Ismét kiváló eszmefuttatásokkal örvendeztette meg a Hír TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásának nézőit a fideszes megmondóemberek B-közepe. Ugyan Bayer Zsoltot nélkülözniük kellett a nézőknek, de erős kijelentésekben így sem volt hiány – írja a Népszava. A beszélgetésben szóba került az ellenzék is, azon belül Fekete-Győr András interjúja, amelyet a Partizán készített vele. A Demokrata főszerkesztőjének ennek kapcsán az jutott...
Egy szomorú fekete napot tudhat maga mögött a MÁV, ugyanis egy nap alatt három halálos baleset is történt- írta meg a budapestkornyeke.hu Az országban három súlyos vasúti baleset is történt a tegnapi nap során. Mindegyikben közös, hogy vasúti átjáróban, vélhetően figyelmetlenségből lett halálos tragédia. A vonatok több vonalon egy darabig nem jártak és jelentős késések alakultak ki az országban. Az első...
A héten írtuk meg, hogy a CEU ügyében is visszavonulót fújt az Orbán kormány, most a civil szervezeteket vegzáló törvényből is kimenekülnek. Minden jel szerint, Orbánéknál már nagy a baj. Rettegnek, hogy 2022-ben elkergeti őket a nép. A kormány javaslata szerint viszont azokról az egyesületről és alapítványról, amelynek az éves mérlegfőösszege eléri a 20 millió forintot, az Állami Számvevőszék évente...
A kormány kedd este nyújtotta be törvénymódosító javaslatát a parlamentnek, amelynek értelmében őszig meghosszabbítják a jelenleg érvényes, veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket – írja a magyarnarancs.hu. A parlament tavaly novemberben adott felhatalmazás a kormánynak a rendeleti úton való kormányzásra a veszélyhelyzet alatt – 90 napra. Ennek hatálya február 8-án lejárt. Azonban február 8-án még nem kezdődött el a parlament tavaszi ülésszaka, hogy...
A híresen független Svájc közszolgálati rádió és tévé adásában jelent meg egy riport, amely azt fejtegeti, hogy menti ki a fideszes hatalom a saját zsebébe az ország közvagyonát – írja a Hírklikk.hu.   A magyar kormány az államvagyont magánalapítványokba helyezi ki: egyetemeket, termőföldeket, kastélyokat, energiakonszerneket akar közérdekűnek nevezett alapítványokba vinni – írja a Hírklikk.hu a svájci közszolgálati tévé honlapján közölt riport...
A Magyar Hírlap megtudta, milyen lazítások jöhetnek négymillió beoltottnál. A lap információi szerint a kulturális életünk térhet vissza, amint megvan a négymillió oltott állampolgár. A Magyar Hírlap azt írja, hogy ekkor várható a szállodák, fürdők, a mozik, színházak és más kulturális rendezvények újraindulása. Ezeket 18 éves kor felett védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni. 18 év alatt nem lesz ilyen korlátozás, szabadon látogathatják...
Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült. A katasztrófavédelem helyszíni információi szerint a mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött. A balesetben az egyik szerelvény mozdonya és...
Behívta Palkovicsot a Nemzetbiztonsági bizottság a kínai egyetem miatt   A parlament Nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatja Palkovics Lászlót a Fudan egyetemmel kapcsolatos titkosszolgálati kérdések miatt. Az innovációs miniszter a Kínai Kommunista Párt ide költöző egyetemével kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokat hétfőn a Hír Tv-ben annyival intézte el, hogy nem ért a titkosszolgálatokhoz, és egyébként szerinte ha bármelyik nagy ország titkosszolgálati tevékenységet akar végezni Magyarországon, „akkor ehhez nem kell...
A kínai egyetem kapcsán a Fidesz bemutatott egy olyan forradalmi pénzügyi konstrukciót, ami alapján mindenki szeretne egy családi házat építeni. Nos, nem olyan régen robbant a bomba, hogy Budapest egyik legértékesebb telkén egy kínai egyetem épül. Ebben még talán semmi durva nem is lenne. Ám kiderültek a pénzügyi konstrukció részletei. Kína ad a beruházásra a magyar államnak kölcsön 500 milliárdot, a...
A Jobbik feljelentést tesz a Fidesz-KDNP telefonos tájékoztató kampánya miatt, mert azt úgy értékeli: "zaklató gyűlöletkampányban terjesztenek rémhíreket Orbánék". Az ellenzéki párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: "az Orbán-kormány újabb hazugságkampánnyal akarja elterelni a figyelmet arról, hogy lakosságarányosan hazánkban haltak meg a legtöbben koronavírusban az egész világon". A Jobbik úgy fogalmazott, "Orbán 25 ezer ember életével nem tud elszámolni",...
Kikerült a fekete zászló a Parlament épületére a koronavírus áldozataira megemlékezve, a kormány erre nem volt hajlandó, megtette az egyik ellenzéki párt. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője tegnap sajtótájékoztatón szólította fel a kormányt, hogy a Kossuth téren eresszék félárbocra a nemzeti lobogót, az Országgyűlés épületére pedig tűzzék ki a nemzeti gyász szimbólumát, a fekete zászlót, így emlékezve meg a...
Hozzányúl a kormány a lex CEU-hoz, Palkovics László már be is adta a módosítást “A felsőoktatási intézmény székhelye szerinti államban elismert végzettséget tanúsító oklevelek és fokozatok adhatóak” - tartalmazza a Palkovics László innovációs miniszter által jegyzett, s felsőoktatási törvényt módosító törvényjavaslat, mely a bajor jog mintára íródott. A tervezetet a Bizottság már látta, és nem emelt ellene panaszt. Palkovics László törvényjavaslatot...
Ahogy a Hír Hugó is megírta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármester Facebookon bejelentette, hogy helyi népszavazást tartanak a kínai egyetem ügyében. Most Karácsony Gergely a kezdeményezés támogatásról tartott tájékoztatót. Budapest főpolgármestere múlt hét óta folytat késhegyre menő vitát a kormányoldallal a Budapesten megépülő Fundan egyetem és a Diákváros érdekeinek az ütközése miatt. A harcot továbbra sem adja fel, most új módszerhez...
Negyvennyolc éves korában meghalt Köteles László, az Új Kezdet Párt tagja, Komlóska volt polgármestere, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja – írja az LMP szombat délelőtti Facebook-bejegyzésében. Köteles László 1994-ben, 21 évesen az ország legfiatalabb polgármestereként lett Komlóska vezetője. 2018-ban az LMP–Új Kezdet jelöltjeként indult a parlamenti választáson. - Addig érezzük magunkat az Isten háta mögött, amíg meg nem értjük, hogy a...
Az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet szerint a Fidesz a nemzet vagyonát játssza át vagyonkezelő alapítványoknak – írja az MTI.   Az ellenzéki politikus így fogalmazott: Orbán Viktor a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán ahelyett, hogy azzal foglalkozna, lakosságarányosan ne Magyarországon haljanak meg a legtöbben a világon, „soha nem látott támadást indított a közvagyon lenyúlására, a magyar emberek és a jövő nemzedék kifosztására”. Az...
Független műsorszolgáltatásba kezd Friderikusz Sándor. A televíziós műsorvezető április 29-től indítja új beszélgetős adásait, egyelőre hetente egyszer, csütörtök esténként frissítve, amelyek a Facebookon és a YouTube-on is elérhetőek lesznek – derül ki a Blikknek adott interjújából. Azért vág bele az internetes tartalomgyártásba, mert szerinte a fontos dolgokról, ügyekről és jelenségekről Magyarországon a nagy tévékben már nem nagyon lehet beszélni. Elmondta azt is, amíg...
Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere Facebookon jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a kínai egyetem ügyében. A fővárosi közgyűlés tagjaként és Ferencváros polgármestereként helyi népszavazásokat kezdeményezek a Fudan ügyében- írja Baranyi Krisztina facebookon. "Magyarország Kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. Kérjük a közgyűlést, hogy hozzon egyenként döntéseket és mondja azt, hogy ez kell, ez nem...
Hat ellenzéki párt egy közös közleményben arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza az óvodák és iskolák hétfői kinyitásáról szóló döntést, melyben azt írják ne "teltházas focimeccseket kergető álmok miatt" döntsön a kormány az iskolák és óvodák megnyitásáról Közös közleményben reagált a szövetségre lépett hat ellenzéki párt Orbán reggeli interjújára. Hétfőn kinyitnak az óvodák és az általános iskolák alsó...
Ötven napja van lélegeztetőgépen a fideszes képviselő. Bányai Gábor családja Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt írják: a legrosszabb rémálmainkban sem hitték ezt.   Ma 50 napja, hogy Édesapánk lélegeztetőgépre került. Ez az 50 nap február 24-én 5 napnak indult, akkor a legrosszabb rémálmainkban sem hittük, hogy Apa tényleg ekkora bajba került, és hogy vele együtt mi is életünk legnagyobb...
Péntek este a kormány úgy módosította Fürjes Balázs kormánybiztosi kinevezését, hogy kikerült a portfóliójából a Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása. Az erről szóló kormányrendelet szerint ezt a feladatot hétfőtől már Palkovics László miniszter látja el. Két kormányrendelet is megjelent éjszaka a Diákvárossal kapcsolatban a Magyar Közlönyben, Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával. Az egyikben kvázi lefejezik Fürjest. Pedig Fürjes egész héten lelkesen...