Tóth Bertalannal, az MSZP elnökével készített interjút a Klubrádió. A Megbeszéljük című műsorban többek között beszélt az MSZP első embere a formálódó ellenzéki együttműködés minőségéről és a 2019-es év két választásáról is. Maradjunk annyiban, hogy ez egy elég erős interjú lett érdemes elolvasni. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke volt a Klubrádió Megbeszéljük című műsor vendége, akitől Bolgár György indítólag...
Beszámoltunk arról, hogy tegnap az Index nagyon csúnyán lebuktatta a Fidesz hazug propagandáját, miszerint a Kossuth téren álló szánkókat karácsonyi ajándéknak szánták szegény gyerekeknek és azok közül párat a csúnya tüntetők megrongáltak, hiszen kiderült, hogy még mindig ott állnak a szánkók a fa alatt, tehát nem adták oda gyereknek. Nos, rutinos magyarként már tudjuk, hogy ha a Fideszt ilyen egyértelmű...
Még két ünnep között volt vendég a Hír TV Európai Híradó című műsorának a Fidesz prominens politikusa, Navracsics Tibor, európai biztos. Ez az a pozíció, ami kvázi a miniszteri szintnek felel meg az Unióban. Interjút adott a Hír Tv-nek Navracsics Tibor uniós biztos, korábbi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter- szúrta ki a Magyar Narancs. Mindenki legnagyobb meglepetésére a Fidesz-propagandával ellentétes nyilatkozatot adott...
Már beszámoltunk róla, hogy minden jel szerint nem fog túl jól indulni Orbán Viktornak 2019. Ugyanis az ellenzék egy hatalmas fővárosi tüntetéssel kezdi az idei esztendőt, azonban nem csak Budapesten lesz szombaton tüntetés, hanem Pénteken három nagyvárosban Pécsen, Szombathelyen és Gödöllőn is utcára vonulnak a tiltakozók Rég nem látott intenzitású tüntetéssorozat tört ki 2018. év végén, miután a Fidesz a parlamenti...
Ma egy újabb kijózanító figyelmeztetéssel kellett, hogy szembesüljön a magyar társadalom, egy nyílt levelet tett közzé szerdán honlapján a világ legnagyobb ügyvédi kamarája. Az Amerikai Ügyvédi Kamara (American Bar Association, ABA), amelyben azt írják, hogy az Orbán-kormány aláássa a magyar jogrendszert és aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a magyar parlament fideszes többsége decemberben megszavazta a közigazgatási bíróságok létrehozását.   Az Amerikai Ügyvédi...
Az Index.hu rántotta le a Fidesz legújabb propaganda hazugságáról a leplet, ugyanis kiderült, hogy a Kossuth téri karácsonyfa alatt álló szánkókból nem lett karácsonyi ajándék, hiszen még most is ott állnak. Vélhetően csak dekorációs elemek voltak. A Fidesz meséje szerint Karácsonyi ajándéknak szánták szegény gyerekeknek, de mégis még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a bizonyos szánkók, amelyek...
Ismét sikerült Fideszéknek egy botrányos parlamenti napot lerendezniük, most az borzolta a kedélyeket, hogy reggel nekifutásból Kövér László parlamenti kitiltással kezdte a napot, - számolt be a Blikk. Még szerencse, hogy Fideszék senkit nem akarnak elhallgattatni. Kövér László már reggel nekifutásból kitiltott egy trükkel pár számára nem kívánatos ellenzéki vezetőt  a parlamentből, ma volt ugyanis az ellenzék kezdeményezésére össze hívott...
A Népszava számolt be arról, hogy a szakszervezetek egy négypontos követeléslistában rögzítették az országos sztrájk céljait, ezen feltételek nem teljesülése esetén lehet országos munkabeszüntetés. Ez a sztrájkszervezés első lépése A sztrájk szervezés első lépése az, hogy a szakszervezeteknek pontosan rögzíteni kell, hogy minek a nem teljesülése esetén lépnek sztrájkba a munkavállalók. Ezt az első lépést tették most meg a szakszervezetek,...
Na jó ez most már nem az első esett, hogy a Fidesz kommunikáció nettó hülyét csinál az ellenzéki nyilvánosság legnagyobb hanggal bíró észosztóiból, azokból, akik két pofára szoktak kollaboránsozni, szidni az ellenzéki pártokat és magukat a tökéletesség zsinórmércéjének állítják be. Ebből most már elég okoskák, nem lehet agyatlanul kiszolgálni a Fidesz-kommunikáció érdekeit. Nagyjából az ellenzéki nyilvánosság működése annyira kiszámítható,...
A portfolio.hu gazdasági szakportál közölt egy kitekintést Anglia jövőjével kapcsolatban. A portál megjegyzi, hogy a legfrissebb felmérések szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra. A lakosság aggódik, az elemzők a világgazdasági válságnál is nagyobb recessziót jósolnak, ha nem lesz megállapodás. Ez a lehetőség...
Nagyon ciki, de ahogy a Fidesz-propaganda sulykolja Orbánról, a "világ legerősebb vezetőjét, aki után megy egész Európa, sajnos nem ismerték" fel Brazíliában, Orbán Viktort összekeverték a hivatalosan feltöltött képeken egy amerikai miniszterrel- szúrta ki az index "Az Egyesült Államok külügyminisztere találkozott a brazil elnökkel" - írta a brazil kormány Twittere Bolsonaro új brazil elnök beiktatási fotója alá. A brazil...
Hétfőtől zajlik az ellenzék előválasztási folyamata, akkortól lehet főpolgármester-jelölteket állítani - közölte az MSZP budapesti elnöke szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján. Szavazás 2019. január 28 és február 3 között lesz majd. Molnár Zsolt azt mondta, a szocialisták Horváth Csabát támogatják, így arra kérte az embereket, hogy az ő ívét írják alá. Természetesen azonban bármely budapesti jelölt elindulhat az előválasztáson - jelentette ki. Fontos,...
Ameddig a nép az utcán tüntetett a rabszolgatörvény ellen és nyelte a könnygázt, addig Fideszék állófogadáson múlatták az időt. Két nap alatt több, mint húsz millió forintot bulizott el a Fidesz Karácsony előtt, csak állófogadásra több mint nyolcmillió forintot költött a kormánypárt, a megrendelésekkel haveri cégek jártak jól- járt utána a Népszava Ameddig Karácsony előtt a munkavállalók az utcán tüntettek,...
Drámaian szomorú hír jelent meg a Győri ETO kézilabda csapatának honlapján.  Tragikus körülmények között meghalt a Győri ETO-SZESE fiatal utánpótlás-kézilabdázója. A 20 éves Varga Dominikot elgázolták szilveszter hajnalban.  "Tragikus körülmények között vesztette életét a 20 éves Varga Dominik, az ETO-SZESE utánpótlás csapatának játékosa. Január elsején reggel hét órakor közlekedési baleset történt a dunaszerdahelyi járásban, Balony község közelében. A hírek sajnos igazak,...
Az ATV híradója számolt be róla, hogy idén szilveszterkor is bőven akadt munkája az állatmentőknek - szinte az egész éjszakát az utcán töltötték. Sérült, sokkos állapotban lévő állatokhoz, főleg kutyákhoz riasztották őket. Minden évben felhívják a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, az eltűnt állatok száma most sem csökkent. Sőt egy gyalázatos rekordot döntött a petárda és tűzijáték balesetben elpusztult kutyák száma. Idén...
Már beszámoltunk róla, hogy minden jel szerint nem fog túl jól indulni Orbán Viktornak 2019. Ugyanis az ellenzék egy hatalmas fővárosi tüntetéssel kezdi az idei esztendőt, azonban nem csak Budapesten folytatódnak januárban a rabszolgatörvény elleni tüntetések, hanem további 10 nagyvárosban is lesz tüntetés. Demonstrálni fog, Cegléd, Debrecen, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Komló, Pécs, Szeged, Szolnok, Szombathely és Tapolca. Rég nem látott intenzitású...
Az európaiaknak 2019-ben készen kell állniuk arra, hogy az eddigieknél keményebben védelmezzék annak a nemzetközi együttműködésnek az alapjait, amely az elmúlt évtizedekben a béke zálogát jelentette, ezért pedig Németország is kész nagyobb nemzetközi felelősséget vállalni - fogalmaz Angela Merkel német kancellár újévi üzenetében- számolt be a portfolio.hu Merkel újévi üzenetéből elég világosan kiderül, hogy politikai karrierjének utolsó éveit a nemzetközi...
Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a  köznyelvben csak chipsadónak elkeresztelt NETA, ami rengeteg élelmiszert súlyt.  A NETA a legtöbb olyan ételt és italt sújtja, amiben vagy só vagy cukor található.    A kormányzat tájékoztatása szerint január 1-től nő többek között az üdítőital, a szörp, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaital adója is. Szintén nő a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott...
Minden jel szerint nem fog túl jól indulni Orbán Viktornak 2019. Ugyanis az ellenzék egy hatalmas tüntetéssel kezdi az idei esztendőt, folytatódnak januárban a rabszolgatörvény elleni tüntetések.  De nem csak a fővárosban, hanem további 10 nagyvárosban is lesz tüntetés. Rég nem látott intenzitású tüntetéssorozat tört ki 2018. év végén, miután a Fidesz a parlamenti szabályokat áthágva, átszuszakolta a parlamenten a...
A politikai humor kategóriában verhetetlen a Kétfarkú Kutya párt és minden jel szerint 2019-ben is nehéz lesz a trónról ledönteni, tegyük hozzá, hogy sajnos műfajában nem sok értelmezhető kihívója van. Na de mi a kutyák titka? Eláruljuk azt is! 2019 első másodperceiben a Kétfarkú Kutya párt egy igazán hatalmas poént posztolt Facebook oldalán, mellyel igen magasra tette az új évben...