elején a nyugdíjasok csak 15 százalékos emelést...