A DK kérésére sem adta ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hogy hová tűnt közel másfél millió teszt – A DK bírósághoz fordul    Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett, korábban már beszámolt róla, hogy a DK közérdekű adatigényléssel fordult az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz, mert a Külügyminisztériumtól kapott több mint kétmillió koronavírus-tesztből alig 700 ezer teszttel...
A pénteki sajtótájékoztatón Müller Cecília elmondta, hogy ő is beoltatja magát a koronavírus ellen. Az országos tisztifőorvos kérte, hogy senki ne akadályozza azokat, akik védekezni akarnak. Magyarországon már közel 50 ezer embert beoltottak, de ez a szám még nagyon távol van attól, hogy egyáltalán elgondolkodjunk a korlátozások megszüntetésén – hangsúlyozta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos ismertette a péntek reggel közzétett, legfrissebb járványügyi...
Éjjel megérkezett az újabb havazás a Dunántúlra – számolt be az Időkép. Mint írják: jelenleg a Dunántúl északi felén és a főváros térségében hullik a hó, de a következő órákban a Dunántúl déli részén is havazás kezdődik. A legtöbb hó Zalában várható.   A szerdai helyzethez képest most jóval hidegebb légkörbe érkezett meg a csapadék és a felszínen is fagypont körül alakul...
A közlekedési miniszter után beadta lemondását a Trump-kabinet oktatási minisztere, Betsy Devos is, állítása szerint a Capitoliumban történt, négy ember halálával járó szerdai események miatt, amikor trumpista fanatikusok betörtek a törvényhozás épületébe – írja a CNN. A portál szerint Devos Trump elnöknek címzett felmondólevelében „lelkiismeretlennek” nevezte zavargók viselkedését, amit szerinte „tévedés nélkül állítható,” hogy Trump, és a szerdai tüntetésen elhangzott...
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút, melynek legfontosabb témája a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések sorsa volt, ezek ugyanis első körben január 11-én hatályukat vesztenék. De úgy tűnik, még egy ideig biztosan nem térhetünk vissza a megszokott életünkhöz, mivel a miniszterelnök rögtön az elején közölte: 80 ezer főre elegendő vakcina érkezett eddig, ami kevés, ezért február...
Lemondott Elaine Chao amerikai közlekedési miniszter. Ő a Trump-kormányzat első tagja, aki benyújtotta lemondását a Capitolium elleni szerdai támadás után, amely miatt Chao "mély aggodalmát" fejezte ki. "Tegnap országunk traumatikus és teljességgel elkerülhető esemény szemtanúja volt, amikor az elnök támogatói megostromolták a Capitolium épületét, miután egy gyűlésen (Donald Trump) felszólalt" - olvasható Elaine Chao közleményében. A lemondás hétfőn lép érvénybe. Elaine...
Drákói szigorú döntést hozott a világ legnagyobb közösségi oldala. Az elnöki mandátuma végégig zárolta a Facebook és az Instagram Trump oldalát, miután tegnap halálos áldozatokkal járó támadást intéztek a törvényhozás ellen a hívei. Meghatározatlan időre, de legalább az elnöki mandátuma végégig zárolta a Facebook és az Instagram közösségi portál Donald Trump amerikai elnök oldalát – jelentette be a Facebook elnök-vezérigazgatója, Mark...
Kétfordulós lehet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyének meghatározására vonatkozó előválasztás, és nem kizárt, hogy a résztvevők akár három szavazólapot is kaphatnak majd: az egyiken a lehetséges kormányfő személyére, a másikon az egyéni képviselőjelöltre voksolhatnának, a harmadikon pedig a résztvevők a pártszimpátiájukat jelölhetnék meg, ami a közös lista összetételének kialakításához szolgálhat fontos információval. A technikai részletek kidolgozása azonban még folyamatban van...
Bayer Zsolt pert vesztett Hadházy Ákos, ellenzéki képviselővel szemben és sérelem megfizetésre kötelezte őt a bíróság. Bayer úgy akarta ignorálni a büntetést, hogy 5 forintosokban fizeti ki a 300 ezer forintos bírságot. Ment is a nagy Fideszes duma a részéről, hogy majd zsákokban akkor odaviszi és gyűjtésbe is kezdett, de sajnos Bayernek minden jel szerint nem volt annyi támogatója hogy...
Elképesztő jelentek helyszíne volt szerdán az amerikai szövetségi törvényhozás épülete, a Capitolium. Donald Trump amerikai elnök hívei összecsaptak a rendőrökkel, majd betörtek az épületbe, megszakítva Joe Biden megválasztott elnök győzelmének kongresszusi ratifikációját. A helyzet stabilizálásához a Nemzeti Gárda segítsége kellett. Az összecsapásokban négy ember életét vesztette, sokan megsérültek, és több tucat zavargót letartóztattak. A kongresszus washingtoni idő szerint szerda délután...
Az MSNBC meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy meghalt az amerikai törvényhozás épülete, a Capitolium ellen indított ostrom során meglőtt, Trump-párti tüntető. Korábban arról szóltak a hírek, hogy, kritikus állapotban szállítottak kórházba a sérültet. Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe a Capitoliumnál meglőtt tüntető – közölte meg nem erősített forrásokra hivatkozva az MSNBC. A hírt a Twitteren is többen...
Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni képviselőház épületébe, ahol az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén épp a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott – írja a Telex. Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori...
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese egy megdöbbentő fotót hozott nyilvánosságra egy állami kormányablak speciális iratkezeléséről. Egy összecelluxozott doboz az, amibe be lehet tenni a kérelmeket. Megdöbbentő módot választott a Miskolc- Tiszai pályaudvaron található kormányablak, arra hogyan lehet leadni a hivatalos kérelmeket: egy összecelluxozott doboz fityeg a bejáraton. A nyomatékosság kedvéért rá is van írva: Kérelmek. Ide. A nem éppen XXI....
Újabb földrengés volt Horvátországban, ezúttal legalább ötös erősségű, este hat óra után nem sokkal. A bama.hu szerint ismét Petrinjához közel volt a rengés epicentruma. Az újabb rengést 10 kilométer mélyen észlelték.  Az MTI a helyi sajtó alapján 5,3-as erősségű földrengésről írt. A lapjelentések szerint a rengés epicentruma Zágrábtól 48 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt. A mai földrengést is lehetett Magyarországon  érezni,...
Most Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület ellenzéki polgármester borított Facebookon, Orbánék úgy kívántak boldog új évet a kerületben élőknek, hogy egy tollvonással elvettek százmilliókat tőlük. A kerület kifosztása nem kormányzás. Most mégis, újra azt látjuk, hogy aljas és sunyi módon vesz el újabb 430 millió forintot Orbán Viktor a Tizenötödik kerületiektől. A legutolsó 2020-as határozatával visszavonta ugyanis a kerületbe...
Medgyessy Péter örül az ellenzéki összefogásnak Az ATV Híradó kérdésére a korábbi miniszterelnök közölte: ő már évek óta erről beszél. A legnagyobb ellenzéki pártok – a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd – vezetői kedden írták alá a parlamentben azt a közös nyilatkozatot, amiben vázolták kormányzásuk alapelveit – már amennyiben 2022-ben sikerül leváltaniuk a...
96 éves korában meghalt Bródy Vera, Jászai Mari-díjas báb- és díszlettervező. Halálhírét Hajtó Zoltán, a művész rokona és Kende Júlia volt televíziós vágó is megerősítette, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot Bródy Verával, néhány éve egy filmet is forgatott róla A bábok világa – Fejezetek egy jóboszorkány életéből címmel. A Jászai Mari-díjas művész először zenei pályára készült, 1947–48-ban a Művész Színház...
Lendvai Ildikó ismét közzé tett egy zseniális írást, amelyből kiderül Orbán Viktor csak dumál és dumál. Íme Lendvai Ildikó teljes írása: Nocsak! Orbánnal közös álmaink vannak? Legalábbis a modern gazdaságról? Bár én valahogy meglennék anélkül, hogy a hasznot egy szűk családi-baráti kör fölözze le, egészen véletlenül a miniszterelnök környezetéből, de ne kezdjük az új évet veszekedéssel. Hiszen ahogy Orbán a...
A budapestiek több mint fele szerint a kormány egyes intézkedéseinek valós célja nem más, minthogy nehéz helyzetbe hozza az ellenzéki vezetésű fővárost – derül ki a Publicus Intézet felmérésből. A Népszava megbízásából, a fővárosiak körében készített reprezentatív közvélemény-kutatásra még az iparűzési adó megfelezése és az agglomerációs járatok miatt kért fővárosi hozzájárulás megemelése előtt került sor. Összességében a fideszesek 93 százaléka egyetért...
Még a 2014-es választások előtt készítette az MSZP a Magyarország Ma című dokumentumfilmet, melyet igen hamar betiltottak. Fideszék nagyon balhéztak akkor miatta, így elérték, hogy a Youtube letörölje az összeállítást. Nem véletlenül. Hiába balhéztak Orbánék egy 2014-es választások előtt készült dokumentumfilm miatt, most újra előkerült a Youtubeon és nagy erőkkel terjed a neten. Mi is így bukkantunk újra a filmre...